Naponta két órát kapott Budaházy

WA, 2012. január 20., péntek 22:40, frissítve: péntek 22:40
Tovább enyhítette a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György elleni kényszerintézkedést a Fővárosi Törvényszék; a pénteki végzés szerint Budaházy György minden nap két órára elhagyhatja otthonát.

A bíróság, helyt adva Budaházy György és védője indítványának, kimondta: a házi őrizet helyéül kijelölt ingatlant minden nap „a mindennapi élet szokásos szükségleteinek kielégítése céljából” 11 és 13 óra között elhagyhatja. A vádlott azonban Diósd közigazgatási határát nem lépheti át. Az ügyben eljáró bíró indokolásában elmondta, Budaházy György 2011. szeptember 30. óta van házi őrizetben, később a bíróság enyhítette a házi őrizet szabályait úgy, hogy Budaházy György heti egy napon két órára elhagyhatta az otthonát.

A bíróság – mint elhangzott – a kényszerintézkedés további enyhítésére irányuló indítványt és annak indokait méltányolhatónak ítélte. A bíróság szerint az, hogy ebben a kért napi két órában Budaházy György elmehet kiskorú gyermekeiért az iskolába, összeegyeztethető a kényszerintézkedés lényegével. A vádlott, védője és az ügyész is tudomásul vette a bíróság döntését.

A végzés kihirdetése előtt Budaházy György elmondta, a vádlottak közül néhányukat sokkal súlyosabb kényszerintézkedések sújtják, mint az ügy többi vádlottját. Kérte, hogy napi két órára elhagyhassa házi őrizetét, hogy segíthesse feleségét.

Szász Endre harmadrendű vádlott esetében a házi őrizet megszüntetésére irányuló indítványt elutasította a bíróság, de engedélyezte, hogy a házi őrizet helyéül kijelölt ingatlant minden nap a kijelölt két órában elhagyhassa. A vádlott Százhalombatta közigazgatási határát azonban nem lépheti át. A vádlott, a védője és az ügyész ez esetben is tudomásul vette a döntést.

A hatod- és hetedrendű vádlott, Péter Gergely és Péter László a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése érdekében tett indítványát a bíróság elutasította. A vádlottak a döntés ellen fellebbezést jelentettek be.

A büntetőper pénteken bizonyítási eljárással folytatódott. A következő tárgyalás március 19-én lesz.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés