• 8 °C, zápor

Zárolták a román közszolgálati tévé számláit

BL, 2012. május 22., kedd 14:43
A román adóhatóság zárolta a bukaresti közszolgálati televízió (TVR) számláit, mert a közintézmény 308 millió lej (20 milliárd forint) nagyságú adósságot halmozott fel.

A köztelevíziónak az állami költségvetésbe kellett volna kifizetnie ezt az összeget az évek folyamán. A TVR bizonyos javait is lefoglalták, hogy behajtsák az adósságot. A román televízió a tavalyi évet 160,8 millió lejes (10,77  milliárd forint) veszteséggel zárta, ami csak 0,71 százalékkal volt kisebb a 2010-es 161,9 millió lejes (10,84 milliárd forint) veszteséghez viszonyítva.

A televízió jelenlegi vezetősége – amely 2010 nyarán vette át az irányítást – azt állítja, hogy az adósság egy részét örökölte az előző vezetéstől, amely a korábban megkötött előnytelen szerződések miatt tovább nőtt. Alexandru Lazescu elnök-vezérigazgató szerint a román köztelevízió 2005 óta folyamatosan veszteséggel működik.

A TVR vezetősége szerint ez az intézkedés drasztikusan korlátozza az intézmény lehetőségeit, hogy eleget tegyen közfeladatainak és lefedje a már javában tartó helyhatósági választási kampányt. Figyelmeztetnek, hogy emiatt súlyosan sérülhet a demokratikus folyamat. Romániában június 10-én tartják az önkormányzati választásokat.

A számlák zárolása azt követően történt, hogy május elején Romániában kormányváltás történt, és az addigi jobboldali kabinet helyét a baloldali Szociálliberális Szövetség vette át. Az új kormányt alkotó politikai erők az elmúlt években többször részrehajlással vádolták meg a köztelevíziót, amely szerintük adásaiban az akkori jobboldali hatalom iránt volt elfogult.

Forrás: MTI
hirdetés
Vezércikk
Bukásra ítélve
György Zsombor
Az erő mellett a józan ész és a lélek is megjelenhetne végre a hatalomgyakorlásban.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés