Betegszoba

Étkezési zavarok ötven felett

Betegszoba.hu

2012. június 27., szerda 10:13
Habár az étkezési zavarok eddig a tizenévesekre jellemző problémaként éltek a köztudatban, egy friss kutatási eredmény tanúsága szerint az ötvenen túli nők is hajlamosak rájuk.

A felmérésben résztvevők 4 százaléka számolt be falásrohamokról, kétszer ennyien hashajtózásról vagy önhánytatásról. Több mint 70 százalékuk éppen diétázott súlycsökkentés céljából, míg csaknem kétharmaduk úgy vélte, alkata negatívan befolyásolja az életét - derült ki egy étkezési zavarokra szakosodott nemzetközi folyóirat, az International Journal of Eating Disorders legutóbbi számából.

”Mindenkinek - főleg az egészségügyi dolgozóknak - el kell felejteniük a probléma lehetséges érintettjeihez kapcsolódó sztereotípiákat. Tévedés, hogy a kamaszévek hóbortja volna az önbizalomhiány szülte, túlzásba vitt fogyókúra, hiszen az ötven feletti hölgyek is éppen annyira elégedetlenek a testükkel, mint fiatalabb társaik. Ráadásul ugyanúgy hajlamosak rossz eszközökhöz folyamodni a helyzet javításának érdekében” - mondta Cynthia Bulik, az egyesült államokbeli Észak-Karolinai Egyetem étkezési zavarokkal foglalkozó programjának vezetője.

”A 70 az új 50 mottót követő társadalom fokozott nyomást gyakorol erre a korosztályra, ezért érdemes jobban figyelni rájuk” - tette hozzá. Jelen kutatásban 1800 amerikai nő vett részt: 27 százalékuk elhízott, 29 százalékuk túlsúlyos, huszaduk pedig alultáplált. Mindössze tehát 42 százalékuk súlya esett normál tartományba, ami rendkívül kedvezőtlen arány.

A kóros étkezési szokások tekintetében is aggasztó eredmények születtek: a felmérésben résztvevők 8 százalékánál előfordult hashajtózás vagy önhánytatás az elmúlt 5 évben, 3,5 százalékuknak volt falásrohama az elmúlt hónap során. 36 százalékuk fél életét diétázással töltötte, 41 százalékuk naponta ellenőrizte alakját, kétötödük pedig hetente legalább kétszer mérlegre állt. Fogyasztó tablettával 7,5 százalékuk kísérletezett, majdnem ugyanennyien túlzásba vitt edzésről számoltak be, de víz- és hashajtók szedése, illetve önhánytatás is előfordult. A vizsgált hölgyek kétharmada nem szerette a testét, közülük legtöbben a hasukkal és az egész alakjukkal voltak elégedetlenek.

”A következő lépés, hogy olyan terápiás módszereket fejlesszünk ki, amelyek kifejezetten az 50 év feletti nők igényeire szabottak” - összegezte Bulik. Gyors és hatékony megoldásra van szükség, mert az étkezési zavarok egyik legsúlyosabbika, az anorexia a legnagyobb halálozási arányú pszichiátriai betegség. A friss tanulmányban föltérképezett korosztály évtizedeken át tartó önsanyargatásának még komolyabb egészségügyi következményei lehetnek, mint a felnőttlét küszöbén álló lányok esetében.

A környezet számára fontos információ, hogy az étkezési zavarok leggyakoribb jelei közé tartozik a hirtelen súlyvesztés, a családi étkezésektől való távolmaradás, a kevesebb kommunikáció és az evéssel kapcsolatos témák szándékos elkerülése, a szélsőségesen alacsony önbizalom vagy a téves testkép; de a falási rohamok és az önhánytatás tárgyi bizonyítékokkal is járhatnak, amelyek észlelésekor mihamarabb szakszerű segítséget kell kérni.

Hirdetés

MNO vezető hírek

Közel nyolcezer áldozat és húszezer megbetegedés. Tovább

Zivatar és jégeső tombolt a Dunántúlon szombat kora este. Este 8 óra körül Budapestet is elérte a zivatar. Tovább

Telt ház előtt rendezték meg a Generációk csatája asztalitenisz-versenyt és gálát. Tovább

27

Magyarországi és határon túli településekről érkeztek hátrányos helyzetű gyermekek. Tovább