Szolidárisak

Vasutassztrájk: hétfőn bejelentik

Több érdekképviselet fogott össze · A BKV-nál eredménytelen volt az első tárgyalás

Markotay Csaba, 2016. február 6., szombat 07:30
Hét MÁV-nál működő érdekképviselet, köztük a két legnagyobb, a Vasutasok Szakszervezete és a VDSZSZ Szolidaritás fog össze a munkabeszüntetés érdekében; információink szerint a sztrájk időpontját és a pontos menetrendet hétfőn jelentik be. A BKV-nál tegnap gyászosan indult a bértárgyalás, a munkaadó ugyanis nem mondott konkrétumot, a tulajdonos részéről pedig állítólag nulla százalék az „elvárás”.

Szinte biztos, hogy lesz sztrájk a vasútnál, miután továbbra sem hoztak eredményt a bértárgyalások. A munkabeszüntetés pontos menetrendjében már megállapodott hét vasutas-érdekképviselet, a részleteket pedig hétfőn jelentik majd be – tudtuk meg. A héten a Vasutasok Szakszervezetének választmánya csaknem egyhangúlag a munkabeszüntetés mellett döntött, és a VDSZSZ Szolidaritás, továbbá például a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöksége is hasonlóan foglalt állást. Hozzájuk további négy érdekképviselet csatlakozott.

A sztrájk egyetlen esetben maradhat el: ha időközben sikerül megállapodni a béremelésről, erre azonban meglehetősen kicsi az esély. A bértárgyalások november óta húzódnak a MÁV-nál. A munkavállalói oldal ötszázalékos alapbérfejlesztést és elsősorban a létszámhiánnyal küzdő területeken 2,7 százalékos differenciált bérfejlesztést követel. A MÁV vezetése kezdetben 0,5 százalékos differenciált bérfejlesztést és az alapbér további fél százalékának megfelelő nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítést javasolt. Azóta állítólag elmozdult erről, de még mindig csak kevesebb mint a felét ajánlja annak az öt százaléknak, amit az érdekképviseletek kérnek.

– Egyértelmű, hogy szolidárisak vagyunk

– mondta lapunknak Nemes Gábor, a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Beszámolt arról, hogy a társaságnál tegnap tartották a bértárgyalás első fordulóját, amely eredménytelen volt. A szakszervezet 5 százalékos bérrendezést akar, továbbá ezenfelül bizonyos területeken, ahol jelentős feszültségek vannak, további 2,5 százalékot szeretne elérni. Ezzel szemben a BKV részéről nem hangzott el ajánlat, csak tudomásul vették az érdekképviselet követeléseit, a tulajdonos részéről pedig – Nemes Gábor közlése szerint – nulla százalék az „elvárás” a béremeléssel kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy a vasutassztrájkhoz valamilyen módon csatlakoznak-e, azt válaszolta, hogy természetesen összehangolják akcióikat.

Miskolcon is baj van

Patthelyzet van a miskolci közlekedési társaságnál is, ahol még tavalyról sem tudtak megállapodni a felek, miközben arról megy a vita, hogy sztrájk esetén mekkora legyen a még elégséges szolgáltatás. A közösségi közlekedésért felelős Miskolc Városi Közlekedési Zrt. azt szeretné, ha munkabeszüntetés esetén is közlekedne a járatok 88 százaléka, a szakszervezetek viszont csak a törvényi minimumhoz (66 százalékhoz) közeli teljesítményt ajánlanak.

A közszolgáltató szektorokban ugyan nehéz sztrájkot tartani, de azért vannak kiskapuk; a miskolciak esetében például az, hogy az elégséges szolgáltatás a szerződéses járatokra nem vonatkozik, márpedig az MVK több nagy céggel is külön szerződésben tart fenn olyan járatokat, amelyekkel a dolgozókat munkába szállítják.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 02. 06.

hirdetés
hirdetés
Fabula rasa
Egy népszerűtlen populista
Ugró Miklós
Politikusok népszerűségi listáit böngészni szórakoztató, de kevés gyakorlati haszonnal járó időtöltés.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása