2014. november 22., Cecília napja

Színes világ

„Államtitok” lett a pandakölcsönzés?

TK
Forrás: MTI
2011. december 04., 13:00
Míg a nagyhatalmak vezetői lázasan dolgoztak az euróválság megoldásán a novemberi cannes-i G20-csúcson, két óriáspanda sorsa is terítéken – lett volna.

Úgy volt, hogy a pandák kölcsönzését, amelyről a legmagasabb szinten folytak tárgyalások, a csúcstalálkozó szünetében, Nicolas Sarkozy francia és Hu Csin-tao (Hu Jin-tao) kínai elnök kétoldalú találkozóján jelentik be. A görög népszavazás körül kialakult drámai helyzet azonban elsöpörte a kínai pandák ügyét. A megállapodás részletei – például a közép-franciaországi beauvali állatkertbe szánt pandák „személyazonossága” és életkora – mindaddig bizalmas értesülésnek számítanak, amíg a kínai elnök rá nem bólint a kölcsönzésre, ami arról tanúskodik, mekkora fontosságot tulajdonít Peking a „pandadiplomáciának”.

A két emlős azonban egyelőre továbbra is nyugodtan rágcsálja a bambuszt a délnyugat-kínai Csengtu állatkertjében, ahonnan három hónappal a franciaországi utazás előtt el kell választani őket a többiektől. A 108 pandának – akiknek a kora néhány hónaptól 27 évig terjed – otthont adó intézményt Li Ming-hszi (Li Mingxi) irányítja. Li bevallotta: nem sokat tud a Franciaországnak szánt pandákról, az ügy szerinte „államtitok”, annyit azonban elárul, hogy az utazás előtt két panda „különleges ellátásra jogosult”.

Az elmúlt évtizedekben Kína többtucatnyi pandát adott kölcsön több országnak, így az Egyesült Államoknak, Thaiföldnek, Szingapúrnak, Spanyolországnak, Ausztriának, illetve Japánnak. Franciaországban azonban először lesznek kínai óriáspandák azóta, hogy a Párizs melletti Vincennes állatkertjében 2000-ben elpusztult Jen-jen. Őt Georges Pompidou elnöksége alatt, a ’70-es években ajándékozta Peking Franciaországnak egy másik pandával együtt, aki röviddel az érkezése után elpusztult.

Nem tudni, mennyibe fog kerülni a beauvali állatkert számára történő „kölcsönzés”, de Skócia várhatóan évi 1 millió dollárt – közel 235 millió forintot – fog rövidesen fizetni az edinburgh-i állatkertnek szánt két pandáért. Az állatok számára minden feltételt biztosítanak, hogy külföldi tartózkodásuk – legfeljebb tíz év – alatt szaporodjanak.

Az utódok a szülőkkel együtt visszatérnek Kínába, ahol mindössze 1600 egyed él szabadon természetes élőhelyükön a bambuszerdők irtása miatt veszélyeztetett fajból, 300 másik pedig fogságban. Ha nem hajlandók nemi kapcsolatot létesíteni, ami a pandáknál nem szokatlan dolog – ezek az állatok ugyanis az alacsony libidójukról ismerszenek meg –, az állatkert mesterséges megtermékenyítést alkalmaz – magyarázta Li. „A szaporodás közben a legfontosabb, hogy szeressék egymást” – tette hozzá. Tekintettel az elhúzódó tárgyalásokra és a kínai pandák magas kölcsönzési költségére, a beauvali állatkert reméli, hogy a fehér-fekete állatok vonzzák majd a látogatókat.

Nathalie Kosciusko-Morizet francia környezetvédelmi miniszter, aki novemberben ellátogatott a Csengtu melletti volungi (Wolong) pandarezervátumba, elmondta, hogy kész a pandák új otthona, és a kínaiak szerint ez a legszebb, amit Csengtun kívül láttak. „A panda olyannyira jelképes állat, hogy egy ilyen kölcsönzéshez Kínában a legmagasabb szintű jóváhagyáshoz van szükség” – tette hozzá a francia miniszter, aki reményét fejezte ki, hogy következő hetekben sikerült végleges formába önteni a dolgokat.

Hirdetés

MNO vezető hírek

1

A szenátusi többség leköszönő vezetője valószínűleg bízik abban, hogy a nagykövetjelöltek megkapják a szükséges 51 szavazatot. Tovább

1

Európaiságunk a kereszténység nélkül nem képzelhető el – fogalmazott az államtitkár. Tovább

2

Ötpárti koalíciós megállapodást írtak alá a Nyugat-barát pártok, melyben rögzítették az ország NATO-csatlakozási szándékát. Tovább

7

Pénzmosás és adócsalás gyanújával eljárás indult a brit HSBC svájci leányvállalata ellen Franciaországban. Tovább