Portré

Zacher Gábor, akinek a média a drog

„Engem az orvos lét éltet, a kaland, a vér, a verejték és a könnyek.”

Konopás Noémi, 2016. február 9., kedd 17:31, frissítve: hétfő 11:14
Íme egy megszállott, akinek a betege az első. Alkoholon kívül soha nem használt más tudatmódosító szert, ellenben „függ” a médiától, mániája pedig a munkája. Sebészként kezdte, de szerencsére toxikológusként folytatta. Politikai karrierre nem vágyik, viszont főorvosként is kicseréli az ágytálat. Zacher Gáborral zátonyra futott házasságáról, az orvos létről, a kalandról, vérről, verejtékről és az összeomló egészségügyi rendszerről beszélgettünk. Barátai, kollégái pedig róla meséltek.

Letolt nadrágú hajléktalan óbégat a Honvédkórház sürgősségi osztályának kellős közepén, jobbra két idős nő piheg egymás mellett a hordágyon, épp egy eszméletlenül fekvő férfit hoznak be a mentők. Az ország kétméteres toxikológusa köpeny nélkül, laza farmerben és ingben szigorúan, ellentmondást nem tűrő hangon odaveti az előre megbeszélt időpontra érkező újságíróknak: „Leül, vár!”, majd elrohan. A „dr.” titulust a neve előtt nem kedvelő Zacher Gábor barátai szerint elhivatott, szorgalmas, megszállott, akinek – legyen az a miniszter felesége, vagy egy szerencsétlen hajléktalan – a betege az első. Saját bevallása szerint munkaalkoholista, minden egyes napot, beleértve a hétvégét is, a sürgősségi osztály vészhelyzetes műanyag táblája előtt indít, átböngészi a betegek adatait, majd meg is vizsgálja az összes delikvenst. Teszi mindezt azért, mert – mint mondja – „egy hülye barom”. Az osztályon egy év alatt megforduló 56 ezer beteg 40 százalékát maga is látja, igazságügyi orvosszakért, oktat, végighaknizza az országot az utca emberének szóló előadásaival. Fut, pipázik, kétezer oldalas, súlyzónak is remek toxikológiai szakkönyvekkel hál, és a médiát is úgy használja, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Díjat ért a cikk!
Konopás Noémi Zacher Gábor toxikológusról írt portréjával érdemelte ki az Astellas-díj – Média az orvosokért elismerést.

A munka- és mogyoróscsoki-függő toxikológus elmondása szerint az alkoholon kívül soha nem használt más pszichoaktív szert, egyetemista korában macera volt még beszerezni, 30 évesen meg már minek. Később meg pláne. Rendőr is csak egyszer vitte el, még orvostanhallgató korában, Lengyelországban. „Egyik barátommal a vonaton összeismerkedtünk két lengyel fiúval, akiknél drogot találtak, minket is bevittek” – árulta el az MNO-nak keresztbe tett lábakkal belesüppedve a skorpiókkal díszített főorvosi szoba kényelmes foteljébe. Az ügyből nem lett semmi, hamar szabadon engedték cimborájával együtt.

Részegen „gyorskorcsolyázni” a disznózsíron

A legtöbb fiatalhoz hasonlóan nem vetette meg viszont az alkoholt a gimnazista és egyetemista Zacher, aki ma már a magyarországi alkoholstratégia legfőbb szorgalmazója: „rengeteget piáltunk, gigantikus berúgások voltak” – mondja elmélázva, mosollyal a szája szélén. Legmókásabb élménye, amikor egy jól sikerült házibuliban disznózsírral kenték fel az előszoba linóleumát, majd nekifutásból „gyorskorcsolyázták” végig a távot.

Zacher legjobb barátja valóban igazi barát, hiába faggattuk a lehányt öltönyös sztorikról, Jederán Miklós azon túl, hogy „csajoztunk, berúgtunk, Atyaúristen” nem hullajt el több hírmorzsát.

„Nem illene bele a hivatalos Zacher-képbe”

– mondja, majd gyorsan témát is vált. Arról kezd el beszélni, hogy barátja, aki egyben gyerekének keresztapja is, soha nem volt hajlandó megfelelni a külső elvárásoknak, orvostanhallgatóként öltöny-nyakkendőben járt, főorvosként pedig a laza felszerelést részesíti előnyben. „Kevés ember van, akiről ha tudnám, hogy a hátam mögött áll, gondolkodás nélkül hátradőlnék, Zacher az egyik ilyen”.

A leköpött énektanárnő

A sürgősségi centrum főorvosa saját bevallása szerint nem volt túl jó gyerek. A Deák téri általános iskolából már a második nap igazgatói intővel állított haza, mert leköpte az énektanárnőt. „Még nem voltam hatéves, a harmadik emeletről köpködtünk lefelé, pont arra járt Trudi néni” – mondja széttárt karokkal.

Édesanyja szigorúan nevelte, a k betűnél sokat kapott, „az istennek nem tudtam papírra kunkorítani”. Gyerekként sokat hallott az ’56-os eseményekről, főleg az október 25-dikéről, amikor is szülei a parlament előtt sétálva átélték az ÁVO-s mészárlást. Mázlijuk volt, a tömeg benyomta őket a parlamentbe, így élték túl. Nem úgy az épület lépcsőjén egy cekkernyi krumplival a kezében fekvő férfi, aki valószínűleg a Hold utcai piacról keveredhetett a térre meghalni. „Ez a kép a mai napig előttem van, bár én magam nem láttam, de anyám rengetegszer elregélte”, ahogy azt is, hogy édesapját elvitték ’56-ban, három hónapig nem tudott róla senki semmit, aztán egyszer csak hazaállított. Az esetről később is csak annyi derült ki, hogy Rajk László és Tito között volt valami rendőrség által biztosított megbeszélés, az akkoriban Kiskunmajsán dolgozó apját elkapták, és elvitték rendőrorvosnak. Később Zacher Gábor maga is – mint mondja – a „rendszer áldozatává” vált. 1973. március 15-én úttörő egyenruhában ment haza az iskolából a 13 éves fiú, amikor a Petőfi-szobor környékén belefutott egy tüntetésbe. „Nem értettem, miért ütik-verik az embereket a rendőrök, én is kaptam a kardlappal, még a kulcscsontom is eltört.”

Már a gimiben is doktor úrnak hívták

Az általános iskolai évek angollal, úttörő- és kisdobos-, míg a gimnazisták építőtáborokkal teltek. Vonzotta a buli, az új haverok és csajok, a tábortűzi szerelmi szövődmények, a pezsgőgyár és az izsáki borkombinát.

„Már a Veres Pálné Gimnáziumban is doktor úrnak hívtuk. Pipával a kezében felcserként, én pedig a segítőjeként vonultunk végig az építőtáboron. Mivel könnyedén ellátta a sérülteket, és már akkor is volt vagy két méter, sokan azt hitték, tényleg orvos”

– meséli az egykori osztálytárs, dr. Karizs Tamás, aki A Zacher címmel könyvet is írt a népszerű toxikológusról.

„Amióta az eszemet tudom, orvos akart lenni” – mondja Karizs, „olyannyira eltökélt volt, hogy nem érdekelte, hogy kétszer sem sikerült a felvételije, harmadjára is megpróbálta”. Nem így emlékszik vissza erre az időszakra a későbbi főorvos, mint mondja, durván pofán vágta, hogy bár „nem volt hülye a felvételin”, a szakemberekből és a párt képviselőiből álló bizottság a szemébe mondta, hogy „nincs szükség orvosdinasztiákra”. A sikertelen felvételi után állatgondozónak állt, a Központi Orvostudományi Kutatóintézet laborjában dolgozott, és nagyon nem szerette. Ezt követte a Baross utcai női klinika, ahol segédápolóként tevékenykedett, hullát szállított, inkubátort takarított és rengeteget tanult Kiszel Tünde édesapja, Kiszel János professzor – az első magyarországi koraszülöttosztály megszervezője – kezei alatt.

„Nála nincs lazázás”

Harmadjára végre maximum ponttal bekerült az egyetemre. A sok buli mellett már első évben felismerte, hogy a medicinát csak úgy tudja megtanulni, ha kellő tapasztalatot szerez, ezért műtősfiúként kezdett dolgozni a Honvédkórházban. Három éven keresztül minden áldott hétfőn az egyetemi előadások után felvette a munkát, és csak másnap reggel tette le a szikét, az ollót, vagy ami éppen a kezében volt. „Háború volt minden hétfő” – mondja – ekkoriban ugyanis a főváros és az agglomeráció összes sérültjét a Honvédba szállították, a lelkes orvostanhallgató rengeteg esettel találkozott.

Nem telt el sok idő, érdekelni kezdte az általános sebészet, felvételes ügyeleteket vállalt, megtanult beteget vizsgálni és adminisztrálni. Nem bírt magával, elkezdett bejárni a csepeli kórház traumatológiai osztályára is, de még ez sem volt elég a 19 éves srácnak: fogta magát és nekiállt mentőzni. A mentőzésből aztán szerelem lett, 18 évig abba se bírta hagyni. „Nincs olyan, amit Gábor ne venne komolyan, nála nincs lazázás” – foglalja össze Jederán Miklós. És valóban, olyannyira nincs „lazázás”, hogy hatodévben – Zacher elmondása szerint – két 174 órás részállása is volt.

A gumikesztyűs pofon

Zacher Gábor a Péterfy Sándor utcai Kórház főorvosa egy beteget lát el 2001. augusztusában
Zacher Gábor a Péterfy Sándor utcai Kórház főorvosa egy beteget lát el 2001. augusztusában
Fotó: Kertész Gábor / MTI

Tíz évet ölt bele a traumatológiába, amikor is bekövetkezett nála a világ összes munkaalkoholista baleseti sebészének legdurvább rémálma: kiderült, hogy gumiallergiája van, ergo nem operálhat többé. „Szarul éltem meg, imádtam a traumát csinálni, csupa seb és kiütés volt a kezem, abba kellett hagynom”. Karizs szerint nem sokan keltek volna fel ezután a pofon után, de önsajnálat helyett Zacher nemcsak felállt, hanem kihozta a legtöbbet a helyzetből: azonnal igent mondott kollégájának, aki azzal kereste meg, hogy átcsábítsa a toxikológiára.

„A gumiallergia voltaképpen óriási mázli volt, ami nélkül most csak egy átlagos traumatológus lennék”

– mondja a sztártoxikológus elégedetten hátradőlve. Jederán azóta is gyakran példálózik a fiának Zacherrel, amikor a srác elsőre tragikusnak tűnő dolog miatt lógatja az orrát.

 

Az akkori Erzsébet, ma Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiáján megkezdődött a véget nem érő versenyfutás a szakmával: a lakást ellepték a szakkönyvek, Zacher folyamatosan olvasott. Két év alatt utol is érte az utolérhetetlent, de azóta sem lazít, mint mondja, az olvasásának 50 százaléka még ma is szakkönyv, nincs is másra ideje. Azért a hátizsákjához lopakodva csak-csak előránt egy Tom Clancy-könyvet, lelkesen mesélni kezd róla. Mikor megkérdezem tőle, hogy tud ennyire lelkes maradni, a borzasztóbbnál borzasztóbb sorsokat látva, azt mondja, ma már nem rázza meg semmi. Szerinte elengedhetetlen, hogy kívülálló maradjon minden helyzetben, máskülönben nem tudna objektíven dönteni. „Itt volt reggel ez az eszméletlenül fekvő férfi. Amit tudtunk, megtettünk érte, sajnálatos módon azonban olyan sérülése van, amely élettel összeegyeztethetetlen. Nincsen ma olyan medicinális terápia, amellyel meg tudnánk menteni”. Szerinte ezt el kell tudni fogadni, „nem szúrhatom tökön magam”.

Zacher, a közkedvelt médiaszereplő

„Fantasztikus tudása van, lehengerlő egyéniség, klónozni kellene” – többek között így jellemzik rajongói az egyik közösségi oldalon. Kizárt, hogy lenne még egy ország, ahol toxikológus ilyen népszerűségnek örvendene, mint amilyennek ő. „Zacher trendi, Zacher rock and roll” – állítják a fiatalok. „Nagyon komoly kérdéseket is humorral tud kezelni, nárcisztikus, de nem képzeli magát Istennek” – mondja egy őt ismerő.

A média imádja, nem telik el úgy hét, hogy ne látnánk a képernyőn, vagy ne olvasnánk róla, több százszor szerepel évente. Az újságírók nemcsak azért szeretik, mert közérthetően beszél, és mindenki számára gyakorlatilag bármikor elérhető, hanem azért is, mert sok orvostól eltérően nem kegygyakorlásnak, hanem feladatának tekinti, hogy szóba álljon a sajtóval. Könnyen eladható továbbá, amit mond, ami nemcsak abból fakad, hogy előszeretettel használja a szlenget – gondoljunk csak a január elejei köztévés megnyilatkozására –, hanem abból is, hogy egyszerűen parádésan tud előadni.

Legelőször 1997-ben az Erzsébet kórház ügyeleteseként tűnt fel a sajtóban, az iskolai ivóvíztől rosszul lett diákok ügyében nyilatkozott. A Magyar Távirati Iroda hírarchívumát böngészve megállapíthatjuk, hogy rá három évre már szinte havi rendszerességgel keresték meg a sajtó képviselői. A nyilatkozatcunami akkor szabadult el, amikor Zacher Gábor, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi és sport bizottságának fideszes tagjaként a Demszky-féle vezetésnek felrótta, hogy semmit sem tettek a sürgősségi betegellátásért.

Zacher Gábor, az Európa Mentőszolgálat szakmai vezetője a mentőszolgálat 911-es hívójelű rohamkocsijában
Zacher Gábor, az Európa Mentőszolgálat szakmai vezetője a mentőszolgálat 911-es hívójelű rohamkocsijában
Fotó: Kertész Gábor / MTI

Már ekkor is egységes ügyeleti rendszert szorgalmazott, teszi ezt azóta is szorgalmasan, mert – mint mondja – azóta sem történt semmi. A 2000-es évek elején – ekkor már a Péterfyben a toxikológiai osztály főorvosaként tevékenykedett – gyakran adott hangot azon véleményének, hogy mielőtt módosítanák a Btk. kábítószerrel való visszaélésről szóló passzusát, felvilágosításra van szükség. Beszédmódjában 2004 körül figyelhetünk meg változást, ekkor feltűnően többször használta a zsargont. Elképzelhető, hogy ez a változás inkább a média érzékenységének tudható be, amely korábban a parádésabb részeket kihagyva csak a szakmaibbakat közvetítette.

Zacher drogja

„Számára a média a drog”

– tapint rá a lényegre Zacher Pál, a főorvos testvére. Mint mondja, Gábort hihetetlenül motiválja az ismertség, szerinte népszerűségének titka nemcsak abban rejlik, hogy mindenki számára emészthetővé tudja tenni mondandóját, hanem színészi képességekkel is rendelkezik, hiteles és lehetetlen nem rá figyelni. „Féltettem és óvtam őt korábban a médiától” – árulja el a 18 évvel idősebb, nőgyógyászként dolgozó báty. Pál tartott attól, hogy testvére a sorozatos médiaszereplései miatt elveszíti szakmai hitelességét, ahogyan – szerinte – Czeizel Endre is. Magyarország legismertebb genetikusát – dacára annak, hogy folsav-kutatásával hatalmas felfedezést tett – Pál véleménye szerint médiasztárként kezelte a szakma, és sosem ismerte el. Ennek oka többnyire a becsmérlő mezbe burkolt szakmai féltékenység, amellyel Zacher Gábor is gyakran találkozik. Karizs Tamás szerint barátjának sok az irigye, kollégái féltékenyek rá, nem szeretik. „Kevesen vagyunk a szakmában” – ez a kimért válasz érkezik Zacher Gábortól arra a kérdésünkre, hogy mit szólnak az orvoskollégák ahhoz, hogy így lubickol a sikerben.

Ő maga a népszerűségét egyrészt a Péterfy kórház korábban zárt rendszerével magyarázza. Egyszer csak elkezdte érdekelni a sajtót az addig zárt ajtós öngyilkos osztály, másrészt a rendszerváltást követően eladható volt a köztudatba berobbant kábítószer-probléma. Zacher felismerte, hogy a média kiválóan alkalmas népnevelésre, így amikor egy-egy szén-monoxid-mérgezéses esetről beszélt, azt is elmondta, hogy ezek a tragédiák gázdetektor-használattal megelőzhetők. Zacher élvezi a népszerűséget, leginkább azt, hogy hitelt adnak a szavainak és szívből mosolyog a közösségi oldalakat különösen január elsején elárasztó mémeken.

Politika, vér, verejték, könnyek

Vannak, akik szívesen látnák egyszerre a miniszterelnöki és a köztársasági elnöki székben is – derül ki egy róla szóló cikk kommentjéből. A céltudatos szakembernek, bár volt fideszes önkormányzati képviselő Budaörsön 1994-től négy évig, később pedig Pest megyében megyei képviselő, nincsenek ilyen ambíciói. Korábban is csak belecsöppent a politikába: felesége barátnője, Selmeczi Gabriella kereste meg az említett pozíciókkal. Arra a kérdésünkre, hogy kínáltak-e fel neki azóta valamilyen politikai tisztséget, igen a válasz. Arról, hogy ki és mikor, nem hajlandó beszélni. Azt azonban sikerült belőle kicsikarnunk, hogy „magas pozícióval” keresték meg, és „több érában” is. De – mint fogalmaz – nem ért hozzá, nem az ő világa, annak pedig, hogy „díszfasz” legyen, semmi értelme.

„Engem az orvos lét éltet, a kaland, a vér, a verejték és a könnyek”.

Bár politikai babérokra nem áhítozik, nem megy el szó nélkül a szakmáját érintő kérdések mellett, gyakorlatilag minden megnyilatkozásában kiemeli például, hogy Magyarországnak sürgősen alkoholstratégiára volna szüksége.

Évtizedek óta harcol a sürgősségi ellátásért is. „Elég nagy gáz van, nem látjuk a jövőt, nem tudjuk, hogy mit akar a politika” – mondja. Az egyik legnagyobb probléma szerinte, hogy azok a betegek is a sürgősségi osztályra kerülnek, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott, így elképesztően leterheltek a dolgozók. Sok esetben a háziorvosok biztatják arra a pácienseket, hogy akár a derékfájással is menjenek a sürgősségire, így játszva ki az akár több hónapos várólistát. A Honvédkórház ugyan jól működik, tiszta, jól néz ki, de sokat is tesznek ezért. Bár most náluk is elég nagy a baj, az elmúlt fél évben hat nővér hagyta el az osztályt, és fogalma sincs, honnan fogják pótolni őket.

„Megkezdődött az emberhalászás, ha egy másik kórházban plusz 60 ezer nettó alapbért ajánlanak nekik, nem fognak azért maradni, mert itt jó a csapat, meg is értem, ha elmennek.”

Több kollégája így is vidéki kórházak sürgősségi osztályán, 6-9 ezer forintért, vállalkozóként vállal munkát főállása mellett. Rendes megélhetési életpályamodellre volna szükség, hogy „aki felvállalja, hogy gályázik, vagyis 15-16 műszakot is letol egy hónapban, akkor ne kelljen még Esztergomba, Tatabányára, Mosonmagyaróvárra is mennie”.

A toxikológus szerint előbb-utóbb az egészségügy be fog dőlni, most is csak „a rendszerben dolgozó sok barom tartja egyben”. Vajon meddig bírják még a dolgozók? – kérdezzük. Mindig lesznek barmok, vissza is él ezzel a rendszer – így a válasz.

„Zacher szerint a magyar egészségügy poroszos, piramisalapú képződmény, olyan teljhatalmú »alfahímmel vagy alfanősténnyel« (az osztályok vezetői), akik »a kis körbepisilt birodalmukon belül élet-halál urai«.”

Ha kell, ágytálat cserél

Zacher azonban nem ilyen. Ezt testvére, akivel korábban a Péterfyben évekig együtt dolgozott, is meg tudja erősíteni. Nem válogat a feladatokban, gyakran elvégez olyan munkát is, amely nem rangjának megfelelő, akár ágytálat is cserél, amiért kollégái tisztelik. Ahogy azért is, hogy emberségesen bánik dolgozóival, plusz munkalehetőséghez segíti például azokat, akik a szakadék szélén állnak, de magánéleti és mentális problémákat is meg lehet vele beszélni – mondja dr. Pápai Tibor, a Honvédkórház ápolási vezetője, akivel Zacher több évtizede dolgozik együtt. Ha szakmai sikertelenség éri, vagy valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné, olyan, mint egy sündisznó, de gyorsan oldódik, és előtte nincs lehetetlen – teszi hozzá.

Remekül le tudja szerelni továbbá a drog hatása alatt álló agresszív betegeket – mondja Zacher Gábor egyik, névtelenséget kérő kollégája. Ha kell, „szép, kellemes szavakkal elküldi őket lepkéket számolni”. Hallgatnak is rá a páciensei, volt olyan eset, hogy öt rendőr próbált lefogni és megbilincselni egy agresszív beteget, de nem bírtak vele. Amikor aztán Zacher megjelent a színen, egy „Maga az, doktor úr?” kérdés kíséretében a korábban tomboló ápolt vigyázzba vágta magát, és még a sapkáját is levette. Testvére szerint az ország leghíresebb toxikológusát azért imádják a betegei, mert mindenkivel azonnal megtalálja a közös hangot. Ha kell, hihetetlenül goromba, ha kell, viccelődik, ha kell, nagyon kedves. Ismeri és használja a fiatalok zsargonját és szlengjét, ami az orvos-beteg kommunikációban nagyon fontos, nem is félnek tőle, sőt, szinte haverként kezelik – emelte ki.

Harc a főnökökkel

Fotó: Magyar Nemzet

Zacher Pál elmondása szerint Gábornak a Péterfyben rengeteg konfliktusa volt, ezek mindig nagyon meg is viselték. Sokat harcolt a toxikológiai osztály házon belüli elhelyezéséért, de folyamatosan visszautasításra talált. Hiába vállalt fel főnökeivel is összezördüléseket, és hiába volt minden vágya, nem tudott komolyabb fejlesztést elérni. Sikerült viszont mindig valamennyi pénzt kicsikarnia az osztály számára a döntéshozóktól. A fejlesztés sikertelensége miatt váltott, miután meglátta a lehetőséget a Honvédkórházban. Pálnak Zacher többször is kifejtette, hogy gyermekének érzi az általa felnevelt toxikológiát, de jelenlegi új kihívásának a sürgősségit tekinti.

24 évet dobott el az új szerelemért

„24 év után válófélben vagyok, elköltöztem otthonról” – mondja őszintén, anélkül, hogy erre konkrétan rákérdeztünk volna. Zacher annak is hangot adott, hogy sokat köszönhet a volt feleségének, de „most tök jól” érzi magát. Arra a kérdésünkre, hogy 19 éves, építészmérnöknek tanuló fia hogyan éli meg a történteket, így válaszol: ez a tény egy „felnőtt gyerek életében kisebb kisiklást jelent.” Mint mondja, Bendegúz az édesanyjával él, de vele is „tök jó” a viszonya, szponzorálja és segíti fiát, amiben tudja, gyakran találkoznak. Zacher Gábor nagyon büszke Bendegúzra, aki fantasztikus művészi hajlamát szerinte édesanyjától örökölte, míg tőle a fényképmemóriát, a racionalitást és a kitartást. Nem bánja viszont, hogy a srác nem viszi tovább a családi hagyományt, és más szakmát választott. „Isten ments, ő már nem orvos” – mondja. Jederán Miklós szerint Bendegúz valamilyen szinten haragszik apjára, de nagyon-nagyon klassz srác, végtelenül ragaszkodik Zacherhez.

„Nem váltott könnyedén, komoly lelki konfliktust jelentett számára a jól szervezett életforma feladása egy szerelem kedvéért”

– mondja Jederán barátja felbomló házasságáról. Elmondása szerint Zacher Gábor a tisztességes utat választotta, természetesen tartja a feleségével a kapcsolatot. Zacher testvére a házasság zátonyra futásának okát abban látja, hogy Gábornak mindig a betegei az elsők. És mint tudjuk, egy főorvos nem teheti le a táskáját ötkor otthon. Pláne, ha az illető a munkaalkoholizmus keresztjét önként és dalolva hordozza.

hirdetés
hirdetés
G-Közép
Orbán Viktor sem menthette meg Nagy-Britanniát!
Gazda Albert
Nem mindegy, mikor, mivel, hogyan kampányolsz, mert saját politikai sorsodnál sokkal több múlhat rajta.
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása