Jogos követelés a kommunista apparátus működésének részletes feltárása, ám a megrendelőkről, a politikai elittől kevés szó esik – vélte a kormány álláspontját ismertetve Kontrát Károly államtitkár, aki egyetértett az LMP azon érvelésével, hogy a diktatúra titkai nem lehetnek a demokrácia titkai, ugyanakkor bírálta az ellenzéki pártot, mert az nem hangsúlyozza megfelelően a rendszerváltás előtti politikai elit, az MSZMP felelősségét.

A képviselő felidézte azokat az eseteket, amikor az állampárti múlt feltáratlansága problémákat okozott, például a Dunagate-botrányt, amikor is 1989-90-ben a politikai elhárítással foglalkozó III/III-as főcsoportfőnökség titkosszolgálati eszközökkel figyelték meg az akkori ellenzék tagjait valamint a D–209-es ügyet is, amikor Medgyessy Péter miniszterelnökről derült ki, hogy SZT-tiszt volt.

„Senkit nem marasztaltak el, senkit nem hurcoltak meg”
„Senkit nem marasztaltak el, senkit nem hurcoltak meg”

A politikus felsorolta azokat a sikeres vagy sikertelen próbálkozásokat is, amelyek jogszabályi keretet szabtak volna a múlt feltárásának. Ezt a még az első szabad választások előtt elfogadott, 1990. évi 10-es törvénnyel kezdte, amely a kerekasztal-tárgyalásoknak megfelelően kivette a belügyminiszter felügyelete alól a titkosszolgálatokat és a minisztertanács elnökének felügyelete alá helyezte.

Emlékeztetett az első ügynökkérdést feltáró törvényhozási kísérletre is, amelyet – mint fogalmazott – az akkor még markánsan kommunistaellenes SZDSZ nyújtott be, és amelyet végül az Országgyűlés nem tárgyalt.

Ugyancsak említést tett az Antall-kormány azon kezdeményezéséről, amely szerint ellenőrizni kellett volna az állami tisztségviselők, valamint az egykori államvédelmiek vagy karhatalmisták azonosságát, ennek azonban számos elemét az Alkotmánybíróság helyezte hatályon kívül.

Felelevenítette a Történeti Hivatal 1997-es létrehozását, és azt is: az ügynöktörvény értelmében több mint 10 ezer ember átvilágítása történt meg, köztük bírák, ügyészek és médiaszemélyiségeké, és közülük mintegy 200-an akadtak fenn a rostán. Kontrát Károly figyelemelterelésnek nevezte azokat a 2002 nyarán, a D–209-es ügy kirobbanása után az akkori kormány által benyújtott törvényjavaslatokat.

A levéltár nyitva áll a kutatók előtt is

A jelenlegi kutatási lehetőségeket ismertetve elmondta: mindenkinek lehetősége van arra, hogy megismerje a vele kapcsolatba hozható adatokat, például azt is, ki volt a megfigyelője. A levéltár nyitva áll a kutatók előtt is, a közszereplők esetleges állambiztonsági érintettségét bárki megismerheti és nyilvánosságra hozhatja, ám hogy ki minősül közszereplőnek, az egyelőre az érintett személy nyilatkozatán múlik.

Elmondta azt is: hálózati személynek nemcsak az minősül, aki jelentett, hanem az is, aki bármilyen okból aláírt egy beszervezési nyilatkozatot, még akkor is, ha esetleg jelentést egyáltalán nem készített. A politikus megfontolandónak tartotta a 30 éves védelmi idő csökkentését is. A jelenlegi szabályozási problémák közé sorolta azt is: nem tudható, kit milyen eszközökkel és okból szerveztek be. A nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva Kontrát Károly azt mondta: szinte mindenhol bizottság vagy intézet foglalkozik a múlt feltárásával, és sehol sincs olyan szabályozás, amely minden adatot, dokumentumot korlátlanul kutathatóvá tesz.

Beszámolt arról is, hogy a Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára mára az iratok mintegy 93 százalékát kezeli. Ezek 81 százaléka jelentés, 12 százaléka a szolgálatok belső működését írja le, 7 százaléka pedig a személyi állományról szól. A politikus az iratokat jól feldolgozottaknak nevezte és felhívta a figyelmet azokra az internetes adatbázisokra – például az Emlékpont Alapítvány működésére –, amelyeken keresztül hozzáférhetők az adatok.

Kontrát Károly végül rátért a Nemzeti Emlékezet Bizottságára, és elmondta, hogy az ezzel összefüggő részletszabályokat a kormány május közepére alkotja meg. Hangsúlyozta: a Fidesz–KDNP-frakciószövetség egyértelművé tette, hogy a kommunista hatalombirtokosok közszereplőnek minősülnek.

Vizsgálni kell a lusztráció kérdését, vagyis annak meghatározását, kik azok, akiktől el kell határolódni, és mi minősül a diktatúra kiszolgálásának. Szükségesnek tartotta az áldozatok jogainak kiterjesztését, vagyis hogy az érintettek minden adatot anonimizálás nélkül kaphassanak meg, és dönthessenek azok nyilvánosságra hozataláról, és szerinte meg kell változtatni a közszereplő fogalmát is.

Mint mondta, elő kell segíteni a helyi közösségek kutatásait is, amelyre jó példának tartotta a hódmezővásárhelyi Emlékpontot.