Tompos Ádám
Tompos Ádám

Juj, tüntetés, egy ötösért beállunk mi is! Így kiáltott fel két iskolás lány az Örs vezér terén, amikor meglátták a sok szocialista és szolidaritásos zászlót az út túloldalán. Az éhségmenet akkor még nem érkezett meg Borsodból, de kétségkívül nagy izgalommal várták őket. Nyári Zsolt vörös csillagos sapkájában a magántulajdon természetéről beszélt egy Che-zászlót szorongatva, Korózs Lajos a Széll Kálmán-terv negatív hatásáról nyilatkozott, nyugdíjasok pedig megegyezésre jutottak a tekintetben, hogy a félelem megfojt mindent.

Majd néhány perc múlva jöttek a borsodiak, mintegy százan, majd csatlakoztak körülbelül ugyanannyian. Az üdvözlés és a visszaintegetés felidézte a régi, nagy felvonulásoknak a hangulatát, amit ugye már csak dokumentumfilmeken láthatunk: éljenzés és tapsolás, mindez a munka becsületéért. Ha jobban meggondoljuk, a téli majális ugyanolyan jellegzetesen szocialista találmány, mint a téli fagyi. Jelen volt elvégre a piros különböző árnyalatait megjelenítő baloldali párt, civil szervezet, tömörülés, asztaltársaság és snóblikör, az autósok dudáltak, integettek, a menetelőket pedig fogadta a párt (az MSZP) frakciója, transzparenssel és meleg teával. Felöltőben, cigarettázva, nevetgélve.


Na de ne szaladjunk ennyire előre az Alkotmány utcába, bár meg kell vallani: a séta pesti szakasza sem tartogatott több izgalmat, mint a Szihalom–Füzesabony távon. A forgalom persze nagyobb volt, és többen is vettek részt, úgyhogy időnként a rendőrség a járdára terelte a vonulókat: többen ezt sérelmezték, a séta szétszakítási kísérleteként, illetve a demokrácia elleni támadásként fogták fel. Nem egyszer merült fel az is, hogy miért nem csatlakoztak többen, erre több megfejtés is született. „A többi embernek, úgy látszik, nincs semmi baja.” „Félnek.” „Akinek van munkája, persze, hogy nem jön, de ezért az ügyért összefoghatott volna velünk.” Aztán megkaptam a magamét én is, egy ideig azt hittem, hogy személyre szabottan, de aztán kiderült, hogy mégsem: egy hölgy éppen amiatt háborgott, hogy igazán kijöhetne a média, elvégre nem ezért gyötörte magát kilométereken keresztül, mire egy duda tülkölt a fülembe, és egy uniós zászló libbent az arcomba. A zuglói szakaszon még valóban nem sok médium tette tiszteletét, de hogy híre menjen a dolognak, arról maga a menet gondoskodott, kétféleképpen is. Egyfelől meg kell állapítsuk: az éhségmenet rendkívül önreflektív. Rendre kivált valaki a munkát és kenyeret követelők közül, hogy iPhone-jával dokumentálja az eseményeket – szerintem a ballagásomon nem fotóztak le ennyiszer, mint ezen a sétán. Aztán megafon segítségével is zúgott a „Munkát, kenyeret, tisztességes béreket!”, amit vagy a „Gyertek velünk!”, vagy az „Ébresztő, magyarok!” váltott fel.

Nagy Navarro Balázs (Tiszta Kezek Mozgalom) ebben is tudott újat mutatni: száraz hangján azt dörmögte a Bajcsy-Zsilinszky úton ácsorgóknak: „Ne csak nézz, csatlakozz!”. Hangsúlyozása pont olyan volt, mint a vidéki búcsúkon a dodzsemeseké, amikor azt mondják: indul a menet. Az Alkotmány utca előtt Kukorelly Endre író és LMP-képviselő osztogatott piros kabátban zöld molinók előtt teát és zsíros kenyeret, úgyhogy innentől kezdve a lila hagyma illata lengte be a népgyűlést.

Az volt ott ugyanis: igaz, meglehetősen egyoldalú. Színpad MSZP-s háttérvászonnal, ami előtt elmondani ugyanúgy fura, hogy nem érdekes, ki milyen pártból jött, mint nappali fénynél fáklyát gyújtani – mindkettőre volt példa. A tömeg nagy tapssal fogadta a menetelőket, akik különböző meghatódottsági szinten köszönték meg a támogatást, a szolidaritást és a dudálást, majd nagyjából ugyanolyan hangerővel közölték: nem kell már sok, és az éhségmenet éhséglázadásba megy át, amely megállíthatatlan lesz, továbbá már nem kérni fog, hanem elvenni. A szervezők ezután békés távozásra kérték a megjelent mintegy ezer embert, és ennek aláfestő zenéjeként a We Will Rock You-t választották.