Továbbra sincs megállapodás a BKV és a szakszervezetek között

FMM, MNO

2010. január 18., hétfő 10:00
Nem született megállapodás a kollektív szerződésről (ksz) a BKV menedzsmentje és a 26 szakszervezet között a hétfő hajnalig tartó tárgyalásokon – közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke.

• Sztrájk után: minden elindult, a VEKE kártalanítást követel
Hirdetés

Vasárnap a BKV ugyan meg tudott egyezni a sztrájkot hirdető 14 szakszervezettel, de a nem sztrájkoló 12 érdekképviselet szerint a sztrájkmegállapodásban foglaltak rosszabbak, mint amiről ők december végén aláírták a papírokat. Az új ajánlatot ezért nem írhatják alá – mondta a szakszervezeti vezető.

A nem sztrájkoló érdekképviseletek azt javasolták, hogy a sztrájkmegállapodásban szereplő 6 ezer forintos havi melegétkeztetési utalvány összegét emeljék fel 7 ezer forintra. A VTDSZSZ szerint az is elfogadhatatlan, hogy a szakszervezetek lemondtak a 2010-es bérfejlesztésről. Hosszas vita után a BKV elfogadta, hogy 7 ezer forintra növekedjen a havi utalvány értéke, de ezt a korábban sztrájkot hirdető szakszervezetek nem akarták elfogadni és azzal fenyegették meg a menedzsmentet, hogy ha ezt elfogadják, akkor visszavonják a sztrájkmegállapodást és újra sztrájkba lépnek – mondta Gulyás Attila. Hozzátette: ezt követően a BKV visszavonta ajánlatát.

A tárgyalások hétfő délután, illetve kedden folytatódnak. Arra a kérdésére, hogy mikor írhatják alá a kollektív szerződést, a szakszervezeti vezető azt mondta: a VTDSZSZ azon lesz, hogy 1-2 tárgyalási forduló után megegyezés szülessen a ksz-ről.

A BKV vasárnap este állapodott meg a sztrájkot hirdető 14 szakszervezettel a kollektív szerződésről egy sztrájkmegállapodásban. Eszerint a kollektív szerződésben kezelnék a 3-3 százalékos egészség- és magánnyugdíj-pénztári támogatást, de ennek konkrét összegéről az évenkénti bértárgyaláson egyeznének meg, valamint a dolgozók részesülnek havi hatezer forintos melegétkezetési utalványban és évente egyszer 45 ezer forint értékű utalványban. A sztrájkmegállapodás aláírásával a sztrájkbizottság felfüggesztette a munkabeszüntetést, véglegesen azonban csak akkor vonják vissza, ha mind a 26 szakszervezet aláírta a kollektív szerződést.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Az Iránnal szemben elrendelt nemzetközi szankciók miatt az iszlám köztársaság kezd kifogyni az élelmiszerből.

Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és péntekre virradóra megdőlhetnek a rekordok, néhol mínusz 27 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

A Tárki összesítése a 2011-es évről: Fidesz–KDNP 43 százalék, MSZP 22 százalék, Jobbik 21 százalék, LMP 8 százalék.

Emberi jogi munkacsoportot alakíthat a kormány a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vezetésével.

Fülbevaló