A politikus hangsúlyozta, a mindennapos testnevelést az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik és kilencedik évfolyamán idén szeptember 1-jétől, felmenő rendszerben szervezik meg, illetve a későbbiekben ki kell terjeszteni a szakképzések, a gimnáziumi és szakiskolai oktatás irányába is. Balog úgy fogalmazott, a sport az egyik legfontosabb preventív tényező a különböző társadalmi csoportok integrálásának kérdésében, egyúttal nemzetstratégiai közösségi érdeket jelent, s a szegénység elleni küzdelemben is nagy szerepet játszik. „A sport az a világ, amely az állam által vállalt feladatok nélkül nem tud működni” – tette hozzá.

Erőfeszítések

„Úgy gondolom, hogy a sportirányításban erősítettünk az elmúlt 1-2 évben. Az egyik legnagyobb eredmény a társaságiadó-kedvezményből igényelhető sportcélú támogatások bevezetése, de a Magyar Olimpiai Bizottság önállóvá válása is előrelépés, ugyanakkor a mindennapos testnevelés kérdésében még erőfeszítésekre lesz szükség.”

Fotó: MTI

Balog azt mondta, korábban a Magyarországon működő cégek 7,5-11 milliárd forintot adtak sportcélú támogatásra, a 2011. adóévben pedig már mintegy 24 milliárd forint tőke áramlott az öt látványcsapatsportágba (labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, jégkorong). „Mindemellett fontos feladat, hogy a rendszer átlátható legyen, ezért szintén kiemelt téma a nemzeti sportinformációs rendszer felépítése” – jelentette ki a politikus.

Egyeztetés London után

Balog Zoltán a sport- és turizmusbizottság tagjainak kérdéseire válaszolva többek között arról beszélt, hogy az olimpikonok juttatásáról, illetve ösztöndíjairól a nyári londoni játékok után mindenképpen egyeztetnek. A társaságiadó-kedvezményekből igényelhető támogatások kibővítéséről, további sportágak bevonásáról pedig azt mondta, először örülni kell annak, hogy már működik a rendszer, ugyanakkor a lista nem zárt, más sportágak is bekerülhetnek a támogatottak közé, de ez az aktuális gazdasági helyzettől is függ.

Fotó: MTI

A politikus a Sportkórház jövőjét firtató kérdésre azt válaszolta, a mostani ciklusban mindenképpen meg kell oldani az intézmény ügyét, s jelenleg három verzió van az egészségügyi államtitkárság asztalán, de a végső döntést a sportért felelős államtitkársággal együtt hozzák majd meg.

Bizalmat kapott

A tanácskozás végén a bizottság tagjai – 12 igen szavazattal, két nem ellenében, két tartózkodás mellett – elfogadták Balog miniszteri jelölését, aki – ha minden meghallgatásán túl van – jövő hétfőtől irányíthatja az elnevezésében Emberi Erőforrás Minisztériumra változó minisztériumot – a parlament kedden döntött a kérdésben.

Az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága, valamint a nemzeti összetartozás bizottsága is támogatta Balog Zoltán miniszteri kinevezését a jelölt hétfői meghallgatása után. Bővebben>>>


Ismert, korábban lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök.

A leköszönő nemzeti erőforrás minisztert jó érzéssel tölti el, hogy bár korábban sokat támadták a minisztériumot, mondván, túl nagy területet fog át, a tárca – mint szombaton elmondta – nemcsak megmarad, hanem feladatai bővülnek is a társadalmi felzárkózás ügyével és az egyházakkal való együttműködéssel.

Réthelyi Miklós pénteken elmondta: amikor felkérték a tárca vezetésére, nem lehetett rá nemet mondani, és az elmúlt két év minden napján úgy érezte, hogy jól döntött. Most viszont, hogy a kormányzati munka már a következő választás felé tart, úgy látta: vissza kell húzódnia. Bővebben>>>

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága támogatja Balog Zoltán miniszterjelöltségét a május 14-től felálló Emberi Erőforrások Minisztériuma  – korábban Nemzeti Erőforrás Minisztérium  –  tárca élére.

Tizenhárom fideszes és LMP-s vokssal, öt ellenzéki nem szavazat ellenében támogatta az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága Balog Zoltánt, a leendő Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszterjelöltjét kedden.

 

Az erőforrás-minisztérium vezetéséről két év után múlt szerdán lemondó Réthelyi Miklós azt közölte: utódja, Balog Zoltán dönti majd el, hogy átnevezzék-e a tárcát.