Brno

Ismét kiadták Szlovákiának Jozef Rohácot

Az Aranykéz utcai robbantásban érintett Jozef Hamala meggyilkolása miatt akarják kihallgatni

Szemán László, 2016. január 14., csütörtök 17:40, frissítve: péntek 11:14
Itthon Domák Ferenc, Fenyő János, Boros Tamás és három járókelő meggyilkolásával vádolják, mégis kiadták Szlovákiának Jozef Rohácot. Az alvilágban Fogászként emlegetett férfit bűntársa, Jozef Hamala megölésével gyanúsítják a szlovák hatóságok.

A napokban kiadta Magyarország Szlovákiának Jozef Rohácot, akit több magyarországi és szlovákiai leszámolással is vádolnak – közölte szerdán a szlovák Televízne noviny kereskedelmi televízió híradója. A szlovák hatóságok ezúttal azzal gyanúsítják az alvilágban Fogászként, vagy Patkányként emlegetett, korábban a szlovák titkosszolgálattal, a SIS-szel is jó kapcsolatokat ápoló Rohácot, hogy 1998-ban két fejlövéssel megölte bűnbandájának tagját, Jozef Hamalát.

Hamala holttestét vélhetően egy bűnbánó maffiózó vallomása alapján a magyar, a cseh és a szlovák hatóságok közös akciója során egy Brnóhoz közeli erdőben találták meg elásva. A PestiSrácok.hu hírportál szerint Hamala csontvázát a magyar hatóságoktól kapott DNS-minta alapján azonosították. A magyar rendőrség az Aranykéz utcai robbantás során a bűnöző rokonaitól vett DNS-mintákat felhasználva korábban már felállította Hamala DNS-profilját.

Jozef Hamala volt az, aki egy lopott magyar személyigazolványba saját fotóját beragasztva 1997-ben megvásárolta Győrben azt a Polski Fiat márkájú autót, amibe aztán 1998. június végén 4,5 kilogrammnyi TNT-nek megfelelő szlovák Danubit plasztik robbanóanyagot raktak, és leparkolták a budapesti Aranykéz utcában. Az autó napokig állt az utcában, majd július 2-án, amikor az olajügyekkel kapcsolatban az ügyészségen vallomást tévő Boros „Óriás” Tamás az autó mellé ért, vélhetően a közelben várakozó Rohác felhívta telefonon. Amikor Boros felvette a készüléket, felrobbantották az autót. Boros mellett három ártatlan járókelő is életét vesztette, Hamalát pedig hetek alatt azonosították a rendőrök és körözni kezdték. Azóta több vallomás is született arról, hogy Hamala személye veszélyt jelentett a bandára; egy ideig Brno környékén bújtatták, majd a mostani gyanúsítás szerint Rohác meggyilkolta.

Vádak sora

Rohácot az Aranykéz utcai merénylet mellett Domák Ferenc és Fenyő János megölésével is vádolják itthon. Az Aranykéz utcai és a Fenyő-ügyet összevonva tárgyalja a bíróság, várhatóan ide csatolják majd a Domák megölése miatti eljárást is. Fenyő János meggyilkolása kapcsán a vádiratban nincs megnevezett megbízó. Rohác vádlott-társa az Aranykéz utcai merénylettel és Domák kivégzésével összefüggésben Portik Tamás, akit Prisztás József megöletésével is vádolnak.

Azt nem lehet tudni, hogy Rohácot ezúttal is csak ideiglenesen adták-e ki a magyar hatóságok a szomszédos országnak, mint korábban. Lapunk szlovák forrásból ugyanis megtudta, hogy tavaly január közepén ideiglenesen egyszer már kiadták a férfit Szlovákiának. Akkor a besztercebányai Speciális Büntető Bíróságon kezdődött meg a szlovák maffia egyik szervezete, a Sykora-klán vezetőjének tartott, nemzetközi körözéssel keresett Róbert Lalis pere. A vádlottak között volt Jozef Rohác is.

Maffialeszámolások

Az alvilágban Kybelként ismert Lalist tíz gyilkossággal vádolják, valamennyi az 1990-es években elkövetett maffialeszámolás volt. A Sykora-klán akkoriban rettegésben tartotta a szlovák fővárost. A klán vezérét 1997-ben megölték, és négy alvezére vette át az irányítást. Közülük Peter Csongrádit 2004-ben meggyilkolták, Ladislav Balist 2014-ben 25 évre ítélték, Frantisek Borbély vizsgálati fogságba került drogbűncselekmények gyanúja miatt, Lalis pedig megszökött. A vád szerint a klán tagjai Lalis vezetésével megölték a pozsonyi alvilág egyik vezérét, Eduard Dinicet és testvérét, Róbertet, továbbá Roman Deák és Daler Hlavacka vállalkozót. Az utóbbi leszámolás miatt Lalison kívül még hat emberét és Jozef Rohácot vádolták meg.

Tavaly januárban Rohác azt kérte a bíróságtól, hogy távollétében folytassák le ellene az eljárást. Ezt a bíró jóvá is hagyta, így néhány nap múlva visszaszállították Magyarországra. Most, hogy politikai döntés után ismét kiadták Szlovákiának – a kiadatáshoz az igazságügyi miniszter jóváhagyása kellett –, megfordult a helyzet. A magyar jogrend is lehetővé teszi ugyanis, hogy a vádlott távollétében folytassák le ellene a büntetőpereket.

A negyedik kiadatás

Mindenesetre Jozef Rohác 2008 óta immár negyedszer volt részese kiadatási procedúrának. 2008. október 27-én egy igazoltatás során Prágában fogták el a magyar rendőrség körözése alapján, 2009 februárjában Budapestre hozták. Azzal gyanúsították, hogy 1997 júniusában pokolgépet helyezett a később Tahitótfalun meggyilkolt Seres Zoltán Bentleyjének alvázára. De mivel az alumíniumból készült, így a mágneses szerkezet leesett róla, majd valaki a közelben egy kerítésre tette, az igazságügyi szakértők pedig Rohác ujjnyomatát azonosították rajta. A Fogászt 2011 végén szabadlábra helyezték, miután elévülés miatt megszüntették ellene a Bentley-ügy perét. Ám alig ért haza, máris körözték a magyar rendőrök, ezúttal az Aranykéz utcai merénylet gyanúsítottjaként. A szlovákok elfogták és kiadták. Azóta Magyarországon volt előzetes letartóztatásban.

A magyar igazságszolgáltatás egyetlen résztvevője sem kommentálta Rohác mostani kiadatását, mint ahogy a tavalyi kiadatását sem közölték a magyar közvéleménnyel.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 7 db

A hozzászólások mutatása