A kávé csökkentheti a bőrrák kockázatát

Betegszoba.hu, 2012. július 6., péntek 13:05, frissítve: péntek 13:08
Úgy tűnik újabb kutatási adatok igazolhatják a kávéból, teából, kólából és csokoládéból származó koffein jótékony egészségügyi hatásait.

Egy, a Cancer Research című szaklap július elsejei számában megjelent kutatási anyag szerint a kávéfogyasztás csökkentheti az egyik leggyakoribb bőrdaganat, bazális sejtes karcinóma kialakulási esélyeit. A vizsgálati adatok szerint a magas koffeintartalmú teáknak, a kólának és a csokoládénak szintén hasonló hatása van.

A kutatásban részt vett, napi három csészénél több kávét fogyasztó nők esetében 21 százalékkal, férfiaknál pedig 10 százalékkal csökkent a betegség kialakulási esélye azokhoz képest, akik csak havi egy csésze kávét ittak.

”A védőhatás egyértelműen a koffeinnek tulajdonítható - nyilatkozta Jiali Han, a Brigham and Women’s Kórház és a Harvard Egyetem munkatársa - A koffein gátolja a daganatok növekedését. Egerek esetében már sikerült megfigyelni a koffein jótékony hatásait, ezért most úgy gondoltuk, humán alanyoknál is szerencsét próbálunk.”

Han és kollegáinak megfigyelései szerint a koffein bevitelének mértékével nő a védőhatás is. ”Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek mértéktelen kávéfogyasztásba kell kezdenie, annyi azonban bizonyos, hogy a koffein számtalan pozitív egészségügyi hatása van.” Korábbi kutatások során sikerült bizonyítani, hogy a kávé védelmet nyújthat a kettes típusú diabétesz, a szívelégtelenség, a Parkinson-kór, valamint a májrák és a májzsugor ellen, valamint javíthatja a fizikai teljesítményt.

A bazális sejtes karcinóma a bőr külső rétegeiből indul ki és leggyakrabban a napfénnyel gyakran érintkező bőrfelületeken fordul elő. Az Egyesült Államok Országos Daganatos Betegségek Intézetének adatai szerint évente kétmillió beteget diagnosztizálnak az áttétet általában nem adó bazális sejtes karcinómával. A vizsgálatok szerint a koffein nem csökkenti a bőrrák más fajtáinak, a pikkelysejtes karcinómának és a melanómának az előfordulását.

A kutatók a 20 éves múltra visszatekintő Ápolói Egészségügyi Vizsgálat és az Egészségügyi Szakértői Vizsgálat eredményeit felhasználva összesen 112 000 ember egészségügyi adataihoz férhettek hozzá. Bár a tudósok egyértelmű kapcsolatot találtak a koffeinfogyasztás és a bazális sejtes karcinóma előfordulása között, ok-okozati összefüggéseket nem sikerült megállapítaniuk.

Rob van Dam, a Szingapúr Egyetem professzora szerint bár a kutatási eredmények rendkívül érdekesek, nem kell belőlük messzemenő következtetéseket levonni: ”A kávéfogyasztók esetében a védő hatás nagyon csekély és vannak módszerek, amelyek segítségével sokkal hatékonyabban csökkenthető a bazális sejtes karcinóma előfordulása” - nyilatkozta van Dam.

”Ne higgyük azt, hogy a kávé naptej helyett is megteszi - nyilatkozta Dr. Albert Lefkovits, a Mount Sinai Egészségtudományi Egyetem bőrgyógyász professzora - Ha valaki szereti a kávét, igya csak, de emellett se feledkezzen meg a napfény elleni védekezés hagyományos módszereiről sem.”

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 06:00
  2. 04:57
  3. 00:01
  4. 00:01
  5. 22:57
  6. 22:35
  7. 22:20
  8. 22:14
  9. 22:08
  10. 22:01
  11. 21:40
  12. 21:40
  13. 21:30
  14. 21:30
  15. 21:25
  16. 21:12
  17. 21:00
  18. 21:00
  19. 20:55
  20. 20:48
  21. 20:36
  22. 20:35
  23. 20:32
  24. 20:30
  25. 20:29
  26. 20:22
  27. 20:22
  28. 20:14
  29. 20:08
  30. 20:06
  31. 20:06
  32. 20:01
  33. 19:55
  34. 19:49
  35. 19:49
  36. 19:45
  37. 19:36
  38. 19:21
  39. 19:20
  40. 19:05
  41. 18:51
  42. 18:36
  43. 18:31
  44. 18:21
  45. 18:10
  46. 18:09
  47. 17:57
  48. 17:55
  49. 17:41
  50. 17:40
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása