Csökkenthetik az Alzheimer kockázatát az omega-3-ban gazdag ételek

Betegszoba.hu, 2012. május 10., csütörtök 09:47, frissítve: csütörtök 09:49
Egy új kutatás szerint az omega-3 zsírsavakban gazdag élelmiszerek fogyasztása mérsékelheti az Alzheimer-kór kockázatát.

A Neurology májusi online kiadásában megjelent tanulmányban a Columbia Egyetem kutatói Yian Gu vezetésével körülbelül 1200 demenciában nem szenvedő 65 éven felüli személyt vizsgáltak. Az alanyok vérvizsgálaton estek át, amelyben az Alzheimer-kórral összefüggő fehérje szintjét mérték, és egy évre visszamenőleg beszámoltak étrendjükről.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a béta-amiloid fehérje magasabb szintje összefügg az Alzheimer-kór megnövekedett kockázatával. A kutatók most azt próbálták meghatározni, befolyásolják-e az elfogyasztott élelmiszerek e fehérje szintjét. Azért csak az omega-3 zsírsavakra összpontosítottak a vizsgálat során, mert a korábbi kutatások bebizonyították, hogy a halakban, diófélékben, zöldségfélékben gazdag, kevesebb vörös húst tartalmazó mediterrán étrend az Alzheimer-kór alacsonyabb kockázatával hozható összefüggésbe. A vizsgálat kimutatta, hogy minél több omega-3 zsírsavat tartalmazott az alany étrendje, annál alacsonyabb volt a béta-amiloid szintje.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy az omega-3 zsírsavakat elsősorban hal, baromfi, margarin, diófélék és salátaöntetek formájában fogyasztották a résztvevők.

Catherine Roe, a Washington Orvostudományi Egyetem neurológusa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bár az eredmények figyelemreméltók, további kutatásokra lesz szükség az alátámasztásukra, mert csupán összefüggésről van szó, nem ok-okozati kapcsolatról. Ráadásul a kutatás az amiloid hipotézisen alapul, vagyis azon a feltételezésen, hogy az amiloid szintje befolyásolja az Alzheimer-kór kockázatát, ami egyelőre nem bizonyított tény. Roe szerint azonban jelen pillanatban úgy tűnik, hogy azokban a személyekben, akiknek agyi-gerincvelői folyadékában rendellenes a béta-amiloid szintje, nagyobb valószínűséggel alakulhat ki Alzheimer-kór. A szakértő szerint egyre inkább kiderül, hogy a betegség nem csupán a genetika következménye, hanem a környezeti tényezők is fontos szerepet játszhatnak a kialakulásában. Ez pedig azt az izgalmas lehetőséget veti fel, hogy az Alzheimer-kór kockázatát az étrenddel is befolyásolni lehet.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 04:32
  2. 00:01
  3. 23:01
  4. 22:59
  5. 22:40
  6. 22:22
  7. 22:08
  8. 22:00
  9. 21:52
  10. 21:45
  11. 21:44
  12. 21:38
  13. 21:35
  14. 21:30
  15. 21:22
  16. 21:07
  17. 21:04
  18. 21:00
  19. 20:58
  20. 20:35
  21. 20:29
  22. 20:20
  23. 20:18
  24. 20:05
  25. 20:02
  26. 19:58
  27. 19:54
  28. 19:49
  29. 19:48
  30. 19:46
  31. 19:45
  32. 19:44
  33. 19:34
  34. 19:29
  35. 19:23
  36. 19:19
  37. 19:16
  38. 19:07
  39. 19:04
  40. 19:02
  41. 18:51
  42. 18:50
  43. 18:37
  44. 18:29
  45. 18:23
  46. 18:16
  47. 18:14
  48. 18:10
  49. 17:55
  50. 17:52
  51. 17:50
  52. 17:47
  53. 17:40
  54. 17:39
  55. 17:38
  56. 17:26
  57. 17:23
  58. 17:20
  59. 17:18
  60. 17:13
  61. 17:00
  62. 16:47
  63. 16:46
  64. 16:39
  65. 16:38
  66. 16:33
  67. 16:20
  68. 16:10
  69. 16:07
  70. 15:52
  71. 15:45
  72. 15:38
  73. 15:24
  74. 15:09
  75. 14:55
  76. 14:42
  77. 14:30
  78. 14:28
  79. 14:25
  80. 14:14
  81. 13:59
  82. 13:45
  83. 13:30
  84. 13:21
  85. 13:19
  86. 13:15
  87. 13:13
  88. 13:10
  89. 13:08
  90. 12:53
  91. 12:44
  92. 12:38
  93. 12:37
  94. 12:31
  95. 12:24
  96. 12:23
  97. 12:21
  98. 12:11
  99. 12:10
  100. 12:05
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása