Wass Albert szobrot kapott Rátóton

Pálffy Lajos, 2008. június 8., 11:10, frissítve: 11:10
Wass Albertnek állítottak szobrot Rátóton is. A kis Vas megyei településen tavaly Trianon-emlékművet avattak, most ezzel szemben állították fel a neves erdélyi író mellszobrát.

Az időjárás is kegyes volt az ünneplőkhöz, a Brenner József püspöki helynök által bemutatott ünnepi szentmise végére az eső is elállt. A szoboravató a Trianon-emlékmű megkoszorúzása után kezdődött. A népes ünneplő gyülekezet a polgármester, Málics Ferenc köszöntője után Schmitt Pál megemlékezését hallgatta. Az avatóbeszédet Kovács Jenő, a megyei közgyűlés tanácsnoka, egyben a Vitézi Rend nyugat-magyarországi törzskapitánya mondta el.

Az ünnepi műsorban felvonult a 14 magyar történelmi zászló, a verseket helybeli fiatalok szavalták. A bronzból készült mellszobrot – Marosits József alkotását – Brenner József püspöki helynök, a Rábakethelyen meggyilkolt káplán, Brenner János testvére szentelte meg, és Bartha József lelkész is megáldotta.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Előre látható kockázatok
Hajdú Péter
Pár évvel korábban Ausztráliában ugyanoda vezetett a devizahitelezés, mint nálunk.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
Riport, háttér, interjú
hirdetés