Tompos Ádám
Tompos Ádám

Ha ezen túllépünk, akkor viszont megállapíthatjuk, hogy a Denyi egyelőre nem más, mint a baloldal régi mániája, a petíciózás, felkasírozva egy YouTube-csatornára és egy Facebook-csoport oldalára. Ennyit a modernizációról. „A Demokratikus Együttműködési Nyilatkozat azon közéleti személyiségek és hétköznapi polgárok fóruma, akik világnézeti meggyőződéstől függetlenül alapértéküknek tekintik a demokráciát és végletekig elkötelezettek a jogállamiság mellett.” Máris kiderül, hogy nem mással állunk szemben, mint azzal az ósdi próbálkozással, hogy a barikád progresszív oldalán állók elhitessék magukról: dehogy akarnak ők csatázni, független, kritikai értelmiségiként akarnak csak létezni, békében, nyugalomban, összefogásban.

És ez sem új. Ezer és egy példát lehetne hozni a köztársaságpárti kettős mércére, ahogyan elmagyarázzák: miért tárgyilagos az ő egyébként abszolút pártos megnyilatkozásuk. Személyes kedvencem a fenti mondatból a „végletekig elkötelezett” kitétel. A szabadelvűség számomra pont a végletek, hogy demokratául mondjam, a szélsőségek elutasítására épül, de hát egyrészt régi ballib credo, hogy mi tolerálható és mi nem. Másrészt láttam már, hogy mi jár azoknak, akik úgymond rátörnek a köztársaságra: paprikaspray vagy könnygáz formájában néha éreztem is, pedig én csak tudósítottam a rátörésről. Persze az igazi antirepublikánus megérdemli a gumilövedéket is, elvégre minek megy oda, ahol köztársaságra történő, minősített, előre megfontolt rátörés van. Mindegy.

Vegyünk inkább egy-két konkrétumot is a megszólalóktól. Államosítják a lelkiismereti és vallásszabadságot (Gábor György), a lakosság nem tanulta meg a szabadság gyakorlását (Heller Ágnes), ismét jön a sorrabszolgaság, és Románia felé határellenőrzés után léphetünk csak be Európába (Andrassew Iván), háromharmadot épített a kétharmad, és jön a négy-, sőt az ötharmad is (Vágó István). Saját művét adja elő Parti Nagy Lajos, Korniss Mihály és Bródy János. Utóbbi a kivétel: új lemezének csasztuskája alatt nem szól az Örömóda.

Na, de ez már megint miért olyan fontos? Miért érdemli meg, hogy a címbe kerüljön? Mert remekül mutatja a honi balliberalizmus tudathasadásos állapotát. Vessük össze a fenti búbánatos sorokat a megénekelt szent örömmel. Kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a hölgyek és urak a Beethoven-dalból áradó lelkesedéssel várták, hogy jöjjön már el az az idő, amikor reszkethetnek egy kicsit. Elvégre ahhoz értenek a legjobban.

Kálmán C. György irodalomtörténész denyis szövege segít megérteni mindezt: ő ugyanis felhagy a haladó erők már-már önsorsrontón utópista optimizmusával és egészséges szkepszissel mondja: nem kellene annyi mindent megváltoztatni. Való igaz, mi, maradi reakciósok tényleg úgy vagyunk vele, hogy ami működik, azt nem kell megszerelni. Bizonyítandó, hogy nemcsak a mucsai jobboldalon gondoljuk, hogy itt bizony valami nagyon nem stimmelt az elmúlt húsz évben, idéznék két Denyi-kompatibilis közszereplőt, Iványi Gábort és Donáth Lászlót, akik szerint sokkal keményebb katasztrófát is megérdemeltünk volna, mint ez a kétharmad. És ez szerintük annak a rengeteg hibának köszönhető, amit az előző két évtizedben követett el az elit.

De sebaj, a mi független értelmiségünk ennél többre hivatott. Túllátnak ők a magyar ugar horizontján! Készséggel magyarázzák el nekünk az EU himnuszának dallamára, hogy mit is kell értenünk európaiság alatt. Kár, hogy per pillanat maga az unió se nagyon tudja, hogy mit gondoljon saját magáról. Nem is értem, hogy Brüsszelben miért nem hallgatnak Bauer Tamásra. Neki három és fél perc elég rá, hogy ezt megértesse.