Erős a forgalom az M7-esen

Tresó T. Tibor, 2012. július 1., 17:50, frissítve: hétfő 06:16
Megszűnt a sávlezárás az M7-es autópálya főváros felé vezető szakaszán, ahol Martonvásár térségében korábban kilométeres kocsisor torlódott fel egy koccanásos baleset miatt. A forgalom sűrűsödik, de az autópálya jól járható – mondta el az MNO kérdésére az Állami Autópályakezelő ügyeletese.

Befejezték a helyszínelést és feloldották a sávlezárást is az M7-es autópálya főváros felé tartó szakaszán Martonvásár térségében, ahol korábban két személygépkocsi ütközött. Az Állami Autópályakezelő ügyeletes diszpécsere az MNO-nak elmondta, hogy személyi sérülés nem történt, és a helyszínelés végével az összes sáv szabadon járható.
A forgalom a főváros felé közepesen erős, de dugónak egyelőre nincs jele.

Koccanás azonnali dugóval

Személygépkocsik ütköztek Martonvásár térségében az M7-es autópálya főváros felé vezető szakaszán, az egyre erősödő késő délutáni forgalomban – értesült korábban a Hír TV tudósítója. A helyszínelésidejére egy sávot lezártak, a szinte azonnal több kilométer hosszú kocsisor alakult ki. Az Állami Autópályakezelő munkatársai azt ajánlották a Balaton felől érkezőknek, hogy a kápolnásnyéki, és a martonvásári lehajtón át a 7. számú főútvonalat válasszák az autópálya helyett.

Eb-döntő és dugó

Vasárnap este 20.45-kor csap össze az olasz és a spanyol nemzeti válogatott a kontinenskupa kijevi döntőjében. A nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzés kapcsán sokan már a délutáni órákban elindulhatnak a Balatonról, hogy a forró hétvége levezetéseként odahaza tekintsék meg a viadalt. A Hír TV kiküldött helyszíni tudósítójának beszámolója szerint az M7-es autópálya délután 3 óra magasságában még jól járható volt, baleset és dugó akkor még nem nehezítette a forgalmat. Ellenben 17.00 körül már kimondottan erősödő forgalomra számíthatnak azok, akik ebben az időszakban szeretnék az autópályán megközelíteni a fővárost – jelentette kora délután a Hír TV tudósítója.

Még nincs dugó az M7-esen

Mint ismeretes, több súlyos baleset is történt a hétvégén; egy magyar kisbusz hátulról nagy erővel nekiütközött egy, a külső sávban haladó román kisbusznak Siófok külterületén. A karambol során két kisgyermek életét vesztette. Egy nappal korábban, hat gépkocsi ütközött ugyancsak az M7-esen, emiatt egy időre 10 kilométeres kocsisor is kialakult az autópályán, ami órákra megbénította a Balaton felé tartó forgalmat.

Forrás: Hír TV
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 14:17
  2. 14:09
  3. 13:57
  4. 13:56
  5. 13:50
  6. 13:48
  7. 13:43
  8. 13:40
  9. 13:35
  10. 13:33
  11. 13:29
  12. 13:25
  13. 13:17
  14. 13:16
  15. 13:16
  16. 13:09
  17. 13:03
  18. 13:02
  19. 12:51
  20. 12:48
  21. 12:46
  22. 12:34
  23. 12:30
  24. 12:22
  25. 12:19
  26. 12:18
  27. 12:05
  28. 11:58
  29. 11:53
  30. 11:48
  31. 11:45
  32. 11:38
  33. 11:37
  34. 11:24
  35. 11:21
  36. 11:14
  37. 11:13
  38. 11:11
  39. 11:11
  40. 11:09
  41. 10:59
  42. 10:57
  43. 10:52
  44. 10:49
  45. 10:45
  46. 10:37
  47. 10:30
  48. 10:30
  49. 10:29
  50. 10:28
hirdetés