A 3 millió 395 ezres szám – a közlemény szerint – csaknem negyedmilliós, azaz 7,8 százalékos utasszám-emelkedést mutat. Tavaly márciustól folyamatosan emelkedett az utasok száma: az előző év azonos időszakához képest augusztusra már csaknem 6, októberre pedig 7,5 százalékkal utaztak többen a GYSEV járatain.

Az összesített adatok szerint év végére 245 ezerrel volt több utasa a vasúttársaságnak, mint 2010-ben, annak ellenére, hogy az adatsorban nem szerepelnek a tavaly decemberben átvett, összesen 214 kilométernyi vonal mutatói.

Legnagyobb mértékben, 16 százalékkal a teljes árú menetjeggyel utazók száma emelkedett. Egy-egy utas átlagosan 44 kilométert utazott a GYSEV-vel, akárcsak 2010-ben. Ez a cég szerint azt mutatja, hogy a növekményt a naponta munkába járók adják.

A GYSEV elnök-vezérigazgatója szerint az emelkedő üzemanyagárak mellett a vasúti szolgáltatások folyamatos javítása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen arányban növekedjen a vasutat választó utasok száma a GYSEV vonalain. „A tavalyi évtől intercity járatainkon és több város vasútállomásán is ingyenes wifi-hozzáférést biztosít a GYSEV” – idézi a közlemény Dávid Ilonát. „Szombathely és Szentgotthárd között a korábbi 60 helyett már 120 kilométeres sebességgel szállítjuk az utasokat. Igyekeztünk a menetrendek összehangolásával és indokolt esetben új vonatok indításával, ingyenes parkolóhelyekkel, illetve kerékpártárolókkal kiszolgálni az utazóközönséget. Remélem, hogy 2012-ben is folytatódik a tendencia, és mind többen választják az egyéni helyett a közösségi közlekedést” – idézi a közlemény Dávid Ilonát, a cég elnök-vezérigazgatóját.