Tudomány

Nem „fúj visszavonulót” a járvány

TK
Forrás: MTI
2012. január 17., kedd 21:31
Makacsnak bizonyult az Egyesült Államokban az elhízási járvány, semmi jel sem utal arra, hogy „visszavonulót fújna” – erről tanúskodik az amerikai járványügyi hatóság (CDC) két beszámolója, amelyek a JAMA (Journal of the American Medical Association) online kiadásában láttak napvilágot kedden.

A CDC adatai szerint 2009–2010-ben az Egyesült Államokban 78 millió felnőtt, valamint 13 millió gyermek és tinédzser elhízott volt.

A két beszámoló nemzeti egészségügyi felmérések adatait elemzi és összegzi, amelyeket kétévente végeznek a résztvevők testsúlyának és magasságának mérésével és testtömegindexük (BMI) megállapításával. A 2009–2010-es reprezentatív mintában közel hatezer felnőtt és körülbelül négyezer, két és 19 év közötti gyermek és tinédzser szerepelt. A kutatók a túlzott kövérségre fókuszáltak, ahol a BMI 30 vagy magasabb. Jelentős volt azonban a túlsúlyos, 25-29-es BMI-vel rendelkező aránya is.

Mint kiderült, a felnőttek 33 százaléka, valamint a gyermekek és tinédzserek 15 százaléka elhízott volt, ami azonos a 2003-as adatokkal. A túlsúlyosak és elhízottak aránya mind a felnőtteknél, mind a gyermekeknél magasabb volt a spanyol ajkú és afroamerikai népesség körében.

„Nagyon jó, hogy nem emelkedik az elhízottak száma, másfelől egyik korcsoportban sem látjuk a csökkenés jeleit” – hangsúlyozta Cynthia Ogden, a CDC kutatója.

Hirdetés

MNO vezető hírek

Mindenszentek ünnepe Magyarországon 2000-ben, ötven év elteltével lett ismét munkaszüneti nap. Tovább

Zoltán Mága: From Budapest with Love címmel önálló műsort indít a hegedűvésszel az amerikai PBS televízió. Tovább

1

Budapesten ad koncertet a világ egyik legjobb szaxofonosa, Branford Marsalis és zenekara. Interjú. Tovább

1

Huszonegy intézmény kancellárjának nevét jelentette be Balog Zoltán. Az ELTE-nek és még hét egyetemnek, főiskolának nincs felelőse. Tovább