Orbán Viktor gyógyszerészekkel egyeztet

KG, 2012. július 21., szombat 08:40, frissítve: szombat 12:33
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) vezetőségével folytatja konzultációsorozatát ma délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök.

A tárgyaláson áttekintik a 2010-ben a Fidesz és az MGYK között elkezdődött szakmai együttműködés eddigi eredményeit, és megbeszélést folytatnak a következő két év közös feladatairól – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

A miniszterelnök a napokban a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel folytat megbeszéléseket. A konzultációsorozat első állomásaként hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt vezetőivel találkozott a kormányfő.

Orbán Viktor kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével tárgyalt. Csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi-terv eredményeit összegző tanácskozásán vett részt a miniszterelnök, aki aznap konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel is. Pénteken Orbán Viktor közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 18:01
  2. 17:48
  3. 17:36
  4. 17:35
  5. 17:30
  6. 17:21
  7. 17:06
  8. 17:03
  9. 16:53
  10. 16:35
  11. 16:32
  12. 16:32
  13. 16:25
  14. 16:23
  15. 16:20
  16. 16:19
  17. 16:12
  18. 16:04
  19. 15:55
  20. 15:55
  21. 15:45
  22. 15:38
  23. 15:27
  24. 15:26
  25. 15:20
  26. 15:19
  27. 15:16
  28. 15:15
  29. 15:10
  30. 14:57
  31. 14:47
  32. 14:45
  33. 14:41
  34. 14:39
  35. 14:33
  36. 14:30
  37. 14:26
  38. 14:16
  39. 14:15
  40. 14:06
  41. 14:05
  42. 14:00
  43. 13:55
  44. 13:45
  45. 13:41
  46. 13:40
  47. 13:32
  48. 13:26
  49. 13:25
  50. 13:20
hirdetés