Korszerűsítés?

Mutyit sejtenek Dunaújvárosban

MR, 2016. január 15., péntek 15:19, frissítve: péntek 15:19
Elrendelte a nyomozást az ügyészség annak a feljelentésnek a nyomán, melyben az áll, hogy a dunaújvárosi önkormányzat hamis adatokat szolgáltatott mind a közvilágítási pályázat beadásakor, mind pedig a közbeszerzési eljárás alatt – közölte portálunkkal Pintér Tamás, a Jobbik dunaújvárosi képviselője.

A feljelentésben, amit december közepén Sneider Tamás jobbikos országgyűlési képviselő, valamint Pintér Tamás önkormányzati képviselő nyújtott be a legfőbb ügyésznek, többek között ez áll: az európai uniós forrásból Dunaújvárosban megvalósult közvilágítási korszerűsítés a mérési eredmények alapján nem teljesíti a pályázatban vállalt feltételeket, vagyis a beruházás előtti megvilágítási szintet. Ez a városban már szemmel látható problémákat jelent, a közvilágítás minősége jelentősen romlott.

A feljelentők szerint a dunaújvárosi önkormányzat a rendelkezésre álló információk alapján hamis adatokat szolgáltatott a 2013-as pályázat beadásakor, így előre tudták, hogy a közbeszerzésre kiírt lámpatestek nem felelnek meg majd a pályázat előírásainak. Emellett a közbeszerzésnél olyan feltételeket szabtak, amelyeknek Magyarországon csak egy cég tudott megfelelni.

Pintér Tamás most portálunknak jelezte: a legfőbb ügyészség a Jobbik adatokkal alátámasztott feljelentését a Fejér Megyei Főügyészséghez továbbította, ahonnan az ügy átkerült a Fővárosi Főügyészséghez.

hirdetés
Vélemény
Röhög az internet
R. Kiss Kornélia
Rosszindulat határozza meg közbeszédünket, amit mi magunk is igénylünk. A kárörömöt legalábbis biztosan.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása