Betegszoba

Hason fekve gyakoribbak az erotikus álmok

Betegszoba.hu

2012. augusztus 22., szerda 12:13
Calvin Kai-Ching Yu, a Hong Kong-i Shue Yan Egyetem álomszakértője szerint bizonyos trükkökkel befolyásolni lehet, hogy mit álmodjunk.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

A Dreaming című lapban nemrégiben megjelent tanulmány során a szakember 670, zömében egyetemista fiatallal készített felmérést, amely során az alanyokat kikérdezte álmaik gyakoriságáról, az azokban előforduló témákról, illetve arról is, ki milyen pózban szokott aludni.

A vizsgálatok során arra a megfigyelésre jutott, hogy azok, akik hason alszanak, sokkal többször álmodnak erotikus töltetű élményekről, azon belül igen gyakran olyan helyzetekről, amelyben ki vannak kötözve, vagy egyéb olyan helyzetben vannak, amiben nem tudnak szabadon mozogni, amelyből arra következtetett, hogy az álmok befolyásolhatóak az alvás közben felvett testtartás által. Kai-Ching Yu úgy véli, a jelenség hátterében az állhat, hogy hason fekve több fizikai inger éri a testet, nehezebb lélegezni, és a testünk is rögzítettebb állapotban van, mintha háton feküdnénk. Az agy a külső ingerek hatására tudat alatt próbál valami értelmet kapcsolni mindehhez, innen jönnek a különös álmok.

Mindez hasonló ahhoz, amikor éjszaka vizelési ingerünk támad, és mindez beleszövődik az álmunkba akár oly módon, hogy egy fürdőszobát látunk, vagy egyenesen ráülünk a wc-re. Hason fekve, a nemi szerveket éri az inger, ezért lesznek szexuális töltetűek az álmaink.

Noha sok igazság lehet a szakember megfigyeléseiben, némely körülmény azonban szkepticizmusra ad okot. Az egyik ilyen, hogy igen sokszor pontatlanul emlékszünk vissza álmainkra, a másik pedig, hogy sokan azt sem tudják jól, valójában milyen pózban alszanak. A legmeggyőzőbb ellenérv azonban az, hogy más tudósok úgy vélik, alvás közben teljesen kizárjuk a külvilágot, így a külső ingerek semmilyen befolyással nem lehetnek arra, amit álmunkban átélünk.

Címkék

MNO vezető hírek

Alig több mint 15 év, és négymilliárd ember lesz városlakó a Földön, a metropolisok tovább „híznak”, de ez nem jelent mindenki számára kényelmes életkörülményeket. Tovább

1

Amikor Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló felgyújtotta magát, az nem öngyilkosság, hanem áldozat volt – vélekedett Tőkés László református püspök. Tovább

38

A magukat liberálisnak valló szavazók körében is fölényesen vezet a Fidesz–KDNP-szövetség. Tovább

A 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek kilométerenként 17 és 85 forint közötti összeget kell fizetniük július elsejétől használatarányos útdíjként. Tovább