Belföld Archív

Újabb fogás az Ozora fesztiválon

TT, NT, BL
Forrás: Hír TV, MNO
2012. augusztus 12., 18:23
Még tart a vasárnap délután kezdődött razzia az Ozora fesztiválon – jelentette a Hír TV helyszíni tudósítója. A rendezvényen hasist, valamint hasisgyantát foglalt le a hatóság. A csütörtöki akció ellenére egyébként azóta is különösebb nehézség nélkül lehetett kábítószerhez jutni. A vendégek nagy része már elhagyta a fesztivál területét.

Két külföldi bulizó sátrában talált újabb drogot – hasist – a rendőrség az Ozora fesztiválon azon a több órája tartó razzián, amely vasárnap kora délután vette kezdetét a rendezvény helyszínéül szolgáló magánterületen. Az árusok a korábbi rendőri akciókat követően a hétvégén már óvatosabbak voltak, csak a sátrak körül járkáltak és kérdezték a fesztivál vendégeitől, hogy kinek mire van szüksége – összegezte az Ozora fesztivál zárónapját a Hír Televízió tudósítója. Elmondása szerint a többnapos eseményen a razziától függetlenül is közkedveltek voltak az úgynevezett energiaszeletek, amelyeket marihuánából készítettek, és egységesen 2 euróért lehetett hozzájutni.

Jelenleg 16 egyenruhás fésül át mintegy 50 hektárnyi területet – tette hozzá vasárnap este hat órai helyzetjelentésében a televízió munkatársa, aki megtudta azt is: a rendőrség eredetileg órákkal korábban hajtotta volna végre az ellenőrzéseket. A Hír Tv-nek név nélkül nyilatkozó résztvevő nem kívánta kommentálni a történteket, és arra a kérdésre sem felelt, hogy fogyasztott-e valamilyen tudatmódosítót az ott-tartózkodása alatt. Szerinte ez mindenkinek a magánügye.

Válogatás nélkül ment az igazoltatás

Hirdetés

Mint ismert, a rendőrök vasárnap délután fél és háromnegyed négy között, három csapatszállító busszal érkeztek meg az Ozora fesztiválnak helyet adó magánterületre. A rendőrök érkezése óta gyakorlatilag folyamatosan távoztak a fesztiválozók a helyszínről, a feltorlódott autók összefüggő kocsisort alkottak. A Hír Televízió munkatársa akkor azt mondta, a rendőrök gyakorlatilag válogatás nélkül igazoltatták a résztvevőket.

A hatóságok csütörtöki razziájukon több kiló marihuánát, 25 csomag meszkalint, ecstasy tablettákat, hasisgyantát és 5 gramm kokaint foglaltak le. Az egyenruhások távozása után rövid ideig kevesebben voltak a rendezvényen, de a hétvégére ismét sokan mentek ki a fesztiválra. Szombaton a Hír TV és a Magyar Nemzet tudósítói is arról számoltak be, hogy a hatóságok csütörtöki összehangolt akciója után még mindig lehetett kapni drogokat a fesztiválon, rendőrökkel viszont egyáltalán nem találkoztak. A Hír TV tudósítója által készített rejtett kamerás felvételek szerint ha visszafogottabban is, de bárhol hozzá lehetett jutni kábítószerhez.

A hétvégén egyébként újabb 16 embert állítottak elő a fesztiválon. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt a Hír Televíziónak azt mondta: szombaton is volt ellenőrzés a rendezvényen, akkor újra kábítószer-gyanús anyagokat foglaltak le. Garamvölgyi László szerint a fesztivált a rendőrség nem zárathatja be, erre a jegyző jogosult, aki azonban napok óta elérhetetlen.

„A fesztivál miatt nem kell aggódnia”

Mint a Hír TV megtudta, Igar település jegyzője adta ki az engedélyt a fesztivál megtartására, ő azonban a televízió információi szerint szabadságon van, ezért nem lehet elérni. Ugyanakkor Ozora polgármestere jogi lépéseket fontolgat, amiért a szervezők a település nevét használják a fesztivál megrendezéséhez. „Ez a rendezvény nem hozzánk tartozik, semmi közünk hozzá, se közigazgatásilag, se helyileg. Tiltakozunk ellene, mert lejárató, és nagyon rossz fényt vet a településünkre” – fogalmazott Schranz Istvánné.

A polgármester később a Magyar Nemzetnek elmondta, a fesztivál nyolcéves történetében idén volt a legtöbb panasz. Hozzátette: eddig a környező lakosság többet profitált a rendezvényből, jó üzlet volt a szobakiadás, a helyben termelt borok és gyümölcsök árusítása, valamint több helyi is dolgozott a fesztiválon − idén ez a szám 10-15 főre csökkent. Az új szervezőcsapat üzletpolitikája adhatott okot arra is, hogy idén többen jelezték a polgármesteri hivatalnak, hogy elviselhetetlen a nagy hangzavar. Schranz Istvánné eleget tett a lakosok kérésének, ezért csütörtök délután jelezte ezt az azóta leváltott sárbogárdi rendőrkapitánynak. A választ illetően azonban csalódnia kellett, a rendőrfőkapitány annyival intézte el a panaszt, hogy „a fesztivál miatt nem kell aggódnia”.

Arra a kérdésre, hogy az ellenőrzésmentes lebonyolítás érdekében lehetett-e kapcsolat a szervezők, a helyszín tulajdonosa, valamint a felelős rendőri szervek között, a polgármester asszony annyit mondott, hogy ezt már korábban is gyanítani lehetett, hogy „a rendőrség benne van”.

Hozzászólások

  1. 2012. augusztus 14., kedd 18:33
    satra és Yooseph Rammstein: ti rettentően buta és korlátolt emberek lehettek..
    comrade: OZORA nem egyenlő a fesztivál nevével ami mozaikszó írásmódja O:Z:O:R:A szóval borítékolom h Ozora település ezt a pert biztosan el fogja bukni..
  2. Gandhi_ 2012. augusztus 13., hétfő 13:48
    Egyetértek, a milliárdok vándorlása és a szervezett bűnözés rossz, és tenni kell ellene. És a legális marihuána mellett is lenne saját termesztés, adókerülés, stb. De kisebb mennyiségben, valamint az államnak lenne bevétele belőle, és azok a fiatalok se lennének kriminalizálva, akik néha elszívnak egy füves cigit.
    Egyébként nemrég még az otthoni pálinkafőzés is illegális volt, és adóelkerülésnek számított. Most meg már lehet... pedig a pálinka erősebb drog, mint a marihuána... :)

    Hát igen, a téma nem olyan egyszerű, de a jelenlegi tiltások sem vezetnek sokra, és csak az illegális termesztők-terjesztők zsebét tömik. Egyébként a drogkérdésnek szerintem soha nem lesz megoldása... mindig lesz aki termeli, és mindig lesz aki használja. Akár legális, akár nem.

    Egyébként érdekes adalék, hogy az arab országokban az alkohol a tiltott, és a marihuána az elfogadottabb...
  3. Kanyamadar 2012. augusztus 13., hétfő 13:21
    @ Gandhi_ 2012. augusztus 13., hétfő 03:46
    A legalizálási kérdést szándékosan kihagyom: ez esetben csak félrevinne - ugyanúgy, ahogy belterületen, jó útviszonyok között, jól belátható szakaszon, hiába biztonságos mondjuk akár 90-100 km/h is, a zsaru teljesen jogosan fogja rajtam számon kérni az 50-et.

    "Tehát a drogból származó haszon az előállítók és a terjesztők zsebét tömi.
    Ha legális lenne, az állam brutálisan adóztathatná, mint az alkoholt vagy a cigit."

    Ez meg ugyebár ugyanolyan adóelkerüléses szabálysértés/bcs. mint az ukrán benzin vagy cigaretta.

    A másik része a dolognak ,hogy amikor több kilónyi mariska vagy több (száz)ezer vidám tabletta utazik, akkor ott már nem az egyszeri boldog
    hippi saját füstölnivalójáról van szó, hanem súlyos milliárdokról és szervezett bűnözésről, amelynek rossz szokása, hogy 14-16 éves fogyasztókat "kreál", méghozzá lehetőleg minél addiktívabb szerrel.

    Tehát a zsaruk igenis menjenek ki akár ide, akár másik fesztiválra vagy
    akár hónapokon keresztül, minden szombat este söpörjék ki az adott diszkót - és "ilyen magasról" teszek arra, hogy ez kinek a szórakozását rontja el.
  4. Gandhi_ 2012. augusztus 13., hétfő 03:46
    Kanyamadar: a drogokat valaki termeszti/előállítja, ő eladja valakinek a nagy mennyiséget x1 Forintért. Az továbbadja x1+x2-ért, az továbbadja x1+x2+x3-ért, amíg megérkezik végül a fogyasztóhoz, aki x(1,2...n) Forintot fizet érte.

    Tehát a drogból származó haszon az előállítók és a terjesztők zsebét tömi.
    Ha legális lenne, az állam brutálisan adóztathatná, mint az alkoholt vagy a cigit.
    Persze amíg például a marihuána-fogyasztás legalizálása nem károsítja jelentősen a társadalmat (munkaképesség, egészség, stb, nem jobban mint az alkohol vagy a nikotin), addig például a legális heroin, pláne ha mindenki számára elérhető lenne, valószínűleg sok áldozatot szedne.

    Egyébként a drogfüggőséghez vezető út nagyrészt a személyiségen múlik, nem pedig a drog erősségén. De azért van egy kis átfedés.
    És az elérhető drogoktól függ, hogy a függőségre hajlamos személy alkoholista vagy pl. heroinista lesz.

    Szóval a legalizálás kérdése eléggé összetett és sokrétű. Nekem egyébként személyes tapasztalatom, hogy nagyon sokan próbálnak ki erősebbnek titulált drogokat (Extasy, LSD, kokain), ebből némelyek néhány évig rendszeresen használják valamelyiket, majd a korral előrehaladva maguktól abbahagyják.
    Szóval az ilyen "egyszer kipróbálta és függő lett egész életére" hozzáállás nagyon felszínes és nagyon hibás.
  5. Kanyamadar 2012. augusztus 13., hétfő 02:02
    Nocsak, megy a drogmosdató duma...

    Azon lehet - sőt, talán kell is - vitázni, hogy marihuánát, netán kokalevelet lehetne-e mégis, legálisan... Én azért amiket az addiktológiáról hallottam, nem olyan egyértelmű az az ártalmatlanság...

    De amíg illegális, addig illegális. A rajta lévő nagyon durva haszon
    hova megy? Mert a dohányárun és a szeszféléken (amelyeknek ugye szintén
    évezredes hagyománya van) lévő jövedéki adónak legalább egy része megy
    kezelésre-prevencióra.

    A "jajj senkinek nem árt a mariska" meg kinek is tömte a zsebét?

    Ez egy.

    A másik meg az, hogy felesleges mutogatni, hogy de mással törődjön a rendőrség, vagy épp máshol keresse a drogot - ez rossz duma.
    A rendőrségnek - legalábbis egy ideálishoz közelebbi világban - egyszerre
    kell minden fronton dolgoznia.
  6. Gandhi_ 2012. augusztus 13., hétfő 01:42
    Yooseph Rammstein:

    Szerinted nincs különbség az évente egy-két pohár sört ivó és a napi egy üveg töményt vedelő ember között, mindkettő alkoholista?
    Szerinted nincs különbség egy évente pár alkalommal marihuánát elszívó ember és egy súlyos heroinfüggő között, mindkettő drogos?
    Szerinted nincs különbség egy napi több adag kávét és napi egy doboz cigit kényszeresen elfogyasztó ember és egy évente 2-3 alkalommal egy füves cigit elszívó ember között, mindkettő drogos és kész?

    Szerinted nincs különbség egy pofon és egy gyilkosság között?
    Nincs különbség Luxemburg és Kína között?
    Nincs különbség egy kispolszki és Hammer között?

    Vagy lehet, hogy a sokféle drog sokféle hatása és erőssége mégiscsak sokféle...? :P
  7. 2012. augusztus 12., 21:37
    Nézz meg légyszíves egy alkoholistát és egy marihuána fogyasztót. De ha jobb a lelked m. függőt. Hogy is néz ki a dolog. Az szerencsétlen alkesznak szét van az egész teste, kívül belül. Egy élő halott 2 lábon. Egy M. fogyaztónak, persze rendszeres. Rövidtávú memória zavar, arra hajlamosabb egyéneknél, depresszió, szorongás. Testi elváltozás?? Sehol sem és nem is lesz. A marihuánának évezredes kultusza van, gyógyászat, sámánizmus stb... egyébként meg pont nem a liberalizált dumások közé tartozom. Tévedsz. nagyot tévedsz.
  8. 2012. augusztus 12., 21:27
    Nézz meg légyszíves egy alkoholistát és egy marihuána fogyasztót. De ha jobb a lelked m. függőt. Hogy is néz ki a dolog. Az szerencsétlen alkesznak szét van az egész teste, kívül belül. Egy élő halott 2 lábon. Egy M. fogyaztónak, persze rendszeres. Rövidtávú memória zavar, arra hajlamosabb egyéneknél, depresszió, szorongás. Testi elváltozás?? Sehol sem és nem is lesz. A marihuánának évezredes kultusza van, gyógyászat, sámánizmus stb... egyébként meg pont nem a liberalizált dumások közé tartozom. Tévedsz. nagyot tévedsz.
  9. 2012. augusztus 12., 21:19
    Pontosan így kezdik a drogfogyasztók a liberalizációs meséjüket.
    A marihuána nem károsabb, mint az alkohol.
    Minden méreg csak az adagtól függ.
    A drog az adott társadalmi kultúra és jogszabályozás meghatározott terméke. Így tudják egyszerű vegyészek kijátszani manapság is a C listát is. Bizony a marihuána ugyanolyan káros, mint a mértéktelen alkoholfogyasztás vagy dohányzás vagy energiaitallal történő visszaélés.
    Kedvenc elterelő szövegük a kemény és lágy drog kategória. Nincs kemény vagy lágy drog. drog van és kész.
  10. Gandhi_ 2012. augusztus 12., 20:14
    Újabb razzia Vasárnap, és mit talált a nagy létszámú nyomozó csoport?
    "Két külföldi bulizó sátrában talált újabb drogot"

    Wow. 20'000 fesztiválozóból még kettő. De hát ez egy drogtanya, nem? És a maradék 19'930 fesztiválozóval mi van? Miért nem ül már mind a húszezer ember rács mögött?

    Gratulálok a HírTV-nek, hogy tönkretette majdnem húszezer ember szórakozását. Tényleg nagy fogás volt. 450 gépfegyveres, drogkereső kutyával 4 díler és 41 fogyasztó. 20'000 emberből... ennél még a Szigeten és jobb arányt értek volna el. Idióták.
  11. 2012. augusztus 12., 19:54
    Kedves polgár társak. Amit a rendszer és az agymosoda tv plusz média, amit elétek tár az az igazi, úgy kell lennie. Más nem lehet, mert igazat szól. A hatalmi elit kitalálja nektek hogy éljetek, mit egyetek, mit ígyatok, hogyan szórakozzatok. Az alkoho okés dolog, persze.... Pont ezért legális hogy lassan de biztosan mérgezzenek és butuljanak az emberek. LASSAN!!!! Milliószor károsabb az alkohol mint a marihuána. Csak az illegális, és drognak van minősítve. És a jó ember mit csinál?? FÚÚÚÚ drogosok ozorán, széép vvoooot fiuk, így kell. Téged mit zavar hogy hogy érzi jól magát az ember??
    na menjetek, igyatok egy felest, azt lehet, az legális. Buta népség. Jó tévézést.
  12. 2012. augusztus 12., 19:41
    Satra.... Te neked fogalmad sincs az egészről. Az Ozora fesztiválnak köze sincs a Szigethez, Volt és hasonló fesztíválokhoz. Azok estleg pénz mosodák, de az Ozora egy stílust és kultúrát képvisel, amiről neked halvány lila fogalmad sincs. Hogy is lenne, hiszen az az agymosó berendezés amit a nappalidban van szépen megmondja neked hogy mit és hogyan csinálj.
  13. Gandhi_ 2012. augusztus 12., 17:55
    Yooseph Rammstein:

    Hol mondtam én olyat, hogy a drog felszabadít?
    Hol mondtam én olyat, hogy drogfogyasztó vagyok?
    Miből gondolod, hogy az ember nem érezheti jól magát Ozorán drogok nélkül?

    "A droghasználat a gyenge jelleműek pótcselekvése."

    Tehát aki a barátaival megiszik egy-két sört, az gyenge jellem?
    Aki reggel ébredés után megiszik egy kávét, az gyenge jellem?
    Aki értelmes, a társadalom számára hasznos ember, és néha alkalomszerűen elszív egy marihuánás cigit, az gyenge jellem?
    Aki rászokik a cigire, az gyenge jellem? (nem, hanem a nikotin okoz a heroinhoz mérhetően erős testi és lelki függőséget!)
  14. 2012. augusztus 12., 17:39
    Pablo Escobar sem bántott senkit és Hitler sem ölt saját kezével.
    Gandhi a drogfogyasztó megmagyarázza, hogy a drog jó, mert felszabadít.
    A droghasználat a gyenge jelleműek pótcselekvése.
    19932 ember tisztán, pusztán a goa zene miatt érezte jól magát.
    Hát persze.
    Ki a felelős, hogy 1999 óta zavartalanul folyhatott a hatóságok szeme előtt a hatályos büntető törvénykönyvbe ütköző súlyos és folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett cselekmények sorozata?...
  15. comrade 2012. augusztus 12., 17:21
    Ha a polgármester asszonynak igaza van, akkor akkor a helyében én nem fontolgatnék, hanem perelnék az említett ok miatt, de sürgősen. Ozora ugyanis egy rendezett település, mindenféle balhé nélkül. Ozora egyébként Tolna megyéhez tartozik közigazgatásilag, Igar község pedig Fejérhez.
  16. Gandhi_ 2012. augusztus 12., 17:04
    Mellesleg az a mondat hülyeség, hogy "megvédték őket a drogdílerektől". A drogdílerek nem bántanak senkit, az ember saját elhatározásából vesz drogot, ha vesz.
  17. Gandhi_ 2012. augusztus 12., 17:02
    Yooseph Rammstein:

    ha te éppen kikapcsolódni vágysz, fizetsz ezért hogy elmenj egy hangulatos és békés helyre, hogy leülj egy pokrócra egy jó társasággal, az általad szeretett zenéket élőben hallgatva, és a harmadik sör után hirtelen elárasztja a helyszínt több száz gépfegyveres-kutyás rendőr, és mindenkit sorban igazoltatnak, téged is, akkor te hogyan éreznéd magad?

    És ráadásul ezt több napon át??
  18. 2012. augusztus 12., 16:54
    Minden fesztiválozónak köszönetet kell nyilvánítania a rendőrségnek, hogy megvédték őket a drogdílerektől és nyugodt, drogmentes fesztivál környezetet biztosítottak az adófizetők pénzéből...
    Gandhi pesszimizmusát fordítva optimizmusra.
    A megvesztegetés nagyságáról annyit, hogy az eü.-i megbízott borítékban a fesztivál előtt hatszámjegyű összeget adott át a dunaújvárosi kórház sbo vezetőjének a "zökkenőmentes" ellátásért. Ez nem hálapénz.
  19. Gandhi_ 2012. augusztus 12., 16:43
    Pár napja 450 gépfegyveres rendőr drogkereső kutyákkal razziázva 4 dílert és 39 fogyasztót vitt el, 20'000 emberből.

    Szóval gyanítom, hogy a háttérből ezt valaki pénzeli, vagy valamilyen hatalmi érdekek állnak mögötte, netán a rendőrségnek kell a statisztika-javítás (bár ez nem sikerült túlságosan nekik az első razzia során).

    Esetleg csak a HírTV csinálja a felhajtást, mert azt hiszi, hogy ezzel nagy fogást csinálhatnak. Hát eddig bakot lőttek...

    remélem a végén majd bocsánatot kérnek attól a 19'932 embertől, akiknek megzavarták a teljesen legális, jogos, és kifizetett szórakozását ezzel!
  20. satra 2012. augusztus 12., 16:43
    Nyilt drogkereskedelem az egész.
  21. Gandhi_ 2012. augusztus 12., 16:39
    Droghoz a Szigeten, a Volton, a Balaton Soundon, és tulajdonképpen bármelyik fesztiválon hozzá lehet jutni. Sőt, bármelyik sima szombat esti szórakozóhelyeken is. Akkor ezeket is mind be kéne záratni?
  22. satra 2012. augusztus 12., 16:38
    Már az első razziánál szigorúbb intézkedés kellett volna, fesztivált azonnali hatállyal bezárni,az egész összeröffenés a drog piacról ,keres
    kereskedelemről szólt .Minden hasonló mondva csinált fesztiválokat megszállni rendőrséggel ,sőt a sziget fesztivál is drog tanyák,pénzmosodák .

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS