Kósa Lajos pénteken az MNO-nak is beszámolt a frakcióülésen történtekről. Bővebben>>>

„Ebben a kontextusban egyáltalán nem hangzott ez el” – cáfolta Kósa Lajos a riporter által felvetett lapértesüléseket, amelyek szerint Orbán Viktor a frakcióülésen puccsról és három lábon álló, őt elmozdítani akaró összeesküvésről beszélt.

„A miniszterelnök úr arról beszélt, hogy milyen benyomása lehetett az embernek, vagy milyen benyomások érhették akkor, amikor összerakta azt a tényleg meglehetősen markáns támadássorozatot, amelyet a hazai ellenzék, a hazai sajtó szociálliberális része, az Európai Parlament szociálliberális része, az európai sajtónak egy része, az amerikai diplomácia, tehát, hogy így összeállva mit műveltek az ország ellen, nagyon sokszor mindenfajta tény figyelmen kívül hagyásával” – fogalmazott a Fidesz alelnöke.

Arra a kérdésre, hogy ezek szerint mégiscsak volt erről szó valamilyen kontextusban, Kósa Lajos azt válaszolta, arról, hogy „puccs lett volna a kormány ellen”, nem volt szó, „csak arról beszélt a miniszterelnök, hogy milyen benyomásai voltak abban a kontextusban, hogy akár, minthogyha valami komplett világösszeesküvés lenne Magyarország ellen”.

A Fidesz alelnöke egyben kétségét fejezte ki a lapoknak nyilatkozó, meg nem nevezett források hitelességét illetően. A riporter felvetésére ugyanakkor, hogy ezt az információt több lapnak is – a hvg.hu-nak, a Népszabadságnak, a Magyar Nemzetnek, a Magyar Hírlapnak és az origónak is megerősítették – Kósa Lajos azt mondta: ismerjük azt jelenséget, hogy megjelenik egy bombasztikus hír, és senki nem akar lemaradni a hírversenyben, ezért akkor is ráerősít, ha „halvány fogalma sincs”, hogy így történt-e vagy sem. Szerinte ez csak arra jó, hogy mindenki „erről a hülyeségről beszél”, miközben az ország életét érintő fontos kérdésekre kevesebb idő marad.    

Pénteken Lázár János a Fidesz frakcióvezetője határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a magyar kormányt és személyét célzó puccskísérletről beszélt volna Orbán Viktor miniszterelnök Egerben, a Fidesz–KDNP évadnyitó frakcióülésén. Orbán Viktor az ország sorsával foglalkozott beszédében, nem pedig személyes dolgokkal – jelentette ki a politikus.