Lippai Roland

Véget kell vetni a rendőrveréseknek

Lippai Roland

2011. október 26., szerda 05:20
Pár éve a kutya se gondolta volna, hogy bárki is veszi a bátorságot ahhoz, hogy – mondjuk igazoltatáskor – rátámad a rend őreire. Persze egy-egy beszólás, némi ellenszegülés előfordulhat; annyit még a yardok is kibírnak. Néhány napja azonban négy cigány ember brutálisan összevert két rendőrjárőrt, nem mellesleg jó nagyokat rúgva magába az államba is.
Hirdetés

A rendőrségi tájékoztatás szerint csak idén kétszáz alkalommal támadtak rá az egyenruhásokra. Sok ez, vagy kevés? A fene se tudja. Ugyanakkor az erőszak gyakorisága és minősége drámaian megváltozott az utóbbi években. Mindez arra kell, hogy figyelmeztesse a döntési helyzetben lévő és eszköztárral bíró nagy embereket: pokoli rendetlenség és normanélküliség dolgozik a felszín alatt. Ezt talán már sejtik, de még nem tudják.

Ki kell mondani: olyan indulatok, feszültségek halmozódtak fel a társdadalom különböző rétegeiben, amelyek ha nem is állnak össze egy nagy robbanássá, időnkénti kisüléseikkel komoly problémákat okoznak majd.

Az még csak hagyján, hogy ettől egy-egy képviselőnek megugrik a napi Algopyrin-adagja, ám a normakövető polgárok szubjektív biztonságérzete tovább romlik az ilyen natúr rendőrverések hallatán. Mer’ hogy hol tartunk, ha azokat az embereket verik agyba-főbe, akinek éppen a rendet kellene őrizniük? Alaposan fel kellene mérni az ilyen – mondjuk ki – bűnözőket kitermelő világot, hogy megfelelő eszközökkel lehessen fellépni a jelenség ellen.

Más. Az elmúlt években súlyos tekintélyvesztést szenvedett el a rendőrség is. Mindez más folyamatok mellett vezetett el odáig, hogy a társadalmi szint alján vegetáló, de tetején trónolók is sportot űznek a normaszegésből. Mi a sz*rt akarunk, ha nincsenek biztos pontok, kontrollmechanizmusok, és az „úgyis megúszom” elv érvényesül? Ilyenkor vesz az ember magának gázspray-t, vagy vezet áramot a kerítésébe, aztán ha megvédi magát, könnyen rács mögé kerülhet.

A rendőrségnek zászlóvivő szerepet kell betöltenie a törvények tiszteletében, betartásában és betartatásában is. Persze ennek előfeltétele az is, hogy a testület kiveti soraiból az olyan egyenruhásokat, akik erkölcsileg alkalmatlanok, vagy vétettek a jog betűje ellen. Magyarán: aki heccből töri el emberek ujjait, annak keményen viselnie kell tettei következményeit. Bízni kell abban, hogy a pozitív példamutatás hatása ha lassan is, de utat tör magának.

Újra olyan – pozitív értelemben vett – tekintélyre van szükség, ami visszatartja még az arra hajlamos egyéneket is attól, hogy kezet emeljenek a rend őreire.

Nagyon fontos lenne, hogy a rendőrség kötelékeibe visszatérjenek a már nyugdíjba ment, negyvenes éveikben járó korábbi egyenruhások. Ugyanis helyzet van. Szakmai tapasztalatuk, kiváló helyzetfelismerési készségük segítséget jelenthetne olyan esetekben, amikor megvadult emberek – itt semmilyen mentő körülmény nincsen – fiatal rendőröket vernek kis híján agyon. És akkor az „eszközhasználatról” – különös tekintettel a szamurájkardokra – még nem is beszéltünk. Van ám ilyen is, csak nem illik róla beszélni.

Hozzászólások

  1. 2011. november 07., hétfő 00:41
    Miért törölték a levelemet?
    Jobbikos véleménynek nincs helye még a hozzászólások közt se?
    Csúnya dolog a cenzúra.
  2. Lyenő 2011. november 03., csütörtök 08:44
    Szerbusztok!
    2006 október 23-án, magam is a békés megemlékezők között voltam az Astoriánál. A nyagygyűlés végén, a Deák tér irányába távoztunk (volna), de egy váratlan és brutális rendőrroham megakadályozott bennünket abban, hogy ezen az útvonalon mehessünk haza. Soha nem felejtem el azt a könnygázfelhőt, amit ott kaptunk, és azt a pánikot, amit ezzel okoztak a "rendőrök" gyerekeknek és időseknek egyaránt. Azóta másként nézem minden "rendőrre" - és ez valószínűleg így is marad...
  3. mate199310 2011. november 02., szerda 10:24
    No comment!
    Sziasztok
    Nagyon örültem, amikor megtaláltam ezt a csoportot, és örülök, hogy a tagja lehetek!
    EGY kéréssel szeretnék hozzátok fordulni:

    Azzal a céllal hoztam létre egy közösségi csoportot, hogy egyrészt a hazáját féltő és szerető
    embereknek minél több lehetőségük legyen arra, hogy megtudjuk vitatni egymással hazánk gondjait és ahol együtt örülhetünk hazánk sikerinek. Másik nem titkolt célom a közösség létrehozásával, hogy egy erős csoport legyünk, melynek támogatásával, „kiharcolhassuk”, a hivatalos szerveknél, hogy Székesfehérváron a magyar koronázó városban, Trianon emlékmű állhasson, mely méltón emlékezik Magyarország egyik leggyászosabb napjára!
    Kérlek benneteket, hogy minél többet csatlakozzatok a kezdeményezéshez!!!

    http://www.facebook.com/groups/185381148211807/

    Isten áldjon minden Igaz Magyart!!!
  4. Demokles 2011. november 02., szerda 08:24
    Én csak annyit most, hogy örömömre szolgál, hogy a HírTv Fóruma helyett lehetőség nyílik egy új fórumon véleményt nyilvánítani. Kár, nagyon nagy kár, hogy a HírTv Fórumán lévő sok éves fontos írások a tv net lapjának törlésével eltűntek, kárba vesztek. Talán érdemes lett volna áthozni ezt a régi fórumot ide is ide!
    A témához pedig csak annyit, hogy a 2006.október 23.-án történt rendőri brutalitás egy életre megváltoztatta a „magyar” rendőrségről és rendőrökről alkotott társadalmi képet, aminek a tisztességes rendőrök is isszák most a levét. Helyre hozni ezt a hatalmas nagy hibát, igencsak sok időbe fog telni. Sajnos,a világ és benne Magyarország még mindig rossz irányban halad,ezért nem várható a társadalom többsége és a rendőrök kapcsolata közötti erőteljes javulás,sőt,ha nem vigyáznak az illetékesek,még jobban elmérgesedik a helyzet…(!) Társadalmi és gazdasági modellváltás kell, normális igazságszolgáltatással, normális törvényekkel és normális, erkölcsös, tisztességes vezetőkkel stb.(!) Magyar jövő és magyar nemzet máskülönben nem lesz (!)
  5. 2011. október 30., 17:52
    "...ahogy az a szemetlada jon neki a rendornek,puff pofan. Aztan meg a levegobe kettot. A szakerto meg allapitsa meg,melyiket lottem eloszor."
    A problema tehat jo 40 eve letezik. A rendorseg felszerelese (van PA-63-as tapasztalatom,az nem rendorfegyver), kikepezes (lonek vagy egy tarat evente), pszihologiai felkeszites es a jogi-birosagi itelkezesi hatter nem teszi lehetove,hogy vedjek az allampolgarokat. Innen mar csak egy lepes kijelenteni,hogy ma Mo-t a maffia iranyitja.
  6. szeraphyne 2011. október 30., 09:30
    szerphyne!

    Úgy gondolom, hogy a cigányok által megvert rendőröknek,semmi közük nincs a 2006.-s gyurcsány parancsára végrehajtott, rendőri brutalitáshoz! ugyanis akkor gyurcsány, mindenki feje felett átnyúlva, személyesen utasított gergényit, aki mint egy alázatos jó fiucska, egy plecsniért, el engedte a túlkapások végrehajtását, itt, a fővárosban olyan-annyira, hogy még vidékről, - és csak így zárójelben mondom, - hogy beszéltem olyan emberekkel is,akik bizony szláv nyelven beszélő tömegoszlatóval is találkozott.Nos ennyit 2006.-ról. Csak azt nem értem, a felettem író jó batátámtól, hogy ugyan magyarázza már el, hogy ennek a Fidesznek, mi köze volt? Honnan szerzi azt a kapitális baromságot, hogy "Az anarchiát, a Fidesz fizette?" kérem szépen! Az Asztóriánál, vége volt a békés Fideszes nagygyűlésnek. Utána meg szeretett volna mindenki hazajutni, két szemmel, gumi lövedék eltalálása nélkül, kitört ujjak nélkül, nem megveretni magukat a rádió udvarán, nem letartóztatva és bezsuppolva egy rendőr autóba, meg szíjjal megbilincselten, épen egészségesen, jókedvűen haza térni, esetleg még előztte egy cukrászdában az ünnepség után valahol leülni, sütyit fogyasztva, egy üdítő mellett, kellemesen elbeszélgetve. A baj akkor úgy és ott kezdődött el, ami ma ahhoz vezetett, hogy a rendőrséget, a gyurcsánynak, sikerült megutáltatni, az egész ország népével! Amikor volt a nagy fegyver ropogás, és az általános színes vízzel való leöntözések, persze hogy megvadultak még azok is, akik egész életükben békés, jól dolgozó, jó hiszemű, jóra való a világ legbékésebb szándékú emberek is megbotránkoztak, és mivel többségében ezeket alázták meg, és alaposan el is verték, no meg teljesen értelmetlenül verték őket, csak kérdezem? Ki az aki ennyi megaláztatást kibír, Jézus Krisztuson kívül? Mindenesetre, gyurcsánynak kellett erre az időre a hatalom, mert már előre, jó és becsületes kiszes kommunista elhivatottságból, kellet neki, idézem azt ahogyan akkor ő fogalmazott az őszödi beszédében, hogy: "annak örülök, hogy kihúztam a szarból, ezt a választási győzelmet! Tehát, nagyon is szüksége volt és minden oka arra megvolt, hogy ő lehessen, az ország ura! Bosszút állt, az 1956.- s. Forradalom és Szabadságharc megemlékezéséért.Főleg a megemlékezőkön. Nagyon jól tudja még ma is, ha egyszer kiesik a kommunisták szorításából a rém hatalom, akkor ők nem tehetnek, a demokrácia nevű ál címszó alatt semmit, csak gyűlölködni,gyűlöletet szítani, ellenségeket keresni, ellehetetleníteni egy valóban nem kommunista felfogású kormány megbuktatását előkészíteni. Ez jellemzi a kommunistákat, a kommunista kiáltványuk megfogalmazása óta! A Parlamentben is csak össze vissza böfögnek, rendetlenkednek, esznek, isznak, egymással jókat fecserésznek, no meg az interpellációikból, csak úgy süt ki a vak gyűlölet, amit mosolyogva, és nem tudomást venni arról, hogy mennyi gazemberséget tettek velünk, a Magyar Néppel!A II. világégés óta, amikor még Jaltában ezek a fő gazemberek újra áttérképezték a világot, volt akkora pechünk, hogy nem volt elég a Trianon, és azt követő hazai és világ válság, hanem még rákosi fő kopasz, három szín Magyar helyiséget csak úgy, hipp, hopp, átengedett az akkori csehszlovákjának!ráadásul, amikor 1948.- ban és bebetonozódott nálunk, no meg azért ne is tagadjuk, pláne így 2011.-ben, hogy ez még mindig így is van! Mert rákosi fő kopasz, elzavarta a azt a középosztályt, amire eleddig tudott támaszkodni az Ország! Miket tett, a kis bufli gazember? Államosította az Egyházi és magán iskolákat, elvették a kereskedőktől az üzleteiket, a parasztságtól a földet, majd jöttek az Egyház üldözések, a Magyar Katolikusn Szerzetesrendek feloszlatása, azok elhurcoltatása, a kulák listák felálltattása, mégha nem is volt kulák egy faluban valahol e szép Honban, akkor is elő kellett, illetve önnként magára kellett vállani a kulákságát, a nagyüzemek okos, becsületes és hozzáértő emberek lecserélése ostoba, buta írni, olvasni nem tudó emberekkel, ezeket a jóravaló, a szakmát alaposan ismerő, irányítóképes embereket meg bebörtönözték és halálra kínoztatták, meg előre legyártott koncepciós perekkel végig kínozták, idegileg kimerítetetteték, üres papírokat írattak velük alá, amire ráírták, hogy elismerték, az ő előre legyártott és meghozott vádakat, amiket a vérbíróságok, ezen szerencsétleneket, fel is akasztatták! De! Ha egy kicsit vissza tekintünk a történelembe, akkor az ama dicstelen 133 napra, immár történelemé vált azóta, hogy a vörös báró játszotta át ezeknek és velejéig gyilkos, szintén kommunista bandának, akik ugyanígy bánt el az akkor az ő nyelvezetükkel élve, a burzsujokkal, ahogyan azt a mai napig teszik is! Elvetették az emberekből, az Isten irántin Szeretetet, hite, az egymás megbecsülését és tiszteletben tartását, csakhogy nem adtak helyébe semmit, az egy-világon, semmi féle fajta erkölcsiség! Mert a liberális, és a kommunista az nem alapul semmire, a hamis ál eszméket kitalálták, azok a személyek, nemhogy az ország vezetésre sem valók, hanem egyenesen a kukákba! Csakhogy tisztelettel kérdezem: Ha az akkori és a mostani kommunisták mik, ha nem burzsujok? Mert kizsákmányolni már nagyon remekül tudnak, hazudni és álszenteskedni meg még-jobban, a gyalázkodás nem áll nagyon mesze tőlük, a lincshangulat kialakítását remekül tudják megszervezni, az agyak átmosáshoz, de leginkább a legalsó tanulmányú emberekhez sokkal jobban el tudják érni, amit a műveletlenségük miatt, képtelenek megérteni azt, hogy csakis ők, és mégegyszer csakis ők vannak legjobban kiszolgáltatva, mert ugye egy kis korrupció, egy kis több pénz, no nem amennyi az övéké, egy egy választás előtti rothadt húsból készített pörköltök kondérjai, és úgy zabálják, hogy ezért szavazzák állandóan vissza őket! És a Kör bezárult. Újra hatalomra kerülnek, és újból jöhetnek a leggyalázatosabb megszorítások, újból elveszik a vagyonainkat, újból kiárusítják és kifosszák ezt az Országot, újból a haveri kör köré alakul minden beosztás, legszívesebben még a több párt rendszert is beszüntetnék, a teljesen jó-szándékú, és szinte ingyen dolgozó civil szervezeteket ellehetetlenítik, újból jöhetnek a kordonok, elő lehet kutatni és liquidálni a számukra nem tetsző szervezeteket, pártokat, személyeket, akik megpróbálták gazdaságilag helyre hozni az országot. Pedig ennek kéne tudatosulni minden tanulatlan ember fejébe, hogy az 1948.- tól, a mai napig tartó kommunista rablások megszüntetéséhez, bizony, bizony legalább ugyanennyi időre lenne szükség! végezetül, de nem utolsó sorban! Sajnos a mai napig is itt élnek és rontják a levegőt, azok a személyek, akik régi kiszesek voltak, és a mai napig képtelenek felfogni, hogy más is létezik a kiszen és az úttörő szövetségen kívül is. Addig, amíg a legutolsó kisdobos is ki nem pusztul, a természet előre haladtával egyetemben, senki ne reménykedjen, hogy ezek ne végezzék az emberiség, de leginkább a Magyar Nép elleni áskálódásaikat! Sokkal több Hittanárra lenne szükség, át kell érezni mindenkinek a Templomokba járás fontosságát, az egymás iránti tiszteletre, megbecsülésre. A Cigányok! Magam azt álíitom, hogy ők valójában, itt Európában, az utolsó nomád nemzettség, akiket még idáig, senkise tudott letelepíteni. A törvényeik, nem az igazságszolgáltatástól függenek, hanem a helybeli Vajdától. El lehet velük boldogulni, csak érteni kellene ahhoz, hogy a nemcsak a munkához, hanem a Vallásos hittel is foglalkozznak. Meg lehet Őket szervezni, akár egy Szent István napi körmenetre, vagy ha helyi plébános nem retteg tőlük, remekül be lehetne illeszteni, az Egyházak szolgálatába! nem kell nekik sok. Csak szép beszéd, elmésen fogalmazott akármilyen szolgálatra való felkérésre. Mindent megtesznek, Nem szabad hagyni azt, hogy a Szűz Mária tiszteletet kiverjék belőlük, hanem pont azokat a tölgyfa nagyságú emberek vezessenek búcsúkat, Csatkára! Ugyanis, az a legnagyobb Magyar Országi Mária Kegyhely! Tehát, amiket a kopasz ellopott, azt kell nekik vissza adni! Akkor lehet, hogy Ők sem fognak rendőröket megverni, bandákba szegődve. Ugyanis, egyedül az Egyházak azok, akik el tudják navigálni Őket, ebben a számunkra zajos, de mégis az Ő világukba vissza!
  7. 2011. október 29., szombat 16:00
    Bizonyos emberek szinte bármit megtehetnek,mert nem mérte fel tettének sulyát mondja a jogvédő. Sok ilyen ember vándorol ki Kanadába mert nem tolerálják őket. A huszonegypár éves rendőrnek nincs tapasztalata.Intézkedni alig mernek ,csak nehogy baj legyen belőle -mondják-. Akivel szemben pedig nem kellene ott keménykednek.Sajnos elnőiesedik a pálya pedig a 40 kg-nak és a nagy hangnak nincs az intézkedés során tekintélye.A tolvaj a drogos több jogot élvez mégha visszaeső is mint az áldozat.SZEMÉLYISÉGI JOGAIK VANNAK.ITT tartunk és nem is akarnak változtatni rajta.Politikusok azt sem tudják,hogy mi az emberek problémája. Addig amig a rendőrtverő egyedek olcsón megusszák,nem is lesz rend.
  8. optimusz 2011. október 29., szombat 14:13
    Nem vagyok rendőrpárti, de a fejétől bűzlik a hal. Pintér Sándor polkorrekt fogalmazással élve nem tiszta fialás. Amíg az USA-ban hasonló módon nem intézkednek a rend őrei. Az utóbbi rendőrveréses esetnél legalább egy elkövetőnek hullazsákban kellett volna elhagyni a helyszínt.
  9. vándor 2011. október 28., péntek 21:09
    Ne a verés elkerülését keressük - mert akkor már a fene megette az egészet -hanem a csendőrökhnél megvolt megkérdőjelezhetetlen tekintély visszaszerzését.
    Ez nem túlzott rendpártiság visszaállításának vagy a csendőrség visszaállításának igénye .
    Vissza kell nyúlni a múltba , még megvan az a tudás és ismeret ami csendőrséget közismerten és közelfogadottan elismert szervezetté tette.
    Ne erölködjünk ismét feltalálni a melegvizet.
  10. Kara_kán 2011. október 27., csütörtök 14:37
    Minden esetet külön kell vizsgálni.
    Én egyébként nem sírnék, ha néhány maffiózó csontját egy kicsit helyreraknák a rendőrök, de sajnos ők is csak a kisemberrel mernek packázni. Velem is packáztak már a rendőrök. A tisztekre nem mondhatok semmi rosszat, eddig, de a 10 osztályos őrmesterek néha nagyon bunkók tudnak lenni. Ilyenkor gondolom korábban volt egy negatív tapasztalatuk, és ha találkoznak egy hozzám hasonló emberrel, akinek épp fáj a feje a légkonditól, és amiatt nincs türelme velük olyan nyugodtan beszélni, mint egy óvodással, akkor hirtelen be akarják bizonyítani a fontosságukat és a tekintélyüket. Természetesen volt már dolgom udvarias rendőrrel is, sőt, - horribile dictu - még egyes bűnözőknek is van stílusuk (mint pl. ennek a Viszkisnek, akit jó magaviseletért most fognak állítólag hazaengedni).
    Fene, tudja; igazából ez az élet abszurduma, a 22-es csapdája, hogy az ember azt sem tudja a mai őrült világban, hogy mire figyeljen. Gondolok itt elsősorban olyan esetekre is amikor álrendőrök rabolnak ki embereket. Egy ilyennek én is tanúja voltam pár éve, mert a Budapest belvárosában kirabolt német turista - előtte egy ballonkabátos férfi szaladt el mellettem - épp nekem próbálta elmagyarázni kézzel-lábbal, hogy láttam-e egy „falsche polizeit”. Hogy ez mit jelent, kellett kb. 2 perc, hogy felfogjam, utána meg bottal üthettük a rabló nyomát.
  11. NZ53 2011. október 27., csütörtök 13:02
    barna75- úgy látom, nagy zűr-zavar van nálad a dolgok értékelésében. Nem mindegy, hogy szolgálat közben, igazoltatás során támadnak a rendőrre, vagy csoportos tömegoszlatásban, ráadásul megtorló rendőri provokáció során történik az „összecsapás”, és nagyon nem mindegy, ha megadó magatartás, során, netán bilincsben törnek csontot, agyabugyálnak el védekezésre is képtelen delikvenseket agyament szadista droidok, - mert az utóbbiak, méltatlanok a rendőr megnevezésre.
  12. 2011. október 26., szerda 21:49
    "...végre be kellene vezetni a szigorú PÁV-ot ott is. A PÁV jelentése: pályaalkalmassági vizsga. Tehát, 5-10 évenként szűrni a rendőröket, és az alkalmatlanokat elküldeni. A PÁV-vizsgában legyen benne kötelezően a pszichológiai vizsga is..."

    van ilyen, nem csak a rendőrségnél, minden rendvédelmi szervnél.
    évente fizikai alkalmassági, orvosi szűrővizsgálat.
    pszichológia nem 5-10, hanem 2-3 évente (bizonyos életkor felett évente!)

    más:
    "...Pintér úr nem sokat tett eddig. Szerintem nem is fog, mert olyan habitusa, amilyen, túl öreg már ahhoz, hogy forradalmi változtatásokat eszközöljön..."

    öreg és beteg, nem biztos, hogy túléli ezt a ciklust. am nem rajta múlik, ő is egy báb, mint a többi...
  13. Kara_kán 2011. október 26., szerda 20:17
    Sajnos nagy bajok vannak. A rendőröket is verik, meg a rendőrök is vernek. A debreceni táblabíróság épp ma utalt vissza az első fokra annak a 4 rendőrnek az ügyét, akik halálra vertek egy megbilincselt férfit.
    Én már odajutottam, hogy a bűnözőket nagyon utálom, félek is tőlük, de az idegbeteg (egyre több ilyen van) rendőröket is utálom, és kicsit tőlük is félek.
    Az Orbán-kormánynál meg az idegesít, hogy eltelt egy év, és Pintér úr nem sokat tett eddig. Szerintem nem is fog, mert olyan habitusa, amilyen, túl öreg már ahhoz, hogy forradalmi változtatásokat eszközöljön.

    Ami a rendőrséget illeti: végre be kellene vezetni a szigorú PÁV-ot ott is. A PÁV jelentése: pályaalkalmassági vizsga. Tehát, 5-10 évenként szűrni a rendőröket, és az alkalmatlanokat elküldeni. A PÁV-vizsgában legyen benne kötelezően a pszichológiai vizsga is; pl. a szadista vagy instabil rendőröket tanácsolják el, bár őszintén szólva nem tud, hogy hová lehetne őket áthelyezni. Esetleg el kell őket küldeni Afganisztánba, Irakba, és más forró helyekre.

    Ha a rendőrség megújult, ill. ezzel párhuzamosan frissíteni kellene az eljárást. Például, ha kaszával, kapával és más emberi élet kioltására alkalmas eszközökkel támad TÖBB ember a rendőrökre, akkor használhassák a lőfegyvereiket. Amúgy ez annyira egyértelmű, már csak az önvédelem okán is, hogy nem is értem, miért nem így tesznek. Nyilván rosszak a belső szabályzatok. Mindenesetre, nem szeretném, ha ezután össze-vissza lövöldöznének a rendőreink. Nemrég volt egy másik eset valahol Pécs felé, amikor egy pálinkafesztiválon egy megrészegedett ipsét a rendőrök jól elagyabugyáltak. Nem, nem cigány volt. Nos, ilyen esetekben még csak az hiányozna, ha lődöznének is.
    Igazából, minden a személyiségen múlik. Ha talpraesett és józan eszű rendőreink lennének zömében, akkor tudná az ember, hogy amennyiben fegyverhasználatra került sor, annak megvolt a törvényes oka, meg másképp nem lehetett ártalmatlanná tenni a bűnözőt, és tudom a rendőreinkről, hogy feleslegesen nem lőnek agyon embereket.

    Remélem átment a mondanivalóm.
  14. barna75 2011. október 26., szerda 17:37
    ..." itt semmilyen mentő körülmény nincsen – fiatal rendőröket vernek kis híján agyon. És akkor az „eszközhasználatról” "..." – még nem is beszéltünk"...

    no, akkor most miért is kell baszlatni a 2006-os rendőröket?
    vagy akkor még szabad volt anarhiázni, mert a fidesz fizette?
    vagy hogy van ez?

    B.
  15. 2011. október 26., szerda 13:05
    Amerikában ez nagyszerűen működik - és gondolom a demokrácia nagy védelmezői nem kérdőjelezik meg a nagyobb testvér módszereit. Ahogy ellenáll, támad, nem áll meg - célzott lövés. Ennyi. Akinek nincs rejtegetni valója ,tisztességes állampolgárként jár el.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló