Betegszoba

Hogyan táplálkoznak az olimpikonok?

Betegszoba.hu

2012. augusztus 07., kedd 10:03
Az étel és a folyadékok megfelelő aránya rendkívül fontos az olimpiai atléták sikereinek szempontjából. Az olimpiai sportolók teljesítményét elnézve úgy tűnhet, hogy szinte végtelen az erőnlétük és kitartásuk, amit nem kis mértékben a szakértők által gondosan összeállított speciális étrendjüknek köszönhetnek.

A Táplálkozástudományi Akadémia szakértői szerint az olimpiai sportolók naponta átlagosan 8 - 10 000 kalóriát fogyasztanak el, miközben egy visszafogottan aktív életet élő átlagembernek mindössze 2 000- 2 800 közötti kalória bevitelére van szüksége.

Az olimpikonok energiaraktárainak feltöltése természetesen nem csupán a kalóriabevitelen múlik, az ő esetükben a táplálkozás során figyelembe kell venni a szénhidrátok és a fehérjék arányát, a folyadék mennyiségét, valamint az étkezések között eltelt időt is.

”A különféle táplálkozási szükségletek között nagyon nagy eltérések is lehetnek, attól függően, hogy egy adott sportolónak éppen a kitartásra, a sebességre, vagy éppen az erőre kell összpontosítania” - nyilatkozta Dr. Christine Gerbstadt, a Gaithersburgi Kórház dietetikusa és aneszteziológusa.

”Az idők során sokat változtak az élsportolók táplálkozási szokásai. 20 évvel ezelőtt például gyakori látvány volt, hogy egy futballcsapat egy nagyobb tétmérkőzést megelőzően hatalmas sült húsokat fogyasztott el ebédre. Ilyet ma már nemigen látni” - mondta Dr. Gerbstadt. ”Manapság sokkal tudományosabb módon közelítik meg a sportolók táplálkozását. Ma már a táplálkozási szakértők nem csak azt veszik figyelembe, hogy az éppen soron következő megmérettetésre csúcsformába kerüljön a sportoló, hanem azt is, hogy a későbbi sporteseményekre az izmok képesek legyenek regenerálódni.”

A szervezet megfelelő hidratálása szintén rendkívül fontos az élsportolók számára. ”A sportolók akár testsúlyuk 2-3 százalékát is lefogyhatják, ha a szervezetük nem jut elegendő folyadékhoz, és a dehidratáció nagyon negatív hatással lehet a sportteljesítményre” - mondta Amy Jamieson-Petonic, a Cleveland Klinika táplálkozástudományi igazgatója. ”Azonban alaposan oda kell figyelni a sportolás közben bevitt folyadék mennyiségére, ugyanis a túl sok folyadék elfogyasztása még a dehidratáltságnál is jobban visszavetheti a sportolók teljesítményét.”   

Fontos szempont továbbá a kalóriabevitel tudatos időzítése. A sporteseményt követően, a regenerálódási fázisban az a legfőbb cél, hogy a sportoló szervezete minél előbb újra elérje a normális szintet. Egy átlagos olimpikon óránként akár 800 kalóriát is elégethet, azonban ezt nem egyszerre, hanem inkább fokozatosan, 4-8 óra alatt érdemes pótolni, mondta Dr. Gerbstadt.

Hirdetés

MNO vezető hírek

Az operaház felújítását sürgette az Országgyűlés kulturális bizottságának kihelyezett ülésén a főigazgató. Tovább

3

A jövedelmi egyenlőtlenség valamelyest nőtt ugyan, de még mindig az EU-tagországok átlaga alatt van. Tovább

2

Továbbra is jó a Fidesz és a német konzervatív CDU–CSU parlamenti frakciójának együttműködése. Tovább

1

A Mol-Pick Szeged 29-25-re nyert az ukrán Motor Zaporizzsja ideiglenes otthonában. Tovább