Betegszoba

Az interaktív zenei képzés jótékonyan hat a babák agyfejlődésére

Betegszoba.hu

2012. május 17., csütörtök 10:15
A McMaster Egyetem kutatói felfedezték, hogy a nagyon korán elkezdett interaktív zenei képzés még a beszéd és a járás elsajátítása előtt is pozitív hatással lehet a babák agyfejlődésére.

A kutatók megfigyelték, hogy azok a babák, akik már egyéves koruk előtt interaktív zenei órákon vettek részt a szüleikkel, többet mosolyogtak, és korábban produkáltak kifinomult agyi válaszokat a zenére.

”Számos korábbi tanulmány alátámasztotta már, hogy a korai zeneoktatás jó hatással van a gyerekek fejlődésére, de a mostani kutatásunk eredményeiből kiderült, hogy a kisbabák agya különösen jól formálható a nagyon korán elkezdett zenei nevelés hatására” - mondta Laurel Trainor, a McMaster Egyetem Zene és Elme Intézetének igazgatója.   

Trainor és David Gerry zenei oktató közös kutatásában a babák a szüleikkel együtt vettek részt a heti egyszeri, hat hónapig tartó zenei képzésben. Az egyik zenei csoportban az interaktív zenélésre, mondókákra, gyerekdalokra és altatókra fektettek nagyobb hangsúlyt, míg a másik csoport résztvevői kevésbé interaktív játékos foglalkozáson vettek részt, náluk viszont a háttérben folyamatosan ment a gyerekek körében népszerű Baby Einstein című sorozat. A kísérlet megkezdése előtt a gyerekek mindkét csoportban közel azonos kommunikációs és szociális fejlettségi szinten álltak, és korábban egyik gyerek sem vett részt más zenei képzésben.

A kutatás eredményei azt mutatták, hogy az interaktív csoport tagjai a hathónapos zenei képzés végére jobb kommunikációs és szociális képességekkel rendelkeztek, többet mosolyogtak, integettek, könnyebben megnyugodtak, és kevésbé ijedtek meg az ismeretlen dolgoktól, mint a kevésbé interaktív képzésben résztvevő gyerekek, ismertette a kísérleti eredményeket Trainor.

A tanulmány részleteit a Developmental Science és az Annals of the New York Academy of Sciences című tudományos szaklapokban is publikálták a közelmúltban.

Címkék

MNO vezető hírek

5

Szerinte még nincs meg az a cáfolhatatlan bizonyíték, amely alapján teljes felelősséggel nyilvánosságra lehetne hozni, hogy kik szivárogtatták ki 2006-os őszödi beszédét. Tovább

15

Hoppál Péter szerint amint újabb hírek kerülnek elő a baloldal körüli problémákról, akkor ők egyből azzal vádaskodnak, hogy „itt valami hárítás van”. Tovább

1

London további támadásoktól tart a szerdai incidens után. A gyilkosok által készített videón az egyik elkövető megesküdött, nem hagyják abba a „küzdelmet”. Tovább

9

A korrupciónak e puha formájában szinte mindenki érintett, ezért a hálapénz rendszerét az orvostársadalom egyedül nem is tudja felszámolni. A Rezidensszövetség elnöke össztársadalmi cselekvést sürget. Tovább