A praxiskezelő központ vélhetőleg az Országos Alapellátási Intézet (OALI) részeként dolgozik majd, működését pedig kormányrendelet szabályozza. Balogh Sándor, az OALI főigazgatója a lapnak azt mondta: tízéves igény teljesedhet be, ha a parlament jóváhagyja a praxiskezelő központot. A 6800 praxis közül kétszázban évek óta nincs orvos, több mint száz tartósan, legalább egy éve üresen áll, többségük Szabolcs, Borsod, Szolnok, Heves megyében. A háziorvosok közül 1800 jócskán túl van már a 65. életévén, nem kevesen 70, sőt 80 évnél idősebbek. Balogh Sándor szerint a praxisalap létrehozása segítheti a nyugdíjba vonulásokat.

Komáromi Zoltán háziorvos a lapnak nyilatkozva úgy vélekedett: célszerű lenne, ha az állam az osztrákok példájára meghatározná egy adott területen a lakosság ellátásához szükséges háziorvosi szolgáltatások minimumát, a felső határt pedig a szakmai szervezetek vagy a praxiskezelő állapítaná meg. Ez a biztonságos betegellátás garantálása mellett a praxisok értékállósága miatt is fontos. Egy praxis értéke attól függ, hogy képes-e fenntartani magát, milyen távolságra van például a mentőszolgálattól vagy a központi ügyeletektől – fejtette ki. Jelenleg egy átlagos háziorvosi szolgálat havonta 850 ezer forint bevételre számíthat a társadalombiztosítótól, ez az orvosok szerint nagyon kevés: 500 ezret visznek el a dologi kiadások, 300 ezer marad az orvos, a nővér és az asszisztens bérére. Arra a kérdésre, hogy szükség van-e ennyi praxisra, a praxiskezelő adhatná meg a választ – mondta a háziorvos.