Nyílt forrás: amit sosem mertél megkérdezni

Szilágyi Szabolcs

2011. december 13., kedd 10:07
Néha nem árt leásni az alapokig, és tisztába tenni egy-két homályos területet. Cikkünkben az open source témáját járjuk körül.
Hirdetés
open sourceNyílt forrású, azaz ingyenes - sokan egyenlőségjelet tesznek a két fogalom közé, holott ez közel sincsen így. Noha az open source alkalmazások jelentős része valóban anyagi ellentételezés nélkül használható, jó néhány, az IT-ben nagyágyúnak számító vállalat komoly pénzeket keres a szabadon módosítható forrással bíró programokon, még ha csak közvetetten, terméktámogatás vagy egyéb szolgáltatás (például SaaS) formájában is. Az IBM, a Hewlett-Packard és az Oracle mellett a Microsoft is ismeri, elismeri az open source létét és létjogosultságát, nem egyszer saját termékeikben alkalmazva az általa kínált lehetőségeket.

Visszatekintés
Kezdjük tehát mindjárt az elején - mi is az a nyílt forrás(ú szoftver)? Talán legjobban Bruce Perens 1997-es leírása passzol a fogalomra: a szakember szerint az open source alkalmazást jogdíj nélkül terjesztik, a fejlesztő/terjesztő szabadon elérhetővé, módosíthatóvá teszi a program forráskódját, illetve még egy fontos szempontot betartott: ha egy nyílt forrású kódrészletet alkalmaz fejlesztésében, akkor azt ugyanezen idea mentén adja közre.

Maga az open source egyébként az 1983-ban született Free Software Movement elképzelés testvérének mondható, melyet Richard Stallman hozott létre. Stallman igyekezett olyan módszert alkotni, mely szabad és legális szoftverterjesztést kínált a jogvédett kód megkötései nélkül. Ennek szabályait a General Public License (GPL) keretei között írta le - utóbbi 2006 októberében esett át a harmadik jelentősebb módosításon.

A nyílt forrás közel sem olyan egységes, mint gondolnánk...

Cikkünk folytatódik, a teljes változatért kattintson ide!

Bitvilág

Olcsó okostelefonok

2012. május 22., kedd 14:46

Pofára esett a Kodak

2012. május 22., kedd 10:38

Plágiumvadászat: jobb félni...

2012. május 21., hétfő 11:23

A tehetetlen rendszergazda

2012. május 18., péntek 13:27

60 éves a mágnesszalag

2012. május 18., péntek 09:50