2014. szeptember 16., Edit napja

Betegszoba

A 2-es típusú cukorbetegség jelei

MNO

2011. december 05., hétfő 12:00
A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt jeleket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát.

Túlsúly

Már 5-7 felesleges kiló is veszélyt jelenthet. Túlsúlyos gyermek esetében kérjük meg a gyermekorvost, vizsgálja ki őt, hiszen a 2-es típusú cukorbetegség a kicsiket is érintheti. Jó hír, hogy az amerikai Diabétesz Megelőzési Program szakemberei szerint már 5-7 százalékos fogyással is jelentősen csökkenthetjük a kockázatot.

A vizsgálat során rendszerint a vércukorszintet mérik. Ha ez túl magasnak bizonyul, felmerül az 1-es vagy a 2-es típusú diabétesz gyanúja. Az életkor és a tünetek alapján állapítja meg az orvos, hogy melyik esettel állunk szemben, néha azonban endokrinológusra is szükség lehet a pontos diagnózis felállításához.

Gyakori vizelési inger

”Ha szervezet nem termel elegendő inzulint (azt a hormont, amely lehetővé teszi, hogy a sejtek glükózt vegyenek fel a vérből, így töltve fel azokat energiával), a cukor bekerül a véráramba, és a vizelettel távozik. Ez mindkét típusú cukorbetegség jele lehet” - magyarázta Janet Silverstein, a Floridai Egyetem gyermek-endokrinológusa. A sok vizelés miatt az érintett szomjasabb lesz, és a szokásosnál jóval többet iszik.

Homályos látás

A magas vércukorszint következtében kicsapódik a glükóz a szemben, így elhomályosodik a látás. Ez is jellemző tünete mindkét típusú cukorbetegségnek.

Ok nélküli fogyás

Ez főleg az 1-es típusú diabétesz jele, de olykor a 2-es típusnál is előfordul. Amikor a szervezet nem termel inzulint, a sejtek nem tudnak feltöltődni energiával illetve elraktározni azt - mondta el Dr. Silverstein. Emellett a zsír is elkezd lebomlani, tovább folytatva a fogyást.

Sötét gyűrű a nyak körül

A 2-es típusú cukorbetegség gyakori velejárója, hogy a test túl sok inzulint kezd elválasztani, aminek a fokozottabb pigmenttermelés lehet a következménye - nyilatkozta Alyne Ricker, a bostoni Josin Diabétesz Központ munkatársa.

Visszatérő gombás fertőzések

Ez is lehet úgy az 1-es, mint a 2-es típus tünete, mivel a glükóz felhalmozódása kedvez a gombák megtelepedésének. Jele lehet a viszkető hüvely és a sűrű gennyképződés. A kisgyerekek esetében gyakran pelenkakiütések, a kisfiúknál pedig húgycsőgyulladás képében jelentkeznek a tünetek.

45 évnél idősebb életkor

Mivel a 2-es típusú cukorbaj kockázata az életkor előrehaladtával növekszik, az Amerikai Diabétesz Szövetség azt javasolja, hogy 45 év felett évente vizsgáltassuk ki magunkat.

Hirdetés

MNO vezető hírek

4

A Fidesz szigorítaná a Btk.-t, így nem évülhetnének el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények. Tovább

Nagy volt a munka a Mura menti településeken. Hét megyében 20 útszakasz van lezárva. Tovább

80. születésnapja alkalmából ma este köszönti Kalász Márton költőt az MMA, a PIM és a Magyar Írószövetség. Tovább

Kedden Dortmund–Arsenal rangadóval kezdődik a BL idei szezonja. A címvédő Real Madrid a Baselt fogadja. Tovább