Archívum

Zsírégetés hajkörzéssel + Videók

Jakab Viktor
Jakab Viktor

2011. július 19., kedd 15:50
A zenegépből Tankcsapda szólt, a színpadról metál, a port bakancsokkal rugdosták, ha éppen nem a fűben feküdtek bort kortyolva vagy magatehetetlenül. A Hegyalja fesztiválon jártunk.

Átalakított kisbuszunkkal indultunk neki a nyár egyik legnagyobb küldetésének, a tokaj-rakamazi Hegyalja fesztiválnak. Járművünknek – melynek felszereltségét a Szellemirtók csapata is megirigyelte volna – a közeli motoros kemping biztosított pihenőhelyet, melyben – mivel lényegében a nagyszínpad mögött helyezkedett el – szinte a backstage-ben érezhettük magunkat. Ha valaki nagy szaunarajongó, a fokozott páratartalmú vécéből is végighallgathatta az első napi programot. Bár egy toalett-tartálynyi darált jég jó kiegészítőként szolgált volna az izzadáshoz.

A kempingbéli csendesebb pillanatokat a zenegép tette színessé, már ha színesnek nevezhető, hogy nem mindig ugyanaz a Tankcsapda-szám szólt belőle, amely, gondolom, a helyi rajongók személyes ajándéka volt nekünk és maguknak, ha már Magyarország legnépszerűbb csapata kihagyta ezt a fesztivált. Kalandszerű élményt biztosított a kempingben az is, hogy hamburgereinkben megtaláljuk a zöldségek között alaposan megbúvó húspogácsát. Cserébe viszont a fröccs és a sör ára rég nem látott mélységekbe zuhant, egy tisztességes tőzsdén már rég leállították volna a vele való kereskedést. Szerencsére ezt a tragédiát itt elkerültük.

És egy másik tragédiát is, hogy végig kelljen hallgatnunk az Edda koncertjét, akkor már inkább a zenegép és a Rock and roll rugója, végtelenítve. Ezt követően arra érkeztünk a tábor valós területére, hogy lángol a nagyszínpad, de még mielőtt nagyon megijedhettünk volna, jött a másik ijedtség is: feltűnt a színpadon a Scooter énekese, kinek hidrogénezett haja színéből semmit sem veszítve ágaskodott az égnek. Még a lángnyelvek perzselő tüzét is elkerülte, mi pedig az ő koncertjét, messziről, illetve nem is olyan messziről, mert az igencsak közel lévő színpadon az Airbourne kezdett bele váltó/egyenáramú sikoltozásába, ami az egész nap egyik legérdekesebb produkciójának bizonyult, azt leszámítva, hogy a közönség jobb oldalán még erősen behallatszódtak a szőke énekes halpiaci kalandozásának felkiáltásai. Eközben a hosszabb hajú színpadon oly komoly fejkörzésbe kezdtek, hogy azt Rubint Réka is felvehetné zsírégető programjába, más kérdés, hogy egy ifjú hölgynek hogyan áll az ilyen testgyakorlás után kialakuló bikanyak, és még a nyaklánc is drágább rá.



Az első nap csúcspontja mégis a DJ Senior Hal által hihetetlen módon megkevert zeneorgia volt a Malátabárban, mely nem hagyott aludni se élőt, se holtat hajnalig, amikor viszont mindenki erőtlenül zuhant sátrába.

Másnap reggel a felkelő nap perzselő sugarai űzték ki még az alkoholmérgezetteket is alkalmi építményükből. Sokan a fürdőruhás tiszai létet, magam a fehér pólót választottam védekezésül, mellyel sikerült úgy kilógnom a tömegből, hogy közepes felbontású műholdfelvételen is világítottam volna a tömegben. Később a pincék és kerthelyiségek hűsét kerestük, immáron a híd túloldalán található városban. De itt is frontálisan nekünk támadt egy zenegép, melyet egy lelkes fiatal vett kezelésbe, sokak felháborodására, egy Hevesi Tamás-sláger után társaságunkból meg is érdeklődte valaki: „haver, szerinted milyen évet írunk?”, de ez sem szabott új irányt zenei ízlésének.

A délután a Belmondo együttes „nagy sikerű” koncertjével indult, a könnyed dallamokra majdnem 30 fős „tomboló tömeg” gyűlt össze a nagyszínpadnál. Később az este folyamán, az egyik fő műsorszámnak kikiáltott Pennywise monoton punkmuzsikáját a Mastodon körülbelül hússzor erősebb és változatosabb zenéje váltotta. Mindezek közepette a szomszédos színpadon fordított kereszttel a homlokukon hörögtek minden elpusztításáról, ami bárkinek szent lehet. Ezek után a gyakorló sátánisták immáron megnyugodva, könnyű furminttal öblíthették ki vérrel teli szájukat.



A pénteki napról említhetném az Óriás, vagy az Isten Háta Mögött szokás szerint elsöprő, vagy a Guano Apes halk és semmitmondó koncertjét, de azt hiszem, ha majd évek múltán visszagondolok, egy előadás fog élénken élni az emlékeim közt: Bill kapitányé. A magyar blues királya sajnos már csak széken ülve tud fellépni – amit hátulról tartania kell valakinek –, de így is annyi lelkesedés, báj, érzelem és tartalom van benne, mellyel megtölt bennünket, hogy könnyes szemmel álltunk egy-egy ballada után, vagy önfeledten ugráltunk a pörgős bluesok közben.



Egy olyan hullámvasútra visz, hol az ember megéli – az ő és önmaga – legnagyobb fájdalmait és örömeit gyors egymásutánban, és a koncert végén, miközben azt skandálja, hogy „Bill, a király”, azt gondolja, hogy bár ő lehetne az az ember mögötte, aki a székét tartja, akár minden alkalommal! A király előadását sajnos a villámlás verte szét. Soha még vihart ennyire nem utáltunk. Még reggel is a koncert hangjaival a fülünkben ébredtünk és elindultunk hazafelé, azon gondolkodván, csak ezért a pár pillanatért megérte volna...

Hirdetés

MNO vezető hírek

Vezércikk

Székházsirató

Lehetséges, hogy a baloldal hirtelen támadt költözködhetnékje már a gyurcsányi együttműködés jegyében fogant? Tovább

A szakemberek 440 és 470 centiméter közötti csúcsra számítanak. Tovább

13

Magyarország nem szállított T-72-es tankokat Ukrajnába – szögezte le a Honvédelmi Minisztérium. Tovább

6

Zombor Gábor szerint az egészségügy egyik legfontosabb értéke a jól képzett orvosok és szakdolgozók. Tovább