Belföld Archív

Korrupciós ügy

Ismét magas rangú rendőrtiszteket vettek őrizetbe + Videó

PR, BL
Hír TV, MNO
2012. június 05., kedd 15:51
Újabb két, magas rangú rendőrtisztet vettek őrizetbe a rendőrségi korrupciós ügy miatt – erősítette meg a Hír TV információját a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kedden.

A főügyészség közleménye szerint G. Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának vezetőjét és K. Attilát, a BRFK Bűnügyi Szervek Bűnügyi Információs Főosztály Kiemelt Ügyek Osztályának felderítéssel foglalkozó nyomozóját kedden állították elő, őket korrupciós bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Havi százezres, milliós „fizetés”

„G. Imrével szemben vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette, míg K. Attilával szemben hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúját közölte” a főügyészség. A gyanúsítottak tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. G. Imre panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlése ellen, míg K. Attila nem élt panasszal a gyanúsításközléssel szemben – áll a közleményben.

A főügyészség tájékoztatása szerint „V. László több budapesti éjszakai szórakozóhelyen bír üzleti érdekeltséggel, illetve ténylegesen is irányítja azok működését. A neki dolgozó V. István gyanúsított annak érdekében, hogy e szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken – ezek bezárása érdekében – razziákat tartsanak, továbbá azért, hogy V. László információt szerezzen az esetlegesen ellene irányuló rendőri eljárásról, évekkel ezelőtt korrupciós kapcsolatot épített ki” a négy rendőrségi gyanúsítottal.

V. István ezen célok elérése érdekében elfogásáig havi rendszerességgel, több százezres, illetve milliós nagyságrendű „fizetést” adott a rendőröknek. A vesztegetési pénzként adott jogtalan előnyt V. László biztosította, tudva annak rendeltetéséről – írja a KNYF.

Összehangolt akció

Az ügynek korábban négy gyanúsítottja volt. A múlt héten összehangolt rendőri akcióval vették őrizetbe Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetőjét és Kalmár Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetőjét. Az akcióban rajtuk kívül két civilt is bevittek a rendőrségre.

A négy személyt vasárnap helyezték előzetes letartóztatásba korrupció megalapozott gyanújával. A két civil közül az egyik V. László, az alvilági körökben jól ismert személy. Az ORFK egyébként szintén vasárnap rövid közleményben tudatta: Hatala József országos rendőrfőkapitány június elsejei hatállyal indoklás nélkül felmentette Gulyás Imre alezredest, Hopka Lajos felettesét, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni osztályának főosztályvezetőjét. A BRFK-nál is változások voltak, a rendőrség honlapján szombaton megjelent közlemény szerint Török Zoltán lett a rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, Kalmár Tamás helyét Pallagi Imre vette át a közrendvédelmi főosztálynál, Kuczik János Zoltán pedig a közlekedésrendészeti főosztály vezetője lett. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy további két gyanúsítottja is van az ügynek.

Nem csak a rendőrség soraiban kell keresni a gyanúsítottakat?

A Népszabadság kedden arról írt, még legalább öt, legfeljebb tizenöt érintettje lehet a rendőrségi korrupciós ügynek. A lap beszámol arról is, hogy a belügyi tárca tájékoztatása szerint mindig indul belső vizsgálat, amikor olyan embert gyanúsítanak meg bűncselekménnyel, akiről biztonsági szakvélemény, C típusú átvilágítás készült.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. 2012. június 06., szerda 19:23
    Nem felmenteni kellene őket,hanem rögtön dutyiba zárni.

    "Akasszák a HÓHÉRT"-ez a mondás még mindég él.!!!!!!!!!?????????
  2. Hungary_en 2012. június 06., szerda 13:52
    Na, a végén még fény derül a fekete seregre.
    Az olajügyek idején csak az öngyilkos rendőri vezetők száma emelkedett aztán jótékony feledésbe merült az egész história. A mostanira is ez a sors vár.
  3. anna008 2012. június 05., kedd 22:34
    Már megint sok elítélő magyar emberi szó!Ti jól tudjátok a történetet,hát persze biztos hogy korruptok,hát mik is lehetnének??rendőrök!!Mért nem a vállalkozón csámcsogtok,azon van mit,honnan az a sok pénz,a magyar nép sokasága meg a számláit se tudja fizetni!!De könnyű ítélkezni mások felett,és még nincs bizonyíték.
  4. hungarofil 2012. június 05., kedd 20:15
    Miért nem kapták el őket közvetlenül a kormányváltáskor? Mivel szinte mindegyik főrendőr együttműködött az alvilággal és nem lehetett tudni, hogy pontosan kik is ők, ezért nem lehetett egyszerű a leleplezésük.
  5. hungarofil 2012. június 05., kedd 20:10
    Magyarországon hetente 500 000 ember kapja meg a kábszer adagját. Ez akkora logisztikai feladat, hogy a Magyar Postának is becsületére válna. Évtizedek óta zavartalanul folyik a kábszer csempészete, előállítása, terjesztése. Mindig csak kishalakat fognak el, külföldieket, stb. A hazai keresztapák sértetlenek maradtak.Ezt a tevékenységet a magyar belügy, rendőrség, titkosszolgálat vezetői felügyelik, húznak hasznot belőle. -Pont tőlük vártuk volna el, hogy leleplezzék egymást! :))))
  6. nanehogymá! 2012. június 05., kedd 20:09
    gamma 2012. június 05., kedd 18:12

    Piacújrafelosztás megy itt te tökfej! A "Főnök" megadta az engedélyt a "Vizó" kilövésére, mert a jövőben más felállásban kell működnie ennek a piacnak...
  7. Lyenő 2012. június 05., kedd 19:00
    Barátaim és ismerőseim között egyértelmű az a vélemény, hogy a sünök között sokkal több a korrupt, mint a tisztességes!
    Szükség van egy alapos nagytakarításra, hogy a népek újra hinni tudjanak a zsarukban...
  8. gamma 2012. június 05., kedd 18:12
    De, hogy mi a fenének nem kellett ezt a tisztogatást végrehajtani azonnal, a kormányváltás után? És még hány kitisztítani való egyed van ott a kötelékben!!!!A korruptaktól az alkalmatlanokig bezárva!
  9. satra 2012. június 05., kedd 17:22
    Nos mi lehet a háttérben ,a rendőrségi állandó felügyelet alatt ,a nagy forgalom alatt ,nem sokat kell gondolkozni,kábítószer biznisz,razziáktól ne keljen tartani , ,jó a közvetlen rendőrségi összeköttetés .
  10. satra 2012. június 05., kedd 17:11
    És még mennyi korrupció van amire soha nem derül fény ,sünelvtársak egymást takarják , ezek is benne voltak a 2006-s népveretésben,körmükre nézni.
  11. Cirbolya 2012. június 05., kedd 16:06
    Végre EGY ügy, amire fény derül. Bár - ahogy a bíróságokat ismerjük - itt is felmentő ítélet fog születni.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS