Az ügyben Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője tett feljelentést, álláspontja szerint a televízión keresztül közvetített beszédében Baráth Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője az ország nyilvánossága előtt a magyar zsidóság ellen uszított, és ezzel közösség elleni izgatás bűntettet követett el.

Fazekas Géza elmondta: a feljelentés kedden érkezett meg a főügyészségre, ebben a feljelentő soron kívüli eljárást kért.

A tiszaeszlári vérvád, amelyben 1882-ben helyi zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsítottak meg, a magyarországi antiszemitizmus leggyakoribb hívószava.

Baráth Zsolt múlt kedden, napirend utáni felszólalásában a korabeli vádakat felidézve azt mondta, a tiszaeszlári lányt zsidók ölhették meg, ám ezt szavai szerint az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró „külső nyomásra kénytelen volt” felmentő ítélet hozni. A felszólalásra válaszoló Fónagy János államtitkár közölte: a tiszaeszlári vérvád felemlegetése évszázados sebeket tép fel, és a képviselőnek, aki ezt elmondta és azoknak, akik megtapsolták, számolnia kell a magyar társadalom és a világ ítéletével.

A kormány másnap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon keresztül ítélte el a felszólalást, azt teljes mértékben elfogadhatatlannak nevezve, mivel „ellenkezik mindennel, amit a magyar Országgyűlés és a kormány alapvető értéknek tekint”.

A kormány minden, az emberi méltóságot sértő megnyilvánulást visszautasít – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben, mielőtt az Országgyűlés úgy döntött: tárgysorozatba veszi azt az MSZP-s határozati javaslatot, amely állandó etikai bizottságot hozna létre a képviselők által tanúsított rasszista, antiszemita, idegenellenes és iszlamofób magatartások megállapítására és szankcionálásukra. Bővebben>>>

 

Az LMP és az MSZP felszólalás miatt felszólította Baráth Zsoltot, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja korábban egy, a XIII. kerületben tartott sajtótájékoztatón náci pribéknek nevezte Baráth Zsoltot. Bővebben>>>

 

Tiltakozását fejezte ki a beszéd miatt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is.