Cozma-ügy

Raffaelék elégedettek, mások csalódottak + Képriport + Videó

Bucsy Levente
Bucsy Levente
Forrás: MNO, MTI
2012. április 27., péntek 14:21
Gyakorlatilag megfelezte az elsőfokú büntetést Marian Cozma meggyilkolásának ügyében a Győri Ítélőtábla, Raffael Sándor, Németh Győző és Sztojka Iván együttesen 44 évet kell hogy börtönben töltsön.
Az MNO tudósítója által Veszprémben megkérdezettek súlyosabb büntetést vártak.

„Marian Cozmát szerintem Veszprémben tanították meg kézilabdázni igazán, és pont akkor ölték meg, amikor már egyértelműen látszott, hogy micsoda tehetség ez a fiatal gyerek”. Az MNO helyszíni riportját itt olvashatja.

Kétségtelenül szokatlan ítélet született – fogalmazott a Lánchíd Rádió kérdésére Kőhalmi László büntetőjogász. Az enyhítés oka elsősorban az eltérő minősítés, illetve eltérő bűncselekmények megállapítása. Ez egy súlyos büntetés így is, de volt egy olyan közfelháborodás, ami miatt súlyosabbat várt a lakosság. Mire szabadulnak, azért már nem lesznek fiatal emberek – tette hozzá. Kőhalmi László azt is elmondta: a kedvezmények miatt nem mindegy, hogy a fegyházbüntetést börtönbüntetésre enyhítették.


Petre Cozma még nem tud beszélni

Érzelmektől elfúló hangon fogadta a per végéről szóló híreket Marian Cozma édesapja, a jelenleg kórházban tartózkodó Petre Cozma. „Még nem tudok, mit mondani, mert nagyon friss a hír. Nem tudom, hogy mit mondjak, nincs semmilyen ötletem, nem tudok most beszélni” – mondta a Lánchíd Rádiónak.

Értesülésünk szerint a sokkal komolyabb büntetésre számító veszprémi kézilabdadrukkerek kifejezésre kívánják juttatni nemtetszésüket az ítélet kapcsán.

Helmeczy nem érti

Az ítélet mindenkire nézve kötelező és természetesen mindenki tudomásul veszi, ezzel együtt azt kell mondanom, megdöbbenést váltott ki az enyhítés – nyilatkozta az atv.hu megkeresésére Helmeczy László ügyvéd. Azt különösen furcsállta, hogy a harmadrendű Sztojka Iván ítéletét nyolc évre mérsékelték. Hozzátette: amennyiben az ügyészség következetes, megtalálhatja a módját az ítélet felülvizsgálatának.

Az ügyvéd a kártérítési igénnyel kapcsolatban a portálnak elmondta: módosítja a keresetet és az első, illetve másodrendű elítélteken próbálja behajtani az anyagi követelést.

Raffael védője elégedett

Az ítélethirdetés után Tuza Péter, Raffael Sándor ügyvédje az MNO-nak elmondta: „Nemcsak azért tartom komoly előrelépésnek az ítéletet, mert védencemnek sokkal kevesebb időt kell börtönben töltenie, hanem azért is, mert az ítélet egyértelműen rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság minősítése helytelen volt, és helytelen volt az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása is.”

Enyhített ítélet

Kihirdette másodfokú, immár jogerős ítéletét a Győri Ítélőtábla Marian Cozma meggyilkolásának ügyében. A bírósági döntés szerint az elsőrendű vádlott Raffael Sándor és Németh Győző 18 évet, Sztojka Iván pedig 8 évet kell hogy rács mögött töltsön. Mindhárman kaptak még 10 év közügyektől való eltiltást is, illetve kötelezték őket a bűnügyi költségek megtérítésére. A büntetésbe beszámítják az eddig fogva tartásban töltött időt.

A vártnál és az elsőfokú ítéletnél is enyhébb ítélet hatására tapsviharban törtek ki a hozzátartozók, erre Nagy Zoltán bíró csendre intette őket, majd folytatta a felolvasást.

A büntetés részletei

A bíróság az indokolás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott esetében a társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét, valamint a bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét átértékelte, így Raffael Sándort egyrendbeli emberölésben, egyrendbeli társtettesként és egyrendbeli bűnsegédként elkövetett testi sértésben mondta ki bűnösnek.


Raffael Sándort egyrendbeli emberölés bűntettében és kétrendbeli, egy esetben társtettesként, egy esetben bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette kísérlete miatt találta vétkesnek a bíróság. Németh Győzőt egyrendbeli emberölés bűntettében és kétrendbeli, társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében mondták ki bűnösnek. Sztojka Iván harmadrendű vádlott terhére háromrendbeli, két emberen társtettesként elkövetett, egy esetben bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette róható.

Miért csökkent?

Nagy Zoltán bíró az ítélet indoklásakor ismertette, az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság széleskörű bizonyítási eljárást végzett, de Raffael, Németh és Sztojka büntetésének csökkenése mellett az akarategység hiányával érvelt: Raffael a földre kerülve ugyanis hirtelen mozdulattal szúrta meg Marian Cozmát, miközben társai nem kerültek földre, tehát csak fizikai közelség bizonyítható, szándékegység nem. Éppen ez támasztotta alá a csökkentés mértékét is, miszerint körülbelül ugyanabban a nagyságrendben csappant meg mindhárom főkolompos büntetési tétele.

Mint ismert, az első fokon eljáró bíróság Raffaelre és Némethre életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki (legkorábban harminc évvel későbbi szabadulással), Sztojkára pedig húsz évet.

Nézze meg percről percre frissülő cikkünket a tárgyalás részleteiről és a reakciókról! További információkat, exkluzív videókat találhat a Cozma-gyilkossággal foglalkozó aloldalunkon, ahol megtekintheti Kálomista Gábor Szíven szúrt ország című filmjét is.
Hirdetés

Hozzászólások

  1. irenci 2012. április 27., péntek 19:22
    irysz!!Azert irtam le a romaniai esetett,mert a roman forumozok eleg normalisan fogattak a hirt,es pedanak hoztak fel a romaniai gyilkossagot,hogy itt csak 5-ev egy emberi elet.
  2. irysz 2012. április 27., péntek 19:21
    irenci
    2012. április 27., péntek 19:16

    Ezektől, kedves irenci! Semmit sem fog kapni. Ezeknek "nincs". Érted-e? :(
  3. irenci 2012. április 27., péntek 19:16
    Remelem Petre Cozma nem csak 500000 eurot fog kovetelni,ahogy azt az egyik roman lapnak mondta!!!!!persze a gyilkosoktol!!
  4. irysz 2012. április 27., péntek 19:14
    irenci

    2012. április 27., péntek 19:08

    Értem én! De azt nem értem, hogy itthon hogyna lett az életfogytiglanhoz képest luxusbörtön.
    Nézegettem a romániai lapokat, a magyar Erdély Ma lapot is, de ott még nem vették a hírt.
    Kíváncsi vagyok a visszhangra.
    Tragédia! :(
  5. irysz 2012. április 27., péntek 18:58
    Olvasom, hogy Cozma Édesapjának az első szava az volt, hogy nem akar bosszúállást. :(
    Szegény.
    Most megtörtént.
    ellenkező értelemben. :(
  6. irysz 2012. április 27., péntek 18:56
    VénCsataló!
    Az ügyész belenyugodott az ítéletbe, vagy fellbbez?
  7. irysz 2012. április 27., péntek 18:54
    Massat
    2012. április 27., péntek 13:43

    Most mondd, mit kezdjek veled? Azt sem tudod, mit beszélsz. :)

    Felháborít az ítélet, mint írtam volt.

    Sőt! Provokációnak tartom.

    Hiába mennek nyugdíjba a Káder-éra gyorstalpalón végzett vérbírái, meg a balliberálisokhoz lojális akárkik. Itt a következő nemzedék, akiket ők tanítottak az egyetemen.

  8. satra 2012. április 27., péntek 17:53
    esetleg leszólt az euból göncike kingácska ,meg a kohl bandita kollegáikat osztán ne súlyosan ítélni el.
  9. VénCsataló 2012. április 27., péntek 17:12
    Gazemberség ez az ítélet. Remélem ezzel vége Nagy Zoltán bíró karrierjének. Ilyen ember sürgős ütemben húzzon a fenébe az igazságszolgáltatás közeléből. Nagyon itt az ideje rendet vágni a bírók között, mert az utóbbi időben sorozatban születnek egészen penetráns ítéletek.
  10. Kanyamadar 2012. április 27., péntek 16:59
    Most nézem... Helmeczy... Ez a jóember (nem jó, bár két lábon jár) mindenhol ott van?
  11. ezmárvicc 2012. április 27., péntek 16:19
    irysz 2012. április 27., péntek 11:09
    Természetesen viccnek szántam arra válaszul, hogy mindig akadnak olyanok (mint most is), akik bármit olvasnak, arról rögtön az jut eszükbe, hogy mindenért Orbán Viktor a felelős. Szerintem senki nem szólt sehonnan, egyszerűen jelenleg ennyire ellentmondásos az ítélkezés. Jó lenne már ennek véget vetni.
  12. gójmotorosok 2012. április 27., péntek 15:35
    Döbbenet! ENNYIT ÉR VALÓBAN EGY ÉLET?
    A Gój Motorosokra számíthatnak a drukkerek!
    "A sokkal komolyabb büntetésre számító veszprémi kézilabdadrukkerek
    kifejezésre kívánják juttatni nemtetszésüket az ítélet kapcsán."
  13. Cirbolya 2012. április 27., péntek 15:35
    Ez a liberális magyar bíróság. Az a csoda, hogy nem helyezték őket szabadlábra, ahogy mostanában minden gyilkossal-bűnözővel csinálják. Elképesztő amit a bíróságok művelnek.
  14. 2012. április 27., péntek 15:05
    Megdöbbentő ítélet ! Megdöbbentő az hogy ezek a gyilkosok valaha még utcára léphetnek. Gyalázat :(
  15. hahaha2011 2012. április 27., péntek 13:56
    "bíró úr" gratula,édesanyád sajnálom......
  16. Massat 2012. április 27., péntek 13:43
    irysz!
    Kár a vitáért. A bírókat kijelölheti,befolyásolhatja. Te teljesen másképp látod a dolgokat. Védd is őket,"megérdemlik".Ha az elkövetők pár év múlva szabadulnak, legyenek a szomszédjaid.
  17. gamma 2012. április 27., péntek 13:35
    @Judith Hegedüs 2012. április 27., péntek 13:23
    Persze! Éjféli bozótvágásra, a bárba ... minden terv nélkül. Éppen csak annyi volt a célhatározók között, hogy "valakit kinyírunk, vagy esetleg többet is" és szegény Marian éppen kapóra jött. meg hát a másik kettő is, csak ott kis hiba csúszott a gyilkoló gépezetbe és ők megmaradtak. De a bíróság errőlnyilván sem tudni, sem hallani nem akar ....
    Kik lesznek a következő áldozatok, miután ezek max 2-3 év múlva kijönnek a luxus szanatóriumból? Mert ne feledjük! Nem is fegyház, csak "börtön"! TV-video- DVD lejátszó - konditerem- luxus kaja- kurvák a vágyak csillapítására - esetenként hétvégi eltávozás, hogy a "család se sínylődjön", ugyebár ... stb ...
  18. Kanyamadar 2012. április 27., péntek 13:29
    @Judith Hegedüs 2012. április 27., péntek 13:23
    "Nem terveztek semmit, csak a bozót vágáshoz vittek magukkal kést."

    Emberölést biztosan nem terveztek, egy kis zsarolásos-megfélelemlítős védelmi pénz szedés meg valószínűleg.

    Amit - ismét és szerintem - lehetne a mostani ítélettel honorálni, HA nem halt volna meg senki. Pláne nem egy ilyen közfelháborodást kiváltó "halált okozó súlyos testi sértés".

    Vagyis és ismét: szerintem is kevés amit kaptak, viszont a cigánygyilkosságokkal nem szabad összekeverni.

    Lezárhatjuk ennyiben?
  19. 2012. április 27., péntek 13:23
    Kanyamadar! Nem terveztek semmit, csak a bozót vágáshoz vittek magukkal kést. Ne feledd! a másik két sportoló csak a szerencséjének köszönheti, hogy még él!!!!!!!!!!!
  20. silver 2012. április 27., péntek 13:06
    A döntés szégyen. 10 év múlva már újra az utcán késelnek. Hány éves a bíró?
    Szándékos gyilkosságnál a törvénynek minimum 30 évet kellene adni kényszermunkával. fidesz mire vár? ez szégyen, hogy egy bíró szembeköpheti és veszélyeztetheti a társadalmat.
  21. irysz 2012. április 27., péntek 13:02
    "Amikor Petre Cozma megtudta az elsőfokú ítéletet, láttam az arcát. És nem szeretném még egyszer látni rajta ugyanazt." /Kálomista Gábor/

    És most?
    :(

  22. irysz 2012. április 27., péntek 12:58
    Massat

    2012. április 27., péntek 12:50

    A döntésben nincs.
  23. ottóbá 2012. április 27., péntek 12:57
    Fel kell menteni őket, hiszen hátrányos helyzetű,szociális bűnözők. Igaz hogy Fejér, Veszprém és Somogy megy reszket tőlük. Mikor lesznek Enying vagy Veszprém díszpolgárai?
    Na ilyen a független bíróság, de lehet hogy az EU-ból sugalltak. Könnyű a más farkát csalánba verni. nos ilyenek a jogvédők. Ha a gyermekeik iskolájába beiratnak egy cigányt ők az övükét kiveszik, de te viseldd el a deviáns etnikumokat.
  24. Massat 2012. április 27., péntek 12:50
    irysz!
    "Az OBH elnöke rendelkezik a korábban az OIT elnökét megillető jogosítványokkal és a hatékony igazgatás érdekében további hatáskörökkel is. Utóbbiak közül kiemelhető – az országos hatáskörű szervek vezetőinél szokásosan meglévő – szabályzat, határozat és ajánlás kiadási jogkör."
    Szerinted nincs befolyása?
  25. gamma 2012. április 27., péntek 12:49
    me tehát a "magyar "bíróság! Amelynek "függetlenségéért" oly sokan jajongnak. Belföldön is, de főleg külföldön - igaz belföldi sugallatra. Majdhogy nem felmenti a rohadt gyilkosokat, csak széggyelték (talán) kimondani, hogy ugyan mit, hiszen "csak egy románt" gyilkoltak meg, örüljenek, hogy ennyit is kiszabtunk, mert ha egy MAGYART gyilkoltak volna meg, fel is mentettük vola őket. Mint ahogy erre volt is már jó néhány példa!
  26. Lyenő 2012. április 27., péntek 12:48
    Gyalázat! Éppen ideje lecserélni az ilyen toleranciabajnok bírókat! Ilyen ítéletek után alaposan megvizsgálnám, hogy alakul az ítélethozó magánélete...
  27. Bobek 2012. április 27., péntek 12:37
    újabb kitűnő példája annak hogy az elsőfok csak azért van, hogy azt higgyük jogállamban élünk..:-)
  28. irysz 2012. április 27., péntek 12:33
    berlali
    2012. április 27., péntek 11:38

    Az utóbbi egy hónapban elkövetett családirtások, gyilkosságok fényében is aggasztó az enyhe ítélet. Úgy tudom, hogy az ítéletnek nemcsak igazságos büntetésnek kellene lennie, hanem elrettentő hatásúnak is.
  29. irysz 2012. április 27., péntek 12:29
    János Demeter!
    Én sem Jánoskáztalak. A becézést tartsuk fenn szereteinknek.:)
  30. irysz 2012. április 27., péntek 12:28
    Massat
    2012. április 27., péntek 11:23

    A bírói hivatal elnökének nincs befolyása a bírói döntésekre. Nézz utána, mi a hatásköre.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS