Egyenként vitték el az LMP-seket

LM, WL, 2012. július 11., szerda 14:32, frissítve: szerda 21:13
Rövidre sikeredett az LMP legújabb figyelemfelkeltő akciója. A párt politikusai és szimpatizánsai a Közgép Zrt. területére behatolva irányították magukra a figyelmet, de néhány óra alatt a rendőrség eltávolította őket. A cég jogi képviselője feljelentést tett több bűncselekmény – köztük közérdekű üzem megzavarásának – gyanújával.

A magánterületen tiltakozó LMP-s politikusok nem tettek eleget a rendőri felszólításnak, így az egyenruhások egyenként vágták el a láncokat, így vezetve el a tiltakozókat. Egyetlen LMP-s sem állt a lábára, így mindannyiukat ölben vitték ki a rendőrök, majd rendőrautóba ültették őket.

A cég ügyvédje a Hír TV tudósítójának elmondta: a politikusok és az aktivisták azzal, hogy beléptek a magánterületre, bűncselekményt követtek el. Az LMP-s képviselők mentelmi jogukkal kapcsolatban azt mondták, majd a jogi képviselőjük elmondja, hogy mit kell tenniük. Mivel azonban tettenérésről van szó, nincsen lehetőségük lemondani mentelmi jogukról.

Az akció fél három után ért véget, mikor az utolsó embert is eltávolították a cég területéről, az újságírókat is kitessékelték, s bezárták a kapukat. Mindenkit betettek a várakozó autókba. A Hír TV értesülése szerint a demonstrálókat a XX. kerületi kapitányságra szállítják.

Leültek

Az LMP-s tüntetők a sorompón belül, a földön ülve tiltakoztak, mert szerintük ugyanaz a vállalkozói kör nyeri a közbeszerzések nagy részét. A párt parlamenti képviselői közül Jávor Benedek mellett Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Vágó Gábor, Szél Bernadett, Szilágyi László, Kukorelly Endre és Scheiring Gábor vettek részt a demonstrációban.A Hír TV tudósítója korábban azt jelentette, hogy a helyszínre kiérkezett rendőrök igazoltatták az LMP-seket, mivel magánterületen demonstrálnak. A politikusok elmondták, „az sem érdekli őket, ha a rendőrök elszállítják őket”. Az egyenruhások arra hivatkozva nem léptek fel, mert a magánterület birtokvédelmi határozatát várják a helyi jegyzőtől. Mint a Hír Televízió később beszámolt róla, a hatóságok egyáltalán nem fogják elszállítani a politikusokat, csak a magánterületen kívülre kísérik őket. A rendőrök elmondása szerint jelenleg azért vannak a helyszínen, hogy biztosítsák: ne essen senkinek baja. A televízió azt is megtudta, hogy a cég biztonsági embere fogja felszólítani az LMP-seket és szimpatizánsaikat, hogy hagyják el a területet, még mielőtt megérkezik a fent említett birtokvédelmi határozat. A cég területe a NATO védelme alatt áll.

A Fidesz szóvivője elszomorítónak nevezte az LMP-s politikusok tiltakozó akcióját a Közgép Zrt. területén. A kormánypárti politikus szerint a demonstráció azt jelzi, hogy az LMP nem a magyar cégek és a magyar munkavállalók érdekeit nézi. Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatóján megjelent az ellenzéki párt korábbi frakcióvezetője, Schiffer András, szerinte a politikai véleménynyilvánítás szabadságába belefér, hogy párttársai egy magáncég magánterületére behatolva tiltakoznak.


Feltűnési viszketegség


Boros Bánk Levente az mno.hunak elmondta: nem ez az első eset, hogy az LMP hasonló eszközökhöz nyúl, korábban egyszer már a Parlament kapujához láncolták magukat egy akciójuk során.

Fotó: Beliczay László / MTI


Mint ismert, tavaly december 23-án rendőrségi intézkedés követte a kis párt sajátos politikai performanszát a Parlamentnél. Ekkor nem csak LMP-eseket, hanem például Gyurcsány Ferencet és Molnár Csabát és Vadai Ágnest is előállították. Ahogy arról az mno.hu beszámolt, a legfrissebb mérések szerint az LMP éppen csak bejutna az Országgyűlésbe.

Provokáció?

A politológus szerint háromféle megközelítése létezik az akciónak. Az egyik a zöld párti-aktivista-Greenpeace-es vonal, ennek a képnek akarnak megfelelni az ilyen jellegű akciókkal. A mások fontos jellemző az, hogy kis pártról van szó, akik nem tudnak elmozdulni a holtpontról, nem találják helyüket az ellenzékben. Egy ilyen akcióval nyilvánossághoz lehet jutni, egy ilyen akció akár címlapsztori is lehet. Sőt, akár még nemzetközi szinten is hírértéke lehet a történetnek. Ez egyfajta gegpolitizálás a politológus szerint. A harmadik megközelítési lehetőség a hatalom felé történő provokáció, és akár egy rendőrségi intézkedés kiprovokálása is, még egy esetleges nyilvánvaló jogsértés esetében is.

Az akció – a képviselők lemondhatnak mentelmi jogukról – akár hivatalos eljárást is maga után vonhat, amely kitolja az ügy időintervallumát – fogalmazott Boros Bánk Levente. Ez egy nagyon jó módszer a figyelem felkeltésére, és – továbbgondolva a lehetőségeket – ha elítélnék őket, akkor a nemzetközi sajtóban lehetne arra hivatkozni, hogy Magyarországon olyan módszereket alkalmaznak, mint például Ukrajnában, a magyar demokrácia működésének megkérdőjelezésére is kihegyezhetnék a történetet.

Az LMP külföldi cégek szolgálatában?

Nem új keletű az LMP oligarcházása. Karácsony Gergely még június elején kaphatott választ Orbán Viktortól, melyben a miniszterelnök kifejtette, hogy az ellenzéki politikus „lényegében állandóan külföldi cégek érdekében szólal fel itt, a magyar parlamentben?” Karácsony május első felében is a témában faggatta a kormányfőt, aki akkor kifejtette: a nemzeti együttműködés rendszerében nagytőkések vannak, oligarchák azonban nincsenek és nem is lesznek.

Forrás: Hír TV
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 22:33
  2. 22:12
  3. 22:02
  4. 21:54
  5. 21:42
  6. 21:32
  7. 21:32
  8. 21:20
  9. 21:11
  10. 20:56
  11. 20:49
  12. 20:48
  13. 20:40
  14. 20:31
  15. 20:25
  16. 20:24
  17. 20:02
  18. 20:01
  19. 20:00
  20. 19:59
  21. 19:53
  22. 19:49
  23. 19:49
  24. 19:41
  25. 19:41
  26. 19:38
  27. 19:34
  28. 19:33
  29. 19:31
  30. 19:30
  31. 19:28
  32. 19:25
  33. 19:23
  34. 19:19
  35. 19:06
  36. 19:01
  37. 18:59
  38. 18:49
  39. 18:36
  40. 18:29
  41. 18:27
  42. 18:23
  43. 18:21
  44. 18:17
  45. 18:07
  46. 17:59
  47. 17:54
  48. 17:54
  49. 17:52
  50. 17:48
hirdetés