Budai Gyula közölte: a szocialista kormányok hivatali idejében értékesített 44 ingatlant forgalmi értéke összesen 1 milliárd 113 millió forint volt, a tárca azonban 315 millió forintért adta el azokat a minisztérium felső vezetésének, illetve tábornokoknak. A kormánybiztos közölte: emiatt mintegy 797 millió forintos értékvesztés érte a magyar államot.

Budai Gyula emlékeztetett arra: azért jelentette fel Juhászt Ferencet, mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hozzájárult ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át minisztériumi felső vezetőknek és tábornokoknak.

Elmondta azt is: a volt honvédelmi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését hűtlen kezelés és hivatali visszaélés okán kérte az ügyészség a tárca volt közigazgatási államtitkárának juttatott luxusingatlannal kapcsolatban. Ennek részleteiről szólva közölte: Fapál László 2005 áprilisában nyújtott be lakáskérelmet a tárcához arra hivatkozva, hogy akkori lakáshelyzete ezt indokolja. Budai Gyula közölte: a volt közigazgatási államtitkár ekkor egy nyolcszobás táborfalvai összkomfortos lakással rendelkezett, amelyet munkáltatói kölcsön segítségével vásárolt, feleségének pedig szintén volt egy budapesti, a HM-től kiutalt ingatlanja.

Az érintett, XIV. kerületi, Répásy Mihály utca 16.b. szám alatti luxusingatlant 2005 májusában vásárolta meg a minisztérium 65 millió forintért a Mester Nívó Kft.-től, és már az adásvételi szerződés megkötésének napján, határozatlan idejű bérleti szerződést kötött Fapál Lászlóval. A volt közigazgatási államtitkár 2006. május 10-én kezdeményezte az ingatlan értékesítését, maga terjesztette fel a miniszterhez, hogy a részére adja el a tárca azt – mondta Budai Gyula. Fapál Lászlónak 22 millió 224 ezer forintért értékesítette az ingatlant a tárca.

Hozzátette: Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését csak ezen ingatlanüggyel kapcsolatban kérte az ügyészség, a hivatali visszaélés és a hűtlen kezelés köztörvényes bűncselekmények vádja azonban a további ingatlanokkal kapcsolatban is felmerül.

A kormánybiztos sajtótájékoztatóján arra szólítja fel a szocialista frakció tagjait, valamint a Demokratikus Koalíció képviselőit, hogy szavazzák meg Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését és hagyják abba az áskálódást ebben az ügyben. Tóbiás József szocialista képviselőre reagálva, aki szerint az MSZP elleni leszámolás része és koncepciós eljárás zajlik a volt miniszterrel szemben, azt mondta: a koncepciós eljárás mikéntjétől volt párttársától, Gyurcsány Ferenctől, és annak anyósától, Apró Piroskától kérjen felvilágosítást.

Nem leszámolás, hanem elszámoltatás zajlik, amelyben a Gyurcsány-kormány immáron négy minisztere érintett. Ha Juhász Ferenc mentelmi jogát felfüggeszti az Országgyűlés – mint mondta, ezt a volt miniszter maga is kérte – akkor az eljárás gyanúsítottjává válik.