Bűnügy

Festménytolvajokat lepleztek le Budapesten

MTI, 2016. február 18., csütörtök 16:52
Elfogtak három betörőt, aki a gyanú szerint két nagy értékű, több millió forintot érő festményt lopott el Budapestről, és az orgazda ellen is eljárást indítottak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Police.hu oldalon csütörtökön.

Mint írták, három férfi február 4-én egy nyolcadik kerületi, József körúti lakásból két festményt és arany ékszereket tulajdonított el. A rendőrök azonosították a menekülésükhöz használt autót, amelyre aztán február 13-án felfigyeltek a József körúton. Igazoltatták a benne ülő három budapesti férfit, B. Mihályt, B. Ernőt és K. Jánost, majd bűncselekmény gyanúja miatt előállították őket.

A nyomozók megállapították, hogy egy balatonfőkajári férfi is kapcsolatba hozható az üggyel. A nála tartott házkutatáson előkerült a két festmény, valamint más képek és műtárgyak is, amelyek azonosítása és tulajdonosaik felkutatása folyamatban van – tették hozzá.

A BRFK B. Mihály, B. Ernő és K. János ellen lopás, negyedik társuk ellen pedig orgazdaság megalapozott gyanúja miatt nyomoz. A bíróság elrendelte B. Ernő házi őrizetét – olvasható a közleményben.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 00:01
  2. 23:49
  3. 23:27
  4. 23:04
  5. 22:45
  6. 22:25
  7. 22:25
  8. 22:21
  9. 22:16
  10. 22:00
  11. 21:59
  12. 21:44
  13. 21:41
  14. 21:30
  15. 21:28
  16. 21:20
  17. 21:11
  18. 21:10
  19. 21:05
  20. 21:00
  21. 20:55
  22. 20:52
  23. 20:45
  24. 20:40
  25. 20:37
  26. 20:35
  27. 20:30
  28. 20:25
  29. 20:20
  30. 20:20
  31. 20:17
  32. 20:15
  33. 20:10
  34. 20:09
  35. 20:08
  36. 20:05
  37. 20:03
  38. 20:01
  39. 20:00
  40. 19:56
  41. 19:55
  42. 19:50
  43. 19:41
  44. 19:40
  45. 19:40
  46. 19:25
  47. 19:11
  48. 18:58
  49. 18:46
  50. 18:45
  51. 18:39
  52. 18:27
  53. 18:15
  54. 18:13
  55. 18:01
  56. 17:50
  57. 17:48
  58. 17:34
  59. 17:22
  60. 17:10
  61. 17:02
  62. 17:01
  63. 16:55
  64. 16:43
  65. 16:36
  66. 16:31
  67. 16:29
  68. 16:26
  69. 16:21
  70. 16:16
  71. 16:05
  72. 16:02
  73. 16:01
  74. 16:00
  75. 15:54
  76. 15:49
  77. 15:47
  78. 15:42
  79. 15:35
  80. 15:31
  81. 15:22
  82. 15:18
  83. 15:10
  84. 15:09
  85. 15:00
  86. 14:54
  87. 14:40
  88. 14:33
  89. 14:27
  90. 14:25
  91. 14:14
  92. 13:59
  93. 13:43
  94. 13:35
  95. 13:29
  96. 13:24
  97. 13:23
  98. 13:20
  99. 13:18
  100. 13:13
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása