Határátkelőket torlaszoltak el a gazdák

NT, 2011. december 1., csütörtök 17:05, frissítve: csütörtök 17:05
A mezőgazdasági támogatások korábban kialkudott megtartásáért napok óta tüntető bolgár gazdálkodók csütörtökön eltorlaszoltak két jelentős határátkelőt Románia, illetve Törökország felé.

A gabonatermelők blokádja a Románia felé vezető egyetlen dunai határátkelőt érinti, valamint a török határnál levő Kapitan-Andreevo határállomást.

A bolgár mezőgazdasági minisztérium a blokáddal kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy Románia, Törökország és Görögország kártérítést követelhet az áruforgalom megbénítása miatt.

Szerdán nagyszabású tömegmegmozdulás volt Szófiában a jobbközép kormány megszorító intézkedései ellen, és a vasutasok is napok óta sztrájkolnak az állami vasúttársaság tervezett reformja miatt tiltakozva.

A kormány viszont hajthatatlan, jövőre a hazai össztermék 1,35 százalékára szándékozik csökkenteni az államháztartás hiányát. Szimeon Djankov pénzügyminiszter korábban jelezte: a jövő évi költségvetésben nagyjából az ideivel azonos kiadást terveznek, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy már az egymást követő harmadik évben maradnak befagyasztva az állami fizetések és a nyugdíjak.

Az idei államháztartási hiány várhatóan a GDP 2 százaléka lesz a korábban várt 2,5 százalékkal szemben. 2010-ben a hiány még négy százalék volt. Az államadósság a GDP-nek mindössze 18 százaléka.

Az Európai Unió legszegényebb országának számító hétmilliós Bulgária szigorú költségvetési fegyelemmel igyekszik növelni a befektetői bizalmat. Bulgária erőfeszítéseit kedvezően fogadják a nemzetközi hitelminősítők, így a Moody's stabil kilátással, egy fokozattal, „Baa2”-re emelte meg az ország adósosztályzatát júliusban.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés