Új jelölt az MSZP-nél? – Gyurcsány Kovácsot húzta elő a kalapjából
Sajtóinformációk szerint mégsem a mostanában favorizált Mesterházy Attila lesz a szocialisták listavezetője. Állítólag éppen Gyurcsány Ferenc háttérmunkájának hatására most Kovács László a befutó. A középpárttá fogyott formáció országos elnöksége kedden nevezi meg listavezetőjét, akiről szombaton az országos választmány dönt majd.
• Még egy nap, és kiderül, ki az MSZP miniszterelnök-jelöltje
A Hírszerző értesülése szerint a fordulatot Gyurcsány Ferenc és Hagyó Miklós alkalmi szövetsége indította el. A Gyurcsány által uralt megyék és a főváros hétfőre Kovács támogatói közé soroltak át. A portál úgy tudja, hogy újabban a hazatérő EU-biztosba veti bizalmát az országos elnökség tagjai közül Ficsor Ádám, egykori titokminiszter és Molnár Csaba, jelenlegi kancelláriaminiszter is. Kovács közismert támogatójának számít a testületben Szekeres Imre honvédelmi miniszer is.
A nagy bizonytalanságban elképzelhető, hogy a szocialista platform még Szili Katalin nevét is bedobja majd.
(index.hu)
MNO vezető hírek
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.
Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.