Betegszoba

Az évszakok is befolyásolhatják az alvási apnoe súlyosságát

Betegszoba.hu

2012. július 11., szerda 13:10
A túlsúly és a szezonális allergia mellett az évszakok is befolyásolhatják az alvási apnoe súlyosságát - derült ki egy brazil kutatásból.

Magyarországon és világszerte is egyre több embert diagnosztizálnak alvási apnoéval, vagyis alvási légzéskimaradással. A betegséget gyakran a partnerek, szobatársak veszik észre és hívják fel az illető figyelmét. A tünetek jellegzetesek, nem lehet összetéveszteni a sima horkolással. A beteg ugyanis ilyenkor gyakorlatilag fuldoklásszerű tüneteket produkál: éjjelente többször is kimarad a légzése, akár 10 másodpercre is, amely után felriadva levegő után kapkod.

Pontos okait még nem ismerik az orvosok, abban azonban már eddig is biztosak voltak, hogy a túlsúly és a szezonális allergia is befolyásolhatja a tüneteket. Nemrég azonban Federal do Rio Grande do Sul Egyetem kutatói megfigyelték, hogy a téli hónapok során is rosszabbodik a betegek állapota. ”Több légzészavaros eseményt jegyeztek fel télen, mint más hónapokban”-  nyilatkozta a tanulmány vezetője, Cristiane Maria Cassol. A kutató szerint ennek az összefüggésnek a hátterében a fűtőanyagok, például a fa égetése során keletkezett füstös levegő is állhat.

A kutatók ezért megfigyelték, hogyan változik a beteg állapota különböző időjárási viszonyokban, beleértve a páratartalmat, a hőmérséklet-különbséget és a légyszennyezést is. A tíz éven át tartó vizsgálatba a kutatást végzők több mint 7500 beteget vontak be. Kiderült, hogy a betegeknél télen egy óra alatt átlagosan 18-szor lép fel légzéskimaradás miközben alszanak, szemben a nyári időszakkal, amikor ez a szám csupán 15. Télen egyébként több beteg is fordult orvoshoz (34 százalék), mint nyáron (28 százalék).

A kutatócsoport észrevette, hogy bizonyos időjárási körülmények is súlyosbítják a tüneteket, mint például a magas légköri nyomás, a páratartalom és a magas szénmonoxid-szint.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

MNO vezető hírek

3

A vörös csillagért és Che Guevaráért rajongó tagja is van a balliberális ellenzéki alternatív választási bizottságnak. Tovább

A 21. század elején kijelenthetjük, hogy a nagy tömeghadseregek kora lejárt, és speciális képességekre van szükség – mondta Vargha Tamás. Tovább

A jövő héten többfelé várható eső, és a hőmérséklet is visszaesik: szombaton a leghidegebb helyeken 3 fokig is csökkenhet a hőmérséklet. Ez a hétvége pedig zivatarokkal búcsúzhat. Tovább

29

Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát – tudta meg a Hír Televízió. Tovább