Az elhagyott irányítótorony

Tompos Ádám

Tompos Ádám

2017. február 16., csütörtök 11:03

Erényi Károly már maga sem tudja, mióta vezet villamost a város legelhagyatottabb vonalán. Száma sincs már a járatnak, egyszerűen elvette a vezetőség. Logikus döntés volt egyébként: a megállókban úgysem látszik a járatszám, mivel lefújták festékszóróval, utas pedig jó, ha hetente száll fel az egyre ritkábban közlekedő szerelvényekre, úgyhogy nem is nagyon emlegeti senki ezt a vonalat. Persze ezen sincs semmi csodálnivaló. Egy elhagyatott gyártelepről indul, ledózerolt társasházak romjai között zötyög végig, és ugyan minden megállóban vár néhány másodpercet, rendre üresen érkezik meg a legrosszabb hírű külvárosi kerületbe, ahol már a váróterem épületét is lebontották és elhordták.

Egyedül a névtelen villamosvonal irányítótornyához nem nyúltak a vandál kezek. Próbálkozások azért voltak, csak hát számtalan pajszer csorbult bele a boldog békeidőkben még bombabiztosnak épített toronyház masszív betonfalába. Úgyhogy néhány obszcén feliraton és azóta feloszlott, majd újjáalakult zenekarok odafirkált nevén kívül más nem utal arra, hogy az irányítótoronynak tulajdonképpen semmi funkciója nincs már a közlekedésszervezésben.

Régen volt itt diszpécser is, titkárnő is. Ők egy pár voltak, és akkor költöztek el végleg egy tanyára, amikor már csak a névtelen és szám nélküli járat állt meg itt. Egyszer jártak csak erre azóta, akkor is eltévedtek. Hiába, utolsó porcikájukig vidéki emberekké váltak, büszkék is voltak rá, hogy csak véletlenül keveredtek erre az elátkozott helyre, ahol amúgy a fél életüket töltötték korábban. De hát az az előző életük volt. Régebben volt váltótársa is Erényi Károlynak: ő akkor hagyta el a tornyot, amikor nyert a lóversenyen egy nagyobb összeget, és megvett egy autószerelő- és karosszérialakatos-műhelyt egy jobb környéken. Sokszor hívta Erényi Károlyt, de a villamosvonal utolsó sofőrje sohasem látogatta meg. Egyszer sem árulta el, miért nem, de mindig mosolygott, amikor visszautasította a meghívást. Korábban indulás előtt vagy az ebédszünetben nagyokat kávéztak és beszélgettek a toronyházban. A villanyrezsó, amin a kávét főzték, azóta is ott van, ahogy a hűtőszekrény is, amiben az otthonról hozott, műanyag dobozba csomagolt ebédjüket tartották. Ma is ott van a tetején a mikrohullámú sütő, amiben melegítették az ételt. Volt, hogy úgy elbeszélgettek ebéd után, forró feketét kortyolva a toronyház nyitott ablakánál, és élvezve a napsütést, hogy el sem indultak a villamossal. Hiszen úgysem száll fel senki. De megesett az is, hogy csak ültek magukban, és nagyokat hallgattak. Megszokták és megszerették a csendet.

Erényi Károly, miután váltótárs nélkül maradt, lehetőséget kapott a vezetőségtől, hogy elmenjen egy másik vonalra. Olyanra, amelynek száma is van. Fizetésemelést is ajánlottak neki. Erényi Károly persze tudta, hogy magasabb bérének fedezete a névtelen és szám nélküli villamosvonal felszámolása és kiárusítása lenne. A síneket eladnák fémhulladéknak, az anyaga miatt lebonthatatlan, elhelyezkedése miatt eladhatatlan toronyházból pedig múzeumot csinálnának. Ezt viszont nem akarta Erényi Károly. Már csak azért sem, mert akkor nem tárolhatta volna a toronyház déli fekvésű ablakaiban a felesége féltve őrzött orchideagyűjteményét. A növények sehol nem kapnának annyi napfényt, mint a toronyházban, és nem kell egy vagyont kifizetnie a vízre, amivel naponta meglocsolja őket. Így állja az egészet a közlekedési vállalat.

Erényi Károly neje ragyogni fog a boldogságtól, ha megnyeri a titokban nevelt orchideák egyikével a kerületi szobanövényversenyt. Aztán jöhetnek az országos, sőt a nemzetközi virágkiállítások… Ki tudja, még az is lehet, hogy a díjnyertes virágokat ontó külvárosi torony csodájára járnak majd. És akkor újra lesznek utasok a névtelen és szám nélküli villamosvonalon.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.02.16.