Belföld Archív

Párttársa diplomáztatta le Gyurcsányt

PR
Magyar Nemzet
2012. május 07., hétfő 09:30
A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint saját párttársa diplomáztatta le Gyurcsány Ferencet, aki az MSZMP egyik jegyzőkönyvének tanúsága szerint „a mozgalmi munkában megtalálta személyisége kiteljesedésének lehetőségeit”.

Vádaskodott, személyeskedett, elterelt és az édesanyákat köszöntötte a Hír Televízió Kontraszt című műsorában Vadai Ágnes, ahelyett, hogy érdemben válaszolt volna a Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával kapcsolatban felmerült plágiumgyanúra.

Nem elfogadható
Gyurcsány Ferenctől az, hogy nem emlékszik a diplomaszerzés részleteire – véli az ELTE korábbi rektora, Klinghammer István akadémikus.

A Hír TV Célpont című műsorában április 27-én az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen (A Balaton-felvidék szőlészete és borászata) adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán.

Hirdetés

Facebook-bejegyzésében Gyurcsány azt állította, 1984-ben azért ezt a témát választotta, mert akkori felesége szüleinek balatonfüredi családi házában sok anyagot talált a környék szőlészetéről és borászatáról. Az exsógor ugyanakkor a Célpontnak már másnap hazugságnak titulálta a volt kormányfő állítását. A Hír TV április 29-én  azt mutatta be: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat majdnem minden ponton egyezik volt sógoráéval.

Gyurcsány Ferenc csütörtökön azt mondta hamarosan nyilatkozik, miután kiderült: a Pécsi Egyetemen megtalálták volt sógora szakdolgozatát. A volt kormányfő ezt azóta sem kommentálta, pedig korábban azzal védekezett: Rozs Szabolcs értekezését valaki az ő ellopott dolgozata alapján, utólag állította össze.

A pártelnök azt sem cáfolta, hogy KISZ-titkárként felmentést kapott a tanítási gyakorlat alól. A Hír TV Célpont című műsorának a kijelölt pécsi iskola volt igazgatója azt mondta: Gyurcsány nem teljesítette a penzumot.

Gyurcsány Ferenc a saját diplomájának szakvizsga-bizottsági elnökével, Rizner Dezsővel, a technika tanszék vezetőjével együtt ugyanannak az MSZMP alapszervezetnek volt a tagja 1982-től – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból. Rizner volt a témavezetője is Gyurcsány Ferencnek a pécsi egyetemen, amikor a politikus az exsógorával, Rozs Szabolccsal azonos című dolgozatot adott be szakdolgozatként.

Az iratok szerint a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara Természettudományi Tanszékek I. MSZMP alapszervezetébe (ez egy 35 fős csoport volt) Gyurcsányt egy másik tanára, Gáspár János ajánlotta, aki egyébként egyetemi párttitkár volt. A tagfelvétellel is foglalkozó jegyzőkönyv szerint az 1982. június 2-i ülésen sem Rizner, sem Gáspár nem vett részt. Utóbbi viszont jellemzést is írt a volt kormányfőről, amelyből kiderült: „a párt politikáját érti, tevékenységével annak propagandistája. Tevékenysége és marxista–leninista világnézete alapján az MSZMP-be való felvételét az ajánló javasolja.”

Az irat szerint Gáspár János Gyurcsányt a főiskolára való felvétele óta ismerte, és „agilis, jó szervezőképességű, aktív, problémákra érzékeny, illetve azok megoldását kereső” fiatalembernek tartotta. – Az 1600 fős KISZ-szervezet irányításával kapcsolatos feladatoknak felfokozott munkatempóval igyekszik eleget tenni – olvasható a dokumentum Gyurcsányról szóló részében.

A jegyzőkönyv szerint a volt kormányfő beszámolt arról, hogy „munkás családból származik, szülei válása óta apjáról nem tud, anyja neveli”. Az 1982-től főiskolai KISZ-titkár Gyurcsány közölte azt is, hogy „a mozgalmi munkában megtalálta személyisége kiteljesedésének lehetőségeit, munkáját az MSZMP tagjaként szeretné tovább folytatni”. A taggyűlésen végül egyhangúlag fogadták el felvételét.

Fotó: MNO-grafika

 

Az állampárti múlttal kapcsolatban a lap megkereste Gáspár Jánost, de ő állította: „Gyurcsány Ferenc soha nem volt tagja az MSZMP-nek.” A volt miniszterelnök szakdolgozata körül kialakult botrány újabb pikáns adaléka lehet, hogy a jegyzőkönyv szerint az ülésen a „JPTE pártbizottsága VB részéről” egy bizonyos Pintér Zoltán is részt vett, s ugyanezen név szerepel Rozs Szabolcs indexében az államvizsga-érdemjegy aláírójaként.

GYURCSÁNY SCHMITT PÁL DOKTORIJÁRÓL:

2012. január 12. (Facebook): Nincs az a palotaőrség, ami meg tudná védeni a Sándor-palota jelenlegi lakóját attól az istentelen szégyentől, ami most rázuhan. […] Az elnök minden bizonnyal plágiumot követett el. Sajnálom, hogy azt kell mondjam, de ha igaz a gyanú, akkor lopott.

2012. március 27. (Facebook): Az elnök erkölcsi bukása az eddiginél is nyilvánvalóbb lesz (ha persze ez egyáltalán lehetséges), hivatala végletesen és véglegesen eljelentéktelenedik. A jobboldal híveire nehezen lemosható szégyen fog hullani, másképp mondom: mostantól ciki lesz jobboldalinak lenni.

2012. március 30. (HVG.hu): Göncz Árpád 1990-es megválasztása óta a parlamenti többség minden esetben az ellenzékkel való egyeztetés nélkül választott államfőt, de amíg minden korábbi elnök képes volt arra, hogy az alkotmányos követelményeknek és a nemzet képviseletének eleget tegyen, az Orbán Viktor által jelölt Schmitt Pál ebbe belebukott. A 2006-os őszödi beszédem a tovább élő kádári hagyományokkal és a mutyikkal, féligazságokkal terhelt rendszerváltozással való szembenézés kísérlete volt. Schmitt Pál ügye ezzel szemben antiőszöd, a kádári hagyományok és a rendszerváltozás rossz hagyományainak folytatása.

2012. március 30. (ATV.hu): A doktori cím megszerzésének alapvető feltétele az önálló tudományos munka. Ebben a dolgozatban az önálló tudományos munkának se híre, se hamva. Becsapta önmagát, úgy látom, becsapja a világot. […] Elementárisan zavarja, bántja a magyarok sokaságának a jóérzését. Azt mondják, hogy kérem szépen, nem lehet egy csaló az országnak az elnöke, nem lehet egy hazug ember az ország elnöke, nem lehet egy morálisan elfogadhatatlan ember az ország elnöke. […] Nem egy sokunk közül, hanem úgy tűnik, hogy silányabb, mint a legtöbb magyar. Ez baj. Nem lehet silányabb ember az ország elnöke, mint a legtöbb magyar. Mi fel akarunk nézni erre az emberre – nem lehet innentől kezdve.





Hozzászólások

  1. pityubatyo 2012. május 08., kedd 09:38
    Ez a Fletó mélytengeri búvár lett a fosócaánban....
  2. László13 2012. május 08., kedd 00:51
    Nos hát lilla- az alábbi hozzászólásaimban vannak kérdések, amelyekre meg sem kíséreltél válaszolni (az érvekről majd később):

    László13 2012. május 07., hétfő 12:10
    László13 2012. május 07., hétfő 12:55
    László13 2012. május 07., hétfő 15:37
    László13 2012. május 07., hétfő 15:42
    László13 2012. május 07., hétfő 15:58
    László13 2012. május 07., hétfő 16:06
    László13 2012. május 07., hétfő 16:16
    László13 2012. május 07., hétfő 16:28
    László13 2012. május 07., hétfő 16:28
    László13 2012. május 07., hétfő 18:26
    László13 2012. május 07., hétfő 20:27
    László13 2012. május 07., hétfő 20:43
    László13 2012. május 07., hétfő 20:49
    László13 2012. május 07., hétfő 21:03
    László13 2012. május 07., hétfő 21:13
    László13 2012. május 07., hétfő 22:00
    László13 2012. május 07., hétfő 22:11
    László13 2012. május 08., kedd 00:17
    László13 2012. május 08., kedd 00:18

    Addig ne erőlködjél már ugyanazon megcáfolt állítások, feltevések ismételgetésével, amíg ezekkel nem foglalkoztál érdemben. Különben még azt gondolja az olvasó, hogy megfutamodsz előlük. Fontos lenne ha minden kérdésre reflektálnál (én így tettem a tieiddel) annak érdekében, hogy érveidet világosan lássuk, helyesebben, hogy találjunk valami érvet :)
  3. László13 2012. május 08., kedd 00:28
    Tehát lilla- sokadik pótvizsgája is elégtelen, mert egyik kérdést sem sikerült megválaszolnia. Pedig ezek lényeges kérdések:

    - Hogyan lehetséges, hogy Gy.F. dolgozatának bírálata (amit maga Gy.F. sem cáfolt) tökéletesen illik a sógór (mostmár hivatalos) dolgozatára, beleértve a hibák azonosságát, sőt azok oldalszám szerinti egyezését?

    - Igaz-e, hogy Gy.F. szakdolgozatát hivatalosan részben saját témavezetője bírálta el?

    - Teljesített-e minden szükséges oktatási gyakorlatot, és egyéb feltételt? Létezik-e olyan diák, akit Gy.F. oktatási gyakorlat és zárótanítás formában oktatott? Ha igen, mikor és hol? Kérjük az ilyen diákok jelentkezését :D

    - Miért hazudozott diplomája ügyében Gy.F., többször is?

    - Miért csak Gy.F. szakdolgozatának tűnt el az egyetemen őrzött és a saját példánya is?

    - Igaz-e, hogy MSzMP alapszervezeti tagtársa diplomáztatta Gy.F.-et?

    - Mi a helyzet a Gy.F. által kilátásba helyezett perrel, azzal kapcsolatban, hogy lopott-e szellemi terméket?
  4. László13 2012. május 08., kedd 00:22
    lilla-

    Mielőtt megint elmész aludni :D, válaszolnál végre a neked címzett kérdéseimre? Különben még azt gondolja az olvasó, hogy megfutamodsz előlük. A kérdéseimet úgy találod meg, hogy a neked írt válaszaimban kérdőjeleket keresel. Rengeteg van, amire még nem válaszoltál, pedig fontos lenne annak érdekében, hogy érveidet világosan lássuk, helyesebben, hogy találjunk valami érvet.
  5. László13 2012. május 08., kedd 00:18
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 23:20

    "Ezért, a dolgozatot amelyet a sógora írt felhasználta is meg kellett tanulnia,"

    Ja, megtanulta a sógora dolgozatát, de egyrészt nem emlékezett arra, hogy valaki adott volna be hasonló dolgozatot azonos címmel, másrészt arra sem emlékezett, hogy a sógorának volt-e ilyen dolgozata. De szerinted megtanulta a sógor dolgozatát. Ezek között az állítások között legalább egy hazugság. Aztán ott van a mese a prospektusokról, szakkönyvekről a sógor anyukája házában. Szóval fussál neki a kérdésnek ismét.

    "a saját példány nem érdekes"

    Már hogy a fenébe ne lenne érdekes.

    "az egyetemi már inkább, de azt ide oda lopkodták"

    Ez megint csak feltevés. Feltevéssel nem lehet érvelni.

    "- Igaz-e, hogy MSzMP alapszervezeti tagtársa diplomáztatta Gy.F.-et?"

    "nem igaz e formában"

    Vagyis valamilyen formában igaz. Köszönöm.

    "megtörtént a beperelések sora ott ahol annak helye van"

    Igen?, akkor soroljad! A lényegi kérdésben történt-e feljelentés?

    "hogy volt-e plágium azt előbb valaminek kéne bizonyítani is"

    Erról is írtam már (emlékszel vád, gyanú, kérdések). Az úgy olcsó trükk, hogy nem válaszolsz az érvekre, hanem elismétled a badarságaidat mintha mi sem történt volna.
  6. László13 2012. május 08., kedd 00:17
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 23:20

    "úgy, hogy a bírálat hamisítvány"

    Erre az ostobaságra már sokszor felhoztam ellenérveket és rengeteg kérdést. Mielőtt sokadszor elismétled ezt a badarságot, válaszold meg őket.

    "- Igaz-e, hogy Gy.F. szakdolgozatát hivatalosan saját témavezetője bírálta el?"

    "nem igaz"

    Nem hiszem. Ezt szerinted nem szabad elhinnem, mármint hogy nem igaz :-) Hiszen a te logikád szerint ami a neten van az nem hihető. Lásd előző pont. Akkor másképpen kérdezem: volt-e beleszólása a témavezetőjének az államviszga bizottság által adott érdemjegybe. Ha igen, az összeférhetetlenség volt.

    "- Teljesített-e minden szükséges oktatási gyakorlatot, és egyéb feltételt? Létezik-e olyan diák, akit Gy.F. oktatási gyakorlat és zárótanítás formában oktatott? Ha igen, mikor és hol? Kérjük az ilyen diákok jelentkezését :D

    bizonyára a szükséges feltételeket teljesítette, ha vizsgázhatott"

    Erre már hoztam fel ellenérveket. Mielőtt sokadszor elismétled ezt a badarságot, válaszold meg! Segítség: az eldöntendő kérdést a feltételezett válasszal akarod igazolni. Vagy még szájbarágósabban: ha az a kérdés, hogy van-e tényleges teljesítmény a diplomája mögött, akkor az nem elfogadható válasz, hogy BIZONYÁRA, mert vizsgázhatott.


    "- Miért hazudozott diplomája ügyében Gy.F., többször is?

    nem hazudott egyszer sem"

    Ezt korábban kibeszéltük. Lapozz vissza. Legalább kétszer hazudott. Amihez úgy tűnik harmadiknak hozzájön a per kérdése is.
  7. lilla- 2012. május 07., hétfő 23:20
    László13 2012. május 07., hétfő 22:17
    csak megnéztem, hogy mit mondotok a hátam megett :)

    - Hogyan lehetséges, hogy Gy.F. dolgozatának bírálata (amit maga Gy.F. sem cáfolt) tökéletesen illik a sógór (mostmár hivatalos) dolgozatára, beleértve a hibák azonosságát, sőt azok oldalszám szerinti egyezését?"

    úgy, hogy a bírálat hamisítvány--mert nincs papír alapú igazolása--ahonnan azt másolták ott a dolgozat is--elő kéne adnia, aki a bírálatot közzé tette és nincs tovább ügy se így se úgy

    - Igaz-e, hogy Gy.F. szakdolgozatát hivatalosan saját témavezetője bírálta el?

    nem igaz%
    Akkor az volt a szokás, hogy elment az ember szakdolgozati konzultációra és elmodta mit akar leírni, később vitt írott anyagot, amire kapott részvéleményt, további utmutatást, ezt háro égyszer a dolgozat előtt. Aztán beadta a dolgozatot és kapott rá egy érdemjegyet a témavezetőtől, más el sem olvasta legfeljebb csak átlapozta az államvizsga bizottsági elnök
    A témavezető tanítási céllal osztályozott az államvizsgá pedig húzott tétel volt és doli védés--ahol is vagy előre megkapott kérdésre kellett beszámolni arról, hogy mit és miért úgy gondolta a dolgozatban az ember, vagy ott kapta meg a kérdéseket

    - Teljesített-e minden szükséges oktatási gyakorlatot, és egyéb feltételt? Létezik-e olyan diák, akit Gy.F. oktatási gyakorlat és zárótanítás formában oktatott? Ha igen, mikor és hol? Kérjük az ilyen diákok jelentkezését :D
    bizonyára a szükséges feltételeket teljesítette, ha vizsgázhatott

    - Miért hazudozott diplomája ügyében Gy.F., többször is?

    nem hazudott egyszer sem--de nem merte gondolni, hogy ennyire fontos még--
    Ezért, a dolgozatot amelyet a sógora írt felhasználta is meg kellett tanulnia, mert a konzultációkon azt produkálnia kellett
    Erről néha volt aláírás az indexben néha nem--hogy akkor volt-e nem tudom

    - Miért csak Gy.F. szakdolgozatának tűnt el a hivatalso és saját példánya is?
    a saját példány nem érdekes az egyetemi már inkább, de azt ide oda lopkodták (persze csak akkor derült az ki, amikor már biztos volt hogy nics saját példány

    - Igaz-e, hogy MSzMP alapszervezeti tagtársa diplomáztatta Gy.F.-et?
    nem igaz e formában
    az államvizsga bizottság legalább három tagú volt --a tanszékvezető ott lehetett--mivel az egész csoport egyidőben vizsgázott ezért az sem biztos, de aláírási joga volt. Így aztán nem tudjuk, hogy a tanszékvezető csak aláírt vagy a vizsgát is vezette a témavezető mellett a tételt egyébkét húzni kellett
    - Mi a helyzet a Gy.F. által kilátásba helyezett perrel, azzal kapcsolatban, hogy lopott-e szellemi terméket?

    megtörtént a beperelések sora ott ahol annak helye van

    hogy volt-e plágium azt előbb valaminek kéne bizonyítani is, amelyet a bíróság is elfogadna--egy E-mail levelet tán nem.

  8. susanna 2012. május 07., hétfő 22:25
    "Mar leragtam a körmöm idegessegemben" csak azt akartam uzenni lillanak, hogy "mindenki magabol indul ki!"Ez is van annyira jo, mint az hogy: "aki mondja masra az mondja magara" Szep jo ejszakat mindenkinek!
  9. László13 2012. május 07., hétfő 22:24
    Re: Kanyamadar 2012. május 07., hétfő 22:16

    Ez egy nagyon udvarias megközelítés... :P"

    Hát igen. Nagy volt a kísértés, hogy elkezdjem minősíteni. Eddig még a legelvakultabb bértollnokokra is hatottak az érvek valamennyire, de hősünk minden szembrebbenés nélkül újból és újból előszedte ugyanazt az érvet, amit már többször megcáfoltam. Ezért kérdeztem, hogy nem magával a célszeméllyel vitatkozok-e (amire egy alkalommal sem válaszolt) :))

    Na mindegy, remélem mindenki számára világos, hogy milyen elméről volt itten szó :)
  10. László13 2012. május 07., hétfő 22:17
    No, lilla- kicsit elterelte a figyelmet, de neki és egy zseniális ötletnek köszönhetően sikerült csiszolni az égető :-) kérdéseket Gy.F. diplomájával kapcsolatban:

    - Hogyan lehetséges, hogy Gy.F. dolgozatának bírálata (amit maga Gy.F. sem cáfolt) tökéletesen illik a sógór (mostmár hivatalos) dolgozatára, beleértve a hibák azonosságát, sőt azok oldalszám szerinti egyezését?

    - Igaz-e, hogy Gy.F. szakdolgozatát hivatalosan saját témavezetője bírálta el?

    - Teljesített-e minden szükséges oktatási gyakorlatot, és egyéb feltételt? Létezik-e olyan diák, akit Gy.F. oktatási gyakorlat és zárótanítás formában oktatott? Ha igen, mikor és hol? Kérjük az ilyen diákok jelentkezését :D

    - Miért hazudozott diplomája ügyében Gy.F., többször is?

    - Miért csak Gy.F. szakdolgozatának tűnt el a hivatalso és saját példánya is?

    - Igaz-e, hogy MSzMP alapszervezeti tagtársa diplomáztatta Gy.F.-et?

    - Mi a helyzet a Gy.F. által kilátásba helyezett perrel, azzal kapcsolatban, hogy lopott-e szellemi terméket?
  11. susanna 2012. május 07., hétfő 22:16
    Itt vagytok meg?
  12. Kanyamadar 2012. május 07., hétfő 22:16
    @lilla- 2012. május 07., hétfő 21:29
    "te modtad: csak egyszerű módo tudok gondolkozni"

    Ez egy nagyon udvarias megközelítés... :P

    "egy dolgozat --mellette a birálata
    másik dolgozat mellette a bírálata"

    No, tegyük fel, hogy meglesz fletó szakdogája, ami 90% feletti egyezést mutat Rozs úr szakdolgozatával, de ahhoz nem lesz bírálat.

    Akkor mi fogsz mondani?


  13. László13 2012. május 07., hétfő 22:13
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 22:09

    "köszönöm a beszélgetést egy összeheherészés kivételével kulturált maradt--üdítő a MH után!
    szép éjszakát Neked!"

    Szép éjszakát neked is, de basszus én még csak most jöttem bele. Há' mi lesz a sok-sok kérdésemmel.
  14. László13 2012. május 07., hétfő 22:11
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 22:06

    Röhejes az erölködésed :D Csak azért vitázok veled, mert szórakoztató vagy és, hogy mindenki lássa egy elvakult Gy.F. rajongó észjárását, vagy inkább agymenéseit és vergődését.

    Tehát mostmár talán azt a problémát felfogtad, ami akkor adódik, ha hiteles a Gy.F. dolgozatára írt bírálat. Ha jól értem, akkor mostmár az az egyetlen ellenérved maradt, hogy a Gy.F. bírálat biztosan hamisítvány. Ebben az esetben:

    - Hogyhogy ezt rajtad kívül senki nem vetette fel, még maga Gy.F. sem?
    - Ha hamisítvány lenne a bírálat, akkor hogy mert az mno ekkorát kockáztatni, hiszen akár az egyetemről, akár Gy.F.-től, akár a bírálat aláírúitól előkerülhetetett volna egy hiteles bírálat és az mno azonnal lebukott volna? Mert volna ekkora kockázatot vállalni az mno?
    - Ha nem hiszed el a bírálat hitelességét, akkor milyen alapon hiszed el, hogy Gy.F. leckekönyve hiteles (amire pedig gyakran hívatkozol)? Hiszen azt is csak a neten láttad? Vagy azt láttad papíron, élőben?
    - Milyen alapon hiszel el bármit az interneten?
    - Milyen alapon hitted el Orbánd dolgozatát?
    - Milyen alapon higgyünk el neked, bármit amit írsz? :DDD

    Ne felejtsd el a sok sok neked címzett megválaszolatlan kérdésemet!
  15. lilla- 2012. május 07., hétfő 22:09
    László13 2012. május 07., hétfő 22:00
    köszönöm a beszélgetést egy összeheherészés kivételével kulturált maradt--üdítő a MH után!
    szép éjszakát Neked!
  16. lilla- 2012. május 07., hétfő 22:06
    László13 2012. május 07., hétfő 21:57

    meg a Vadai piport műsorvezetője--hallgasd vissza

    egyébkét nem is fogadható el dokumentumnak--mert ezt is legéyképeznek
    azt is

    ez itt cserélik másra
    azt ott és kész a digitális új!

    No azt hiszem azt nem lehet!

    de ahonnan másolták a bírálatot ott a dolgozat is megvan--lássuk őket együtt
    akkor ott az empírikus mód
    nem kell logikaival erőlködni
  17. László13 2012. május 07., hétfő 22:00
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 21:51

    "a dolog csak logikai úto lehetséges"

    Mi?

    "ha a bírálat hamisítvány, akkor válasz sem kell!"

    Erre a képtelen feltevésre már írtam ellenérveket, és ezzel kapcsolatban tettem fel kérdéseket. Várom cáfolatod és válaszod azokkal kapcsolatban.

    "ha a bírálat eredetije elő nem kerül, akkor a vád sics dokumentálva"

    Azt is írtam már, hogy nincs vád, csak gyanú és kérdések, amelyek tisztázásának hiánya erősíti a gyanút.
  18. László13 2012. május 07., hétfő 21:57
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 21:45

    "nincs meg a bírálat sem
    ugyanis nem dokumentum--nem papír alapú"

    Ezzel kapcsolatban feltettem kérdéseket. ... Várom a válaszod.

    Azt a nevetséges érvet, hogy a bírálat hamisítvány, csak te hajtogatod!

    "egy dolgozat meg az ő bírálata
    másik dolgozat meg az ő bírálata"

    És ezt is.

    "elektronikus bizonyíték semennyire sem hiteles!"

    Ezzel kapcsolatban is tettem fel kérdéseket. ... Várom a válaszod.
  19. lilla- 2012. május 07., hétfő 21:51
    László13 2012. május 07., hétfő 20:27

    a dolog csak logikai úto lehetséges
    de
    ha a bírálat hamisítvány, akkor válasz sem kell!
    ha a bírálat eredetije elő nem kerül, akkor a vád sics dokumentálva
  20. lilla- 2012. május 07., hétfő 21:45
    László13 2012. május 07., hétfő 21:37

    dehogy nem
    csak Te nem érted%

    nincs meg a bírálat sem
    ugyanis nem dokumentum--nem papír alapú

    szöveg van, az eleje meg az aláírás lehet a GyF dolgozatr bírálatának fejléce és vége
    A közepe pedig egy nem odaillő szöveg--minden esetre é el nem fogadom hiteles írásműnek ezért szót sem érdemel a kérdéssorod

    egy dolgozat meg az ő bírálata
    másik dolgozat meg az ő bírálata

    egy összeollózott elektronikus bizonyíték semennyire sem hiteles!
    sajnálom!
  21. László13 2012. május 07., hétfő 21:41
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 21:39

    ---> László13 2012. május 07., hétfő 21:40
  22. László13 2012. május 07., hétfő 21:40
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 21:32

    "csak 198o-1984-és évfolyamokon keress 1o--14 éves gyerekekt, akik akkor még nem a mai GyF-fel találkoztak"

    Töd mindegy, csak jelentkezzenek. Bízzuk rájuk.

    Te viszont ne ezzel foglalkozzál, hanem a házifeladatoddal és válaszoljál a neked címzett kérdésekre. Különben még azt gondolja az olvasó, hogy megfutamodsz előlük. A kérdéseimet úgy találod meg, hogy a neked írt válaszaimban kérdőjeleket keresel. Van egy csomó kérdés, amire nem válaszoltál, pedig fontos lenne a tisztánlátás érdekében.
  23. lilla- 2012. május 07., hétfő 21:39
    László13 2012. május 07., hétfő 21:16

    azt hiszem ez is lényeges elem--nemcsak elírás:
    főiskola csak általános iskolában jogosított tanításra
    középiskolához egyetemi végzettség kellett!
  24. susanna 2012. május 07., hétfő 21:38
    lilla Gyurcsany nem valtozott semmit, csak az orra nött nagyobbra!
  25. László13 2012. május 07., hétfő 21:37
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 21:29

    Ld. László13 2012. május 07., hétfő 20:58 Ugy látszik, hogy közben nem-mindegy is megértette a problémát. Tehát TE MARADTÁL AZ EGYETLEN, AKI NEM TUDJA FELFOGNI A PROBLÉMÁT, és mint egy papagáj hajtogatod ugyanazt a zöldséget. Én azért bízom benned. Szedd már össze magad, hátha sikerül. Már mindenki érti, na, hajrá.

    Nem válaszoltál a neked címzett kérdéseimre. Ld. László13 2012. május 07., hétfő 21:16 .
  26. lilla- 2012. május 07., hétfő 21:32
    László13 2012. május 07., hétfő 21:16

    csak 198o-1984-és évfolyamokon keress 1o--14 éves gyerekekt, akik akkor még nem a mai GyF-fel találkoztak
  27. lilla- 2012. május 07., hétfő 21:29
    László13 2012. május 07., hétfő 21:16

    te modtad: csak egyszerű módo tudok gondolkozni
    egy dolgozat --mellette a birálata
    másik dolgozat mellette a bírálata

    ha van egy dolgozat meg egy nem hiteles papír alapú bírálat, akkor ott valami nem stimmel--ha már dokumentumokat kérünk számon
    É orbá dolgozatát téyleg elolvastam és ott volt benne a 5o. oldal körül a szigetszentmiklósi példa teljes valójában--nézd meg!
    Kár, hogy az ellenzék em csapott le rá!
    de az emberek ott azt tették, amit a fiatal Orbán javasolt volna! Igaz, hogy Lengyelországban meg nem az idősebb Orbán mozgatta a szálakat
  28. László13 2012. május 07., hétfő 21:22
    Re: lilla- 2012. május 07., hétfő 21:18

    Ha esetleg válaszolnál László13 2012. május 07., hétfő 21:03 -ra ....
  29. László13 2012. május 07., hétfő 21:20
    Re: susanna 2012. május 07., hétfő 21:08

    Igen, zseniális ötlet!

    FELHÍVÁS:

    Keressük azokat a középiskolásokat, akiket Gy.F. oktatási gyakorlaton és zárótanításon oktatott!

    Ha Gy.F. nem emlékszik rá talán létezik olyan diák, aki emlékszik.
  30. lilla- 2012. május 07., hétfő 21:18
    lkgy1@yahoo.no 2012. május 07., hétfő 21:01
    az index nem dokumentum csak az irattárat segíti!

    másként elfogadnák --de visszaigazolást kérnek az oktatási intézménytől, ha azt mutatja be valaki , mint hiányos képzettsége dokumentumát.

    a 4. év végé kellett vizsgatanítást teni a gyakorló iskolában annyi különböztette meg a tanítási gyakorlattól, hogy meg kellett jelennie a szakvezetőn és csoportvezetőn kívül a gyakorló iskola egy képviselőjének is. Nem igényelt más felkészülést mint a többi!
    Aki pedig a diplomáját nem szándékozott használni, annak meg végképp em!
    Nem diszítette ki az órát sok látványos elemmel. :)
    Mondjuk azt sem tudjuk, hogy melyik tárgyából történt a ez, mert bármelyik tárgya lehetett--azt a szerencs(húzták) döntötte el.

    de nem kell megmondania --keresse az egyetem, ahol ki és visszalopkodnak dolgozatokat

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS