Újabb 30 milliós végkielégítési botrány a BKV-nál?
• BKV-milliók az „utasverő” cégnek
• Lefejezik a BKV irányítótestületeit
• A „komoly gazdasági érdek” tartja felszínen a BKV-t?
• Ki tudja hol áll meg? – Senki nem akarja felügyelni a BKV-t
Üzleti érdekeltségeibe tartozó személlyel kötött tanácsadói szerződést a BKV Igazgatótanácsának elnöke – tudta meg a közrádió. Tótfalusi György Futó Sándort elnöki főtanácsadójaként alkalmazta. Mint ismeretes, az azóta elbocsátott, addig viszont Tótfalusi jobb kezének számító Futó Sándor több mint 30 millió forintos végkielégítéssel távozott a közlekedési vállalattól.
Futó, illetve Molnár László vezérigazgatói főtanácsadó felmentését tavasszal egyébként maga Kocsis István vezérigazgató kezdeményezte. Kocsis kinevezése előtt a BKV vezérigazgatói székére – a hírek szerint – még Futó is pályázott. A dokumentumok alapján most kiderült, a közlekedési vállalat igazgatósági elnökének és Futó Sándornak több közös üzleti érdekeltsége is van. Futó Sándor tanácsaiért havonta 1 millió 420 ezer forintot, és annak 150 százalékos prémiumát kapta.
(MR)
MNO vezető hírek
A Bassár el-Aszad elnökhöz hű szíriai hadsereg páncélozott alakulatai szerdán folytatták behatolásukat az ország középső részén lévő Homsz városba.
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
Újabb eset utal arra, hogy a Tescónál előre tudják, mikor indít ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – írja a Magyar Nemzet.
Megbeszélést tartottak Magyarországról az amerikai külügyminisztériumban – értesült a Magyar Nemzet.