A pontos körülményeket igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán külön nyomozócsoport folytatja a nyomozást emberölés bűntett gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen – közölte a rendőrség este fél hétkor. Este negyed nyolc után kezdték elbontani a rendőrségi kordonokat, a Dunántúli Napló információi szerint a helyszínen tartózkodik a meggyilkolt lány édesapja is. Ő már a hivatalos bejelentés előtt megerősítette az RTL Klubnak, hogy a lányát találták meg.

Megtalálták az eltűnt pszichológusnő holttestét
Megtalálták az eltűnt pszichológusnő holttestét
A Police.hu szerda délután adta hírül, hogy holttestet talált egy férfi Pécsett, a Délibáb utcában, egy bokros területen, hozzátéve: a rendőrök a halott azonosítási vizsgálatát végzik, közben a bűnügyi helyszínelők lezárták a környéket, és megkezdték a szükséges nyomkutatást. A halottszállító autó negyed hétkor ért a helyszínre.

A megyei hírportál akkor azt írta, valószínűleg a vasárnap hajnalban eltűnt Bándy Kata pszichológus holttestére bukkantak. A Bama.hu információi szerint a bűncselekménnyel összefüggésben a környéken kerestek valakit, mivel a rendőrség azt feltételezte, hogy az elkövető a környéken bujkálhat. Bándy Katának a közösségi oldalak tanúsága szerint rengeteg ismerőse és barátja volt, akik a világháló segítségével is igyekeztek a nyomára akadni. Felhívásokat tettek közzé, volt, amelyiket több mint harminc nyelvre lefordítva.

A helyszínen tartózkodott Dakos József megyei főkapitány és Korontos Zoltán rendőr ezredes is. A környék utcáinak lakosait is kikérdezték, hogy vasárnap hajnalban hallottak-e sikolyt vagy egyéb gyanús hangot, illetve láttak-e valamit.

A rendőrség kedden, lakossági felhívásában tette közzé Bándy Kata eltűnését. Ebben foglalkozás és munkahely nem szerepelt. Azt írták, hogy a 25 éves nő vasárnap hajnali két órakor egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, otthonába azonban nem érkezett meg. A rendőrségen dolgozó pszichológus eltűnéséről több pécsi és országos internetes portál is beszámolt. E hírekben az édesapa, Bándy Pál azt mondta: a lánya és barátai szórakozóhelyen ünnepelték egy barátnőjük születésnapját. Az apa szombat este beszélt a lányával telefonon.