• 9 °C, borult

Ozora: tovább árulják a drogot, a jegyző elérhetetlen

TT, 2012. augusztus 12., 13:16, frissítve: 17:23
Sikertelen volt a rendőrség csütörtöki akciója, az Ozora fesztiválon még mindig lehet drogot venni. Az egyenruhások távozása után rövid ideig kevesebben voltak a rendezvényen, de a hétvégére ismét sokan látogattak ki. A jegyző, aki bezárathatná a fesztivált, napok óta elérhetetlen. Ozora polgármestere feljelenti a szervezőket. A hétvégén a rendőrök újabb 16 embert állítottak elő.

A rendőrség csütörtöki összehangolt akciója után még mindig lehet kapni drogokat az Ozora fesztiválon. A hatóságok akkor több kiló marihuánát, 25 csomag meszkalint, ecstasy tablettákat, hasisgyantát és 5 gramm kokaint foglaltak le. Az egyenruhások távozása után rövid ideig kevesebben voltak a rendezvényen, de a hétvégére ismét sokan mentek ki a fesztiválra. A Hír Televízió tudósítója által készített rejtett kamerás felvételek szerint ha visszafogottabban is, de bárhol hozzá lehet jutni a rendezvény területén marihuánához.

Továbbra is nyíltan árulnak drogot, a jegyző elérhetetlen
A fesztiválozók elmondása szerint a rendőrök a razzia óta nem ellenőrizték a vendégeket, a dílerek viszont azóta óvatosabbak. Mint a rejtett kamerás felvételen az egyik fesztiválozó elmondta, a rendőrök megjelenéséig nagyon sokan árultak drogot, minden harmadik lépésnél lehetett kapni, amit táblákon is hirdettek. Az akció után annyit változott a helyzet, hogy eltették a táblákat, és körbejárnak, úgy kérdezik, hogy kell-e valami. Egy másik résztvevő pedig azt mondta, hogy a fesztiválon mindenhol lehet marihuánát kapni.

A híradó munkatársai szerették volna megtudni a település jegyzőjétől, hogy a rendőrségi intézkedést követően az önkormányzat miért nem záratta be a fesztivált, azonban nem tudták elérni. A rendezvény hivatalosan vasárnap este ér véget, az after-partyk azonban a Hír TV információi szerint még több napig is tartanak.

További előállítások, elérhetetlen jegyző

Volt néhány furcsa lelkiállapotú ember, akivel találkoztunk a területen” – mondta a Hír TV híradójának Almási Ferenc székesfehérvári városi tisztiorvos.

Szombaton a Magyar Nemzet és a Hír TV tudósítója is arról számolt be, hogy a fesztivál területén nem lehetett rendőröket látni. Ennek ellenére az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy helyszíni egységeik még vasárnap is ellenőriznek.

„A készenléti és a Fejér megyei rendőrök az elmúlt két nap során összesen tizenhat embert állítottak elő, ellenük kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Az előállítottak száma nem végleges, mivel a rendőrség helyszínen lévő egységei vasárnap is tartanak ellenőrzéseket. Egy külföldi személlyel szemben idegenrendészeti eljárást indítottak” – mondta el a Hír TV híradójának Garamvölgyi László. A szóvivő hangsúlyozta: a rendőrségnek nincs módja bezáratni a rendezvényt, az ügyel kapcsolatban joghatósága az illetékes jegyzőnek van, akivel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sikertelenül próbálta meg felvenni a kapcsolatot.

A rendőrség kora délután közleményt is kiadott, e szerint a bíróság vasárnap elrendelte a csütörtökön őrizetbe vett négy külföldi állampolgár előzetes letartóztatását.

Ozora polgármestere tiltakozik

Mint a Hír TV megtudta, Igar település jegyzője adta ki az engedélyt a fesztivál megtartására, ő azonban a televízió információi szerint szabadságon van, ezért nem lehet elérni. Ugyanakkor Ozora polgármestere jogi lépéseket fontolgat, amiért a szervezők a település nevét használják a fesztivál megrendezéséhez.

Ozora polgármestere jogi lépéseket fontolgat
Schranz Istvánné azt mondta, jogtalanul hurcolták meg a község nevét. „Ez a rendezvény nem hozzánk tartozik, semmi közünk hozzá, se közigazgatásilag, se helyileg. Tiltakozunk ellene, mert lejárató, és nagyon rossz fényt vet a településünkre. Jogi lépéseket fogunk tenni, hogy kötelezzék a szervezőket, hogy Ozora nevét nagyon gyorsan töröljék le egy életre ennek a fesztiválnak a reklámjáról” – fogalmazott a Hír TV-nek a település polgármestere.

Forrás: Hír TV, MNO
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása