Le kell szögezni, hogy ez nem etnikai, hanem társadalmi és szocializációs kérdés. Minél jobban szocializált valaki, annál jobban tud uralkodni az érzelmein – mondta el a gyilkosság kapcsán az MNO-nak egy igazságügyi orvosszakértő.

Megszólalt a P. László védelmére kirendelt ügyvéd. A neve elhallgatását kérő jogász elmondása szerint a férfi, aki korábban beismerő vallomást tett, szexuális indíttatásból támadta meg a pszichológusnőt, indokként annyit tudott felhozni, hogy megtetszett neki a lány.

P. László ugyanakkor azt vallotta, hogy nem erőszakolta meg a lányt – tudta meg a Hír TV. Arra, hogy megbánta-e tettét, nem válaszolt. A gyanúsított úgy nyilatkozott, hogy „egyedül viszi el a balhét”, derült ki az ügyvéd szavaiból, ugyanakkor a Hír TV információi szerint a rémtettet többedmagával követhette el. Feltételezések szerint többen tuszkolhatták be egy kocsiba a lányt.

Bejelentkezés Pécsről 21 órakor
Bejelentkezés Pécsről 21 órakor

A Hír Televízió azt is megtudta, hogy a férfit nem annak a pécsi bérháznak a közelében fogták el, ahol korábban meghúzta magát. Mint kiderült, a feltételezett gyilkosra Bóly közelében csaptak le, gyalog szeretett volna külföldre szökni. Valószínűleg azért tudták elkapni a rendőrök Bóly határában P. Lászlót, mert mobiltelefont használt – adta hírül a Hír TV helyszíni tudósítója. A riporter elmondta azt is: a férfit nemcsak kisebb lopásokért ítélték el korábban, hanem erőszakos bűncselekményekért is.

Szerdán döntenek az előzetes letartóztatásról

A PécsMa.hu információi szerint P. László jelenleg a rendőrkapitányság fogdáján van, előzetes letartóztatásáról pedig szerdán 11 órakor dönt a Pécsi Városi Bíróság. A portál arról is beszámolt, hogy a gyanúsított valóban szerzett sérüléseket a rendőrségi intézkedés alatt. Az orrcsontja törött el, s a Honvédkórházba szállították a rendőrök vasárnap, de nem tartották bent.

Börtönben kellett volna ülnie P. Lászlónak a gyilkosság ideje alatt – tudta meg a Halasi Tükör. A lap munkatársai Kelebián, a férfi szülőházában jártak, ahol rendőrségi behívókat is találtak. Az egyik papír alapján 2012. július 2-án kellett volna bevonulnia a kecskeméti börtönbe egy szabálysértési eljárás miatt.

Bándy-gyilkosság: "egyedül viszem el a balhét"
Bándy-gyilkosság: "egyedül viszem el a balhét"

A férfi egyébként novemberben szabadult utoljára, mert egy évig ült gépkocsi-feltörés miatt. Előtte viszont 6 évig volt elzárva rablás miatt. A környékbeliek elmondták, onnan tudták, hogy a férfi otthon van, hogy a környékben elszaporodtak a lopások – írja a PécsMa.hu. A Hír TV is Kelebián járt, ahol P. László édesanyját sikerült megszólaltatniuk. A nő elmondása szerint fia nem volt erőszakos típus, de hozzátette, hogy amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, akkor bűnhődnie kell.

Pánik a bérházban

Pánik tört ki abban a zömében cigányok által lakott szociális bérházban, melyben a feltételezett elkövető meghúzhatta magát – jelentette a Hír TV helyszíni tudósítója. Beszámolója szerint a helyiek elhagyták az épületet, és néhány napra máshová költöznek.

P. László barátnője a Hír Televíziónak azt mondta: nem gondolta volna, hogy ilyesmire képes. Kiemelte, hogy a férfi nem hozzá érkezett, hanem rokonlátogatóba unokatestvéréhez. A helyiek elmondása szerint P. László az elmúlt hetekben bukkant fel a környéken.

Pécs polgármestere a rendőrségi pszichológus meggyilkolása kapcsán hétfőn leszögezte: „a legszigorúbban fogunk fellépni azokkal szemben, akik veszélyeztetik polgáraink biztonságát”.

Megtalálták Bándy Kata táskájának tartalmát?

A gyanúsítottat szombat éjszaka vették őrizetbe, a rendőrök elől menekülni próbált. Büntetett előéletű, a férfi korábban egy évet ült piti lopások miatt, neve szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, a nyomozók valószínűleg az áldozat holttestén talált DNS-minták alapján jutottak el hozzá. A PécsMa.hu információi szerint Bándy Kata táskájának tartalmát is megtalálták a feltételezett gyilkosnál.

Facebookon a feltételezett gyilkos

A rendőrök hivatalosan annyit közöltek róla korábban, hogy 26 éves és magyar állampolgár. A nevét, de még a monogramját sem hozták nyilvánosságra, mégis – szinte azonnal – kiszivárgott kiléte, Facebook-adatlapja.

Fotó: facebook
– A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap közölte, elfogott és őrizetbe vett egy huszonhat éves, magyar állampolgárságú férfit, aki „megalapozottan gyanúsítható a Bándy Kata sérelmére elkövetett emberöléssel” – írta a Police.hu. A gyanúsítottat kihallgatták, beismerő vallomást tett. Ennek ellenére a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást, mivel az ügyet nem zárták le; nem zárható ki, hogy egy további elkövetőt is keresnek. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény valamennyi körülményének tisztázását követően tart sajtótájékoztatót.

– Vasárnap éjfél után nem sokkal több hírportál is beszámolt arról, hogy Bándy Kata édesanyja közölte: megvan a tettes. A Hír TV képújságja arról számolt be, hogy tudósítójukat a helyiek arról értesítették, hogy a rendőrök két férfit vittek el kihallgatásra. Azt írták: a helyszínen olyan tárgyakat találtak, amelyek a meggyilkolt lányéi lehettek.

– Pintér Sándor belügyminiszter a Hír TV-nek azt nyilatkozta: meggyőződése szerint néhány napon belül elfogják a tettest, közlése szerint a rendőrök nyomon vannak Bándy Kata meggyilkolásának ügyével kapcsolatban.

– Szombaton a rendőrök több órán át hallgatták ki azt a férfit, akinek információi lehettek a pszichológusnő gyilkosáról. A férfi szombaton Pécsett kereste meg a Hír TV stábját, elmondta, hogy egy ismerősére ráillenek azok a személyiségjegyek, amelyeket a rendőrség megadott a tettesről. A televízió riportere értesítette a rendőrséget, ők a helyszínre érkeztek, és kihallgatásra vitték a férfit.

– A boncolás eredményei és a helyszínen rögzített nyomok értékes információkat szolgáltattak a rendőröknek.

– Szombaton óriási készültség volt Pécsen. Az mno.hu akkor helyi forrásokból úgy értesült, minden sarkon rendőrök álltak, akik feltételezhetően a tűzharcra is fel voltak készülve.

– Portálunk pénteken arról írt, feltételezhető, hogy a Bándy Kata eltűnését követő, a Facebookon indult és közben országossá növekedett összefogástól megijedt az elkövető, és gyorsan megpróbált megszabadulni a holttesttől. Ez alatt számos értékes nyomot szolgáltathatott a rendőrség számára.

– Csütörtökön számoltunk be arról, hogy a rendőrségi pszichológus holttestét meztelenül találták meg a Ledina étterem közelében szerda délután. A fiatal lányt megfojtották, és feltehetőleg nem ott, ahol megtalálták.


– Hatala József országos rendőrfőkapitány egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán annak, aki segít kézre keríteni Bándy Kata gyilkosát.