• 6 °C, esős

Ég egy gázcsonk, ki kellett költöztetni a lakókat Szentendrén

NT, 2012. május 11., péntek 18:00, frissítve: péntek 21:09
Még mindig ég a szentendrei Makkos utcában az a gázcsonk, amely egy avartűz miatt lobbant lángra péntek délután; a szolgáltató a gázt elzáró szerkezetet keresi, a tűz okozója ellen eljárás indult – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese.

Szabó János tájékoztatása szerint a Tigáz helyszínen lévő munkatársai igyekeznek mielőbb feltárni a sérült csonkkal összeköttetésben lévő föld alatti elzáró szerelvényt; a tűz miatt kitelepített lakók valószínűleg csak este térhetnek vissza otthonaikba.

A váci katasztrófavédelmi kirendeltség szabálysértési eljárást indított az avartűz okozója ellen – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

Az MTI munkatársa a helyszínen azt látta, hogy a kitelepítettek a környékbeli utcákban többnyire kempingszékeken ülve, kezükben vizes flakonnal, türelmesen várnak. Elmondásuk szerint a Pismány oldalában lévő meredek területet mintegy 300 méteres sugarú körben zárták le, azon belülre senkit nem engednek a hatóságok.

A katasztrófavédelem korábban azt közölte, hogy egy gazos területen keletkezett a tűz, amelytől meggyulladt egy gázcsonk a Makkos utcában. Senki nem sérült meg, de biztonsági intézkedésként 28 épületből 35 lakót kiköltöztettek, amíg a gázszolgáltató közreműködésével eloltják a tüzet.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása