Gabay Balázs
Gabay Balázs

Értesüléseink szerint az intézmény vezetői minden olyan sajtóhírre reagálni kívánnak keddi sajtótájékoztatójukon, mely az ügy kirobbanása óta napvilágot látott. Az egyetem által korábban felállított vizsgálóbizottság tagjainak neve hétpecsétes titok, azonban úgy tudjuk, a vizsgálódás nyomán akár fegyelmi eljárások is indulhatnak az intézményben.

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc 1984-es, a Balaton-felvidék szőlészetéről és borászatáról írt szakdolgozata eltűnt a Pécsi Egyetemről. Az egykori pécsi KISZ-titkár felsőoktatási tanulmányai azután kerültek a figyelem középpontjába, miután a Hír Televízió Célpont című műsora kiderítette: Gyurcsány első szakdolgozatának címe és bírálata megegyezik korábbi sógorának diplomamunkájával.

Ezt követően Facebook-bejegyzésében Gyurcsány azt állította, 1984-ben azért ezt a témát választotta, mert akkori felesége szüleinek balatonfüredi családi házában sok anyagot talált a környék szőlészetéről és borászatáról. Az exsógor ugyanakkor a Célpontnak már másnap hazugságnak titulálta a volt kormányfő állítását. A Hír TV április 29-én azt mutatta be: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat majdnem minden ponton egyezik volt sógoráéval.

Messze még a szakdolgozat-ügy vége
Messze még a szakdolgozatügy vége


Gyurcsány Ferenc két hete csütörtökön azt mondta, hamarosan nyilatkozik, miután kiderült, a pécsi egyetemen megtalálták volt sógora szakdolgozatát. A volt kormányfő ezt azóta sem kommentálta, pedig korábban azzal védekezett: Rozs Szabolcs értekezését valaki az ő ellopott dolgozata alapján, utólag állította össze.

A Hír TV Célpont című műsorának a kijelölt pécsi iskola volt igazgatója azt is elmondta: Gyurcsány nem teljesítette a tanítási gyakorlatát.

A Magyar Nemzet a múlt héten a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt írta: saját párttársa diplomáztatta le a volt kormányfőt, aki az MSZMP egyik jegyzőkönyvének tanúsága szerint „a mozgalmi munkában megtalálta személyisége kiteljesedésének lehetőségeit”. Klinghammer István akadémikus, az ELTE korábbi rektora az üggyel kapcsolatban úgy reagált: nem elfogadható Gyurcsány Ferenctől az, hogy nem emlékszik a diplomaszerzés részleteire.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) újabb feljelentéseket kíván tenni a volt miniszterelnök eltűnt szakdolgozata ügyében, amelyben a rendőrség elutasította a nyomozás elrendelését.

A Nézőpont Intézet által végzett felmérés válaszadóinak 92 százaléka hallott arról, hogy a volt kormányfő pécsi szakdolgozatával plágiumbotrányba keveredett, kétharmaduk szerint Gyurcsány Ferenc ezzel erkölcsi hibát vétett. A tanárképző főiskolán készült szakdolgozat ügye a kormánypártokkal (74 százalék), a Jobbikkal (75 százalék) és az LMP-vel szimpatizálók (58 százalék) elmarasztaló ítéletét is maga után vonta. A volt miniszterelnököt egyedül a szocialista szimpatizánsok óvják: 74 százalék szerint nem kell távoznia plágiumügye miatt.