A mi elképzeléseink szerint a választási intézményrendszer – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a választókerületekhez igazodna, és döntő részben nem a járási hivatali rendszeren működne – válaszolta Navracsics Tibor a Magyar Nemzet azzal kapcsolatos kérdésére, hogy a 2013. január 1-jével létrejövő járások kapnak-e bármilyen szerepet az előzetes választási feliratkozás rendszerében.

Nincs még végleges döntés

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor elmondta azt is, hogy még nem született meg az ezzel kapcsolatos végleges döntés. – Annyi bizonyos, ha előírjuk a választópolgárok feliratkozását, akkor az államnak meg kell szerveznie, hogy mindenki a lehető legegyszerűbben intézhesse azt – tette hozzá.

A lap munkatársának azon felvetésére, amely szerint így is lesznek olyanok, akiknek olyan terhet jelent a feliratkozás, amelyet nem vagy csak nehezen tudnak vállalni, a közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, hogy olyan, például távolsági cenzust vagy korlátot nem vezethetnek be, amely akár csak egyetlenegy ember számára is azt eredményezheti, hogy akarata vagy szándéka ellenére kimarad a választási rendszerből (az ellenzék részéről felmerült, hogy a feliratkozás nehézségekbe ütközhet a nagy távolságok miatt).

El kell gondolkozni rajta

Példaként említette, hogy – anyagi keretektől függően – az egyre növekvő számú kormányablakok rendszerében olyan ügysegédi, illetve mozgó rendszert dolgoznának ki, amely mindenkinek elérhetővé teszi az ügyintézést. A Magyar Nemzetnek arra a felvetésére, hogy a feliratkozásnál is alkalmaznák-e a választásoknál megismert mozgóurnás rendszert, Navracsics azt felelte, hogy „el kell gondolkoznunk ezen a lehetőségen is”.

Roham a balliberálisok oldaláról

Újabb rohamra indultak az új választási rendszer ellen a balliberális médiumok, miközben a pontos eljárási szabályok továbbra sem ismertek.

Továbbra is az előzetes regisztráció van leginkább célkeresztben, mivel egyes vélemények szerint a Fidesz így távol tartaná a kormányzással elégedetleneket, valamint csökkenne a választási részvétel. Ezzel szemben a Nézőpont Intézet mérése szerint a feliratkozás nem csökkentené drámaian a részvételi hajlandóságot.

Ismeretes, a Fidesz-elnökség előzetes választási feliratkozás bevezetéséről szóló döntéséről július 27-én számolt be a Magyar Nemzet. Először Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető elnöke erősítette meg a Magyar Nemzet  információját, majd Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt, hogy bevezetik a választási feliratkozást.

A tervek szerint 2014-től az országgyűlési választásokon csak az vehetne részt, aki egy előre meghatározott időpontig (Kósa szerint legkésőbb a választások előtt két hónappal – a szerk.) hivatalosan is jelzi ezt a szándékát. A kormánypárt vezetői azt is elmondták, hogy a tervezett módosítások – a választási eljárásról szóló törvénymódosítás részeként – akár már szeptemberben a parlament elé kerülhetnek. A lap megírta továbbá, hogy a választási eljárásról szóló törvénymódosítással kapcsolatos összes részletszabályt a szeptember eleji kihelyezett sárvári Fidesz–KDNP-frakcióülésen véglegesíthetik.

Több lehetőség, sok szempont

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a tervezett választási feliratkozásról a Hír Televízió Péntek 8 című műsorában elmondta, hogy annak módjára egy olyan eljárást kell kitalálni, ami több lehetőséget ad és minél több szempontot vesz figyelembe. A feliratkozás kapcsán a politikus kiemelte azt is: eddig is a politikailag tudatos szavazók vettek részt a választáson. Szerinte kampányt kell folytatni annak érdekében, hogy minél többen iratkozzanak majd fel. A feliratkozás módjára szerinte ki kell találni egy olyan eljárást, ami több lehetőséget ad, erről különböző javaslatok vannak.

Boros Bánk Levente politológus az mno.hu-nak arról beszélt, nemcsak a választóktól, hanem a pártoktól is elvárja az eddiginél nagyobb aktivitást az előzetes regisztráció intézménye.


A teljes cikket a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatják.