A csongrádi megyeszékhelyen és az ország több más pontján folyó kórházi beruházások kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy Magyarországon épül, fejlődik az egészségügy – mondta az egészségügyért felelős államtitkár a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új klinikai tömbjének alapkőletétele kapcsán.

A szegedi fejlesztés javítja az ellátás hatékonyságát is, mivel párhuzamosan valósul meg a műtéti szakmák összevonását lehetővé tevő tömbkórház megépítése, valamint a sürgősségi és a koraszülött-ellátás fejlesztése – emelte ki Szócska Miklós.

Amint azt az MNO korábban megírta, az egészségügyi alapellátás területének további fejlesztéséről kezdett konzultációsorozatot a háziorvosokkal az egészségügyi államtitkárság Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Beneda Attila kabinetfőnök vezetésével.


Az államtitkár úgy fogalmazott, két éve, amikor az Orbán-kormány átvette az egészségügy irányítását „nem is csontvázakat, hanem húsevő zombikat találtak”. Az uniós fejlesztések rendszerstratégia nélkül indultak meg, és nagyon alapos munkát kellett végezni ahhoz, hogy tartalommal, értelemmel teljenek meg ezek a projektek. Ehhez tisztázni kellett többek között a a térségi csúcsintézmények feladatait, az ellátórendszerben betöltött helyüket.

Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója elmondta, 2007-ben indult az új klinikai tömb tervezése. Az egészségügyi beruházás összköltsége 12,3 milliárd forint, ebből 11 milliárdot uniós támogatás fedez.  A 21,5 ezer négyzetméteres, ötszintes klinikai tömbben tucatnyi egészségügyi osztály, többek között az általános, ér-, szív- és szervtranszplantációs sebészet kap helyet, a beruházás a tervek szerint 2013 végére fejeződhet be – tudatta a szakember.

Pál Attila, az SZTE klinikai központjának elnöke közölte, az egyetem jelenleg 18, közvetlen betegellátást végző klinikán, 16 ambulancián és egy sürgősségi betegellátó osztályon fogadja az azonnali ellátásra szoruló betegeket. A széttagolt rendszer kiváltására alakítják ki az új klinikai tömb szomszédságában az új, 19 ágyas, lényegében a teljes szakmai spektrumot lefedő sürgősségi betegellátó osztályt – mondta a professzor.

Az új, 670 millió forintból, szintén uniós támogatással kialakítandó osztály évente több mint 100 ezer, azonnali ellátást igénylő beteget lát majd el – tette hozzá.