Újinfluenzás lett az iskola fele, pedig sokan be voltak oltva

MNO, PL

2010. január 28., csütörtök 21:21
A gamási iskola 116 diákja közül minden másodikat megbetegített a múlt heten az újinfluenza. Bár az ÁNTSZ vizsgálata még tart, bizonyosra vehető, hogy a korábban beoltottak között is voltak fertőzések.
Hirdetés
Az eddigi legsúlyosabb somogyi közösségi H1N1-járvány kimenetele szerencsésnek mondható, szövődmény senkinél sem jelentkezett. A héten már tanítanak Gamáson. Vidáné Szűcs Mária, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális járványügyi osztályvezetője a Sonline.hu kérdésére elmondta: a gamási közösségi járványban 59 diák betegedett meg, a tanári karból senki. Jelenleg is folyik az adatfelvétel elemzése, amely többek között azt is tisztázza: volt-e fertőződés a korábbi védőoltás ellenére.

Lubics Ákos igazgatótó a Somogy megyei internetes oldalnak elmondta: a 116 gyerek közül csütörtökön és pénteken még csak 8-9-en hiányoztak. Többen tanítás közben mentek haza lázra és fejfájásra hivatkozva. Hétfőn már 59 hiányzó került az osztálynaplókba, így a délutáni napközi is elmaradt, a félévi osztályozó értekezletet megtartották. Keddtől nem volt tanítás, és a háziorvossal egyeztetve a hét második felében sem. Több gyerek akkor ment vissza kontrollra.

(sonline.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló